Berta Sándor

Három­dimenziós kijelző a Toshibától

A japán elektronikai konszern által kifejlesztett és most bemutatott kijelző anélkül képes háromdimenziós megjelenítésre, hogy a felhasználóknak különleges 3D-s szemüveget kellene felvenniük.

A japán vállalat semmi különlegeset nem tett, csupán a hagyományos háromdimenziós technikát - amelynél különleges kijelzőket kell alkalmazni és azokra egy bizonyos pontból és szögből ránézni - mikrolencsék és szoftverek segítségével jelentősen feljavította. A Toshiba szerint mindez azt jelenti, hogy a képernyő felhasználásával akár már a közeljövőben is teljesen új számítógépes játékokat, illetve televíziókat lehet majd készíteni és piacra dobni.

A gyártó egy bemutatót is szervezett, ahol a teljesen sík képernyőn üvegek és dobozok voltak láthatók, amelyek szinte több centiméterrel kiemelkedtek a kijelzőből. A japán cég az új technikát először 2006-ban óriási csarnokokban több száz vagy több ezer felhasználó által játszott számítógépes játékok megjelenítésénél akarja alkalmazni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

2007-től létrejöhetnek az első háromdimenziós étlapok Japánban, ami azért fontos, mert a szigetországban szinte minden vendéglátóipari helyen szeretik képekkel illusztrálni a kapható ételkülönlegességeket. A tervek szerint 2008-tól megjelenhetnek az új technikát felhasználó, otthon vagy utazás közben is játszható első videójátékok. 2010-ben pedig a háromdimenziós technika már szerves részét képezheti a televízióknak.

A Toshiba szerint a jelenleg alkalmazott 3D-s technikák csak korlátozott háromdimenziós megjelenítésre képesek és hosszútávon megerőltetőek az emberek számára, hiszen egyfolytában egy adott pontban és szögben kell nézni a képernyőt. Ezzel szemben a japán konszern által kifejlesztett új rendszer a tárgyakról készült 3D-s jeleket ugyanúgy jeleníti meg, hogy az az ember érzése, mintha egy valós objektumot látna. Az alkalmazott szoftver egy tárgyról akár tíz vagy még több háromdimenziós képet is tud készíteni és így a megjelenítés végül valóban térbelinek hat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atlagember #28
    Én csak homályosnak látom, nem 3D-snek.
  • GABOR16 #27
    A megoldás: Írány Japán, kikell oda költözni :)
  • Enkil #26
    Amikor azt írják , hogy japánban lesz ez meg az olyan érzésem van mint ha 70 évvel lelennénk maradva és hirtelen rájövök , hogy tényleg :)
  • dez #25
    Klikkelj a linkre... De Tetsuo, magadtól nem jössz rá? :) (Nyilván olyan apró lencsék, amik az alattuk lévő pixelt csak egy adott irányból teszik láthatóvá.)
  • Tetsuo #24
    Mérnem írják hogy épül fel a spéci kijelző?
  • vgez #23
    ha lól megnézitek az alsó 3 kép kicsit még fel is van turbózva, a kép bal szélén a 2 db téglatest túl éles a többihez képest valamint vissza is tükröződnek a kijelzőn és mintha az árnyékuk se lenne meg
  • dez #22
    Sajnos ez is csak egy - bár nem kicsi - lépés a valóságos, vagy holográfiához hasonló tér-élmény felé: a holográfiánál, csak úgy, mint a valóságban, pontosan oda kell fókuszálni, ahová nézünk. Ennél a módszernél továbbra is a képerynő síkjára kell folyamatosan fókuszálni (különben homályosan látnánk a pixeleket), miközben a tekintet [szemtengely metszéspont] szempontjából elé vagy mögé nézünk. Ez hosszabb távon nem túl előnyös.
  • dez #21
    Hát úgy nem is fogsz. :p Azt lásd meg, hogy pl. a második sorban lévő képeken más nézetből látszanak a tárgyak - mert más szögből fényképezék le a képernyőt. Tehát, más-más szögekből (persze valamekkora szög-felbontásban, tehát x fokonként egyet lépve) az annak a szögnek megfelelő nézet látható. (Így automatikusan megvalósul az is, hogy a két szemünk más nézetet lát, ezért térben látja a képet.)
  • dez #20
    Tényleg jó ötlet, hogy több nézet is van (pontosabban az ötlet adott volt, csak a gazdaságos megvalósítás volt nehéz, illetve CRT-kkel eleve nem lehetett megcsinálni így), így némileg körbejárható, stb. Bár a Philips is csinált hasonlót, csak ott csak vízszintesen lehetett elmozdulni, úgy tűnik, itt függőlegesen is lehet. Kíváncsi lennék, hány nézet van itt. Az biztos, hogy ez még jobban terheli a grafkártyát (persze filmnél ez nem számít, csak némi sávszélesség). Valszeg majd kimondottan erre optimizálva is lesznek a GPU-k. (Halkan megjegyzem, ez még mindíg nem annyira tökéletes, mint a holografikus módszer.)
  • burkusdió #19
    egyet értek veled, én speciel semmi különbséget nem látok a kettő kép között, hiába nézem már 20 perce :D:D:D:D