SG.hu·

Végleg megrekedtek a Blu-ray-HD DVD tárgyalások

A Sony egyik vezető beosztású tisztviselője elismerte, hogy végleg lezárult a Sony és a Toshiba között folytatott egyeztetés, és nagy valószínűséggel kudarccal zárul a következő generációs szabványok egyesítését célzó törekvés.

Ken Kutaragi, a Sony elnöke a Nikkei Electronics megkeresésére válaszolva kijelentette, hogy a tárgyalások lezárultak, és szinte semmi esély nincs arra nézve, hogy létrejöhet a korábban remélt megállapodás a két gyártó között. A hír azért érdekes, mert sokan még tegnap is abban reménykedtek, hogy a tárgyalások végül mégis folytatódnak, és van remény a megegyezésre. A Nihon Keizai Shimbun nevű neves japán gazdasági folyóirat szerint erre a két vállalatnál esedékes személycserék miatt lett volna esély, ám Kutaragi nyilatkozata végleg megcáfolta ezt az értesülést.

Lassan lezárul tehát a két szabvány körül folytatott szappanopera, és úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő években mégis két konkurens szabvánnyal kell számolnunk. A küzdelem mindenképpen érdekes lesz, hiszen biztosra vehetjük, hogy mindkét oldal tartogat még számunkra meglepetéseket, már ami a kapacitást és a minőséget illeti. Ezen a téren eredetileg a Sony harcolt ki előnyös pozíciót, hiszen a Blu-ray lemezek révén kezdetben 25 GB-os kapacitást ígértek, míg a konkurens HD DVD "leragadt" 15 GB-nál.


A BenQ Blu-ray meghajtója fedél nélkül

Az elmúlt hónapokban azonban fokozatosan beindult a nagy számverseny, és mindkét gyártó igyekezett minél többet kisajtolni a szabványokból. Az új lemezeket előbb a jelenlegi DVD szabvánnyal kombinálták, majd hozzáláttak a kapacitás, illetve a támogatói tábor növeléséhez. A két rivális nagy meglepetésre azután mégis tárgyalásokba bocsátkozott, egészen addig, míg a Toshiba meg nem jelent legújabb fejlesztésével, amelynek köszönhetően hirtelen 45 GB-ra ugrott a HD DVD kapacitása, erre a TDK 100 GB-os Blu ray koronggal válaszolt.

