Gyurkity Péter

A szakemberek sem tudják megjósolni az internet jövőjét

Egy amerikai felmérés szerint még a szakemberek sem tudnak egyetértésre jutni az internet jövőjét illetően, és teljesen eltérő nézőpontból szemlélik a világháló fejlődését.

A Pew Internet & American Life Project kutatócég által tavaly szeptemberben elindított felmérés nagyban megosztotta a szakembereket, és nyilvánvalóvá vált, hogy a megkérdezettek nagy része a legalapvetőbb kérdésekben sem tud megegyezésre jutni. A cég közleménye szerint a felmérésben 24 kérdést tettek fel az internet jövőjével kapcsolatban, és eddig mintegy 1200 technikai specialistát, tudóst, és vállalati vezetőt kérdeztek meg, akik igen eltérő válaszokat adtak a kérdésekre.

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen módon befolyásolja az internet az emberi kapcