Gyurkity Péter

Alapítvány a szabad BIOS bevezetéséért

A Free Software Foundation nevű alapítvány arra szólította fel a gyártókat és a fejlesztőket, hogy tegyék szabaddá a különböző BIOS-ok forráskódját, hogy megindulhasson a nyílt fejlesztés.

A bostoni alapítvány az ingyenes BIOS szoftverek széleskörű elterjesztését és fejlesztését tűzte ki célul, mivel szerintük a jelenlegi helyzet egyáltalán nem kedvez a számítógépek alapvető funkcióit kezelő alkalmazások fejlesztésének. A széles körben elterjedt BIOS-ok ugyanis egy-egy PC-gyártó, vagy erre szakosodott vállalat - mint például a Phoenix - kezében vannak, így egyedül ők határozzák meg a fejlesztés menetét, és az újabb verziók megjelenésének időpontját. A Free Software Foundation ugyanakkor azt szeretné, ha teljes mértékben szabaddá válna a BIOS fejlesztése, ami egyben azt is jelentené, hogy érvényüket vesztenék a telepítésüket és használatukat korlátozó jelenlegi szabályok.

Richard Stallman, az alapítvány elnöke Brüsszelben tartott beszédében elmondta, hogy bár jelenleg is léteznek ingyenes BIOS változatok - mint például a LinuxBIOS - mégis rendkívül fontos, hogy a PC-klónok, tehát az asztali és hordozható számítógépek terén általánossá váljon ez a gyakorlat. "A BIOS telepítésének pontos menetét számos esetben szinte titokként kezelik. A gyártók többsége a mai napig nem volt hajlandó részletes információval szolgálni a szoftver telepítését, vagy felépítését illetően. Néhány asztali számítógép ugyan képes ingyenes BIOS-t futtatni, de a laptopok esetében ez nem lehetséges" - jelentette ki Stallman.

A LinuxBIOS fejlesztése 1999-ben indult, de az eredeti szoftvert lecserélő alkalmazás csak bizonyos AMD alaplapoknál használható. Érdekességként említik, hogy az Intel is dolgozik saját megoldásán, és a vállalat ígérete szerint hamarosan az Intel processzorra épülő számítógépeknél is igénybe vehetjük majd a nyílt forráskódú BIOS szolgáltatásait.

A Free Software Foundation felhívása szerint most az a legfontosabb, hogy minél előbb tisztázzák a telepítéssel kapcsolatos kérdéseket, illetve, hogy minél többen vásároljanak a nyílt BIOS-ok telepítését lehetővé tévő alaplapokat. Legalább ugyanilyen fontos azonban, hogy a felhasználók meggyőzzék a nagyvállalatokat - az Intelt, és a többi gyártót - a szabad BIOS jelentőségéről és előnyeiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szalma #11
    (A win forrásait meg kellene semmisíteni... Jobb lenne a világnak...

    FREE BIOS! Inkább adnának pénzt az OpenFirmware csapatnak, hogy csinálják x86-ra is, nem feltalálni a spanyolviaszt...)

    Szeretettel:
    Szalma
  • dez #10
    Hát ez az, csak tudod az eltitkolt regiszterek, interfészek, stb. esetén nem nagyon megy. A gyártók jó része meg lusta hozzá, hogy maga írja meg (néha Win-hez sem sikerül túl jól).
  • Tetsuo #9
    Én is megnöveltem a belső cache-t. Spéci memót beleforrasztottam. Nehéz volt mert néha remegett a pákát tartó kezem az elektronmikroszkóp alatt, de megoldottam. :DD
  • haxy #8
    Engem érdekelne a forráskód, mivel már rég nem adnak ki a lapomhoz új biost. és az új procikat már csak ugy ismeri fel ho fogom a forrasztópákát és bele forrasztgatok.


    Bezzeg a win kodját tegyék nyiltá de a biosét meg ne! Na erröl enyit.
  • Laalee #7
    elsőkörben drivert kéne irni hozzájuk linux alá
  • dez #6
    (Mivel azokhoz a gyártók írják a drivereket, általában csak Win-hez.)
  • dez #5
    Akkor gondolom, nem tudtok róla, hogy vannak Linux, OpenBSD alatt nem támogatott alaplapok, és a támogatottakon is sokszor nincs minden alaplapi cucc támogatva.

    Egyébként enélkül is tönkre lehet tenni egy alaplapot, több olyan program létezik, amivel át lehet írni néhány túlhajtást szabályozó regisztert.
  • Andris #4
    Tényleg?! Mire jó ez??? Nem mindegy a Linuxnak, meg a programozóknak, meg mindenkinek, hogy ki csinálja a BIOS-t... nem hiszem, hogy túl sok dolgot kellene változtatni rajta. Bár én nem értek hozzá, csak azt tudom, hogy a gépemnek a BIOS az egyetlen része ami még soha nem romlott el :)
  • Borg #3
    Semmire. A szoftverszabadalmakkal ellentétben ennek jogos biztonsági okai vannak, hogy nem szabadon fejleszthető.

    Ha mindenki szabadon irogathatna biost, töltögethetne bele bármit, akkor jelentősen megnövekedne az elégetett, vagy bármi más módon használhatatlanná tett alaplapok száma.

    Szerintem halál felesleges a nyílt BIOS fejlesztés, legalábbis a jelenlegi formájában.
  • asysoft #2
    Lehet, hogy csak nekem van kevés képzelőerőm, de mire jó ez?