Ettől fogva újra megjelent a széthúzás a két tábor között, bár a felek még heteken keresztül húzódoztak egyértelműen felrúgni az egyezkedést. A jelek szerint azonban ez az idő végül elérkezett, és most már végképp semmi remény nem mutatkozik az egyesítésre. Természetesen az még nyitott kérdés, hogy a piacon végül melyik szabvány bizonyul majd győztesnek, de az biztos, hogy ismét nem a vásárlók jártak jól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2005. 06. 24.. 01:18||#31
hogy a jelenlegi DVD gyártosorokon is elkészíthetõ, némi átállítással
a blu rayhez teljesen uj berendezések kellenek, azaz jóval drágább lesz kezdetben (meg kell térülnie)
© Andris2005. 06. 23.. 20:32||#30
olcsóbb... kompatibilis lehet a mostani meghajtókkal
© mondnick2005. 06. 23.. 15:28||#29
Ok, a blue-raynek nagy a kapacitása. A HD-DVDnek mi az elõnye hogy egyáltalán versenyben maradjon?
© TommoT2005. 06. 23.. 13:08||#28
De mire ez Európába eljut addigra már több minden meg lesz oldva. Szerintem. Egyébként a gépet össze lehet kötni a tv-vel és egy ideig elég lesz, ha a gép írja meg olvassa ezeket. Ha föl akarok venni rájuk... Akkor meg olyan vga kell, amibe a tv-kábelt rá lehet kötni. Már ma is viszonylag olcsón lehet kapni ilyeneket.
© TommoT2005. 06. 23.. 13:05||#27
Szerintem nemsokára meg lesz oldva a blu-ray/hd-dvd/dvd/cd író és olvasó egybe, csak kicsit drága lesz. 😊 De szerintem megoldható lesz, mert max a gép cserélgeti az olvasófejeket, ahogy a 3cd-s hifiben mikor a cd-k pörögnek. Értitek ugye?
Egy lami kérdés. Mi az a BR-driver (#25) meg bmw (#22) ? <#vigyor5>
© Tbone2005. 06. 23.. 12:21||#26
Nekem mindig is volt egy erdekes kerdesem, csak eddig senki nem tudott ra valaszolni:
Ha veszek egy filmet mondjuk VHS-en, akkor megveszem a kazettat mint adathordozot es a jogot, hogy en otthon megnezhetem a filmet. Mi van akkor, ha ugyan az a film kijon DVD-n is es en szeretnem kicserelni a VHS kazimat DVD-re. A film ugyan az, csak az adathordozo mas (ha nem szamitjuk az extrakat ami neha sz@rt sem er). Visszakuldhetem a kiadonak, hogy csereljek ki ugy, hogy max a postakoltseget fizetem ?
© Dzson2005. 06. 23.. 12:11||#25
A PlayStation3 (és gondolom ez kapcsán az összes sony BR driver a jövõben) tudja olvasni a blueray mellett az ÖSSZES eddigi szabványt visszafelé, szóval nem kell kidobálni majd a régi cd és dvd gyüjteményeket, ilyesmit. Ellenben a másik oldal egyelõre a lemezkapacitással dobálózik, de semmit sem hallottam az esetleges meghajtóiról (vagy csak nem figyeltem eléggé).
© Hegyikecske2005. 06. 23.. 11:49||#24
BAZZEG EZ MÁR RÉMES H. 2 EGYMÁST KÖVETÕ NAPON TELJESEN ELLENTÉTES HÍREK JÖNNEK KI UGYANARRÓL A TERMÉKRÕL... El kéne már dönteni h mi lesz végre mer ez senkinek se jó... mégiscsak az lesz h amig ezek civakodnak jön a 3. technologia ami szépen felváltja ezt a 2t...
© jozzee2005. 06. 23.. 11:04||#23
Ha találok rá módot mindenképpen át szeretném "aludni" ezt a szerencsétlennek tûnõ helyzetet.Nem akarnak high-tech módon versenyezni, inkább foltozni a régit abszolút költséghatékonyan, perfekt madárnak nézni a felhasználókat.
Ez a helyzet mindenképpen rámutat valamire:egy cégnek ma a legfontosabb feladata a high-tech helyett a high-marketing.....a fullprofit kiaknázásához.... <#mf1>
© BiroAndras2005. 06. 23.. 10:28||#22
Nagyon nem jó nekünk ez a verseny. Ugyanez volt a DVD-nél is, és évekkel késleltette az elterjedést. Lényegében a combo írók megjelenésekor lett végre piacképes a DVD (az adattárolás szempontjából persze).
Általában persze elõnyös a verseny, de nem a szabványok versenye. A különbség az, hogy pl. audiról bmw-re válthatsz különösebb kényelmetlenség nélkül, viszont HD-DVD-rõl Blue-Ray-re nem, mert akkor elveszted a filmjeidet, és a kiírt adataidat.
Másrészt mit nyerhetsz a versennyel:
- Nagyobb kapacitást nem, mert a szabvány adott. A kompatibilitás miatt nem lehet változtatni.
- Minõséget se, mert sajnos manapság a verseny a minõség romlásához vezet (a költségtakarékosság miatt).
- Olcsóbb árakat se, mert ahhoz az kellene, hogy minél nagyobb mennyiségben tudják eladni a lemezeket, ami viszont a kompatibilitás hiánya miatt nem fog menni. Itt szintén hivatkoznék a DVD-re. Akkor lett az íróknak hirtelen emberi ára, amikor kijöttek a combo írók.

Jó verseny akkor lenne, ha 1 szabvány lenne, több gyártóval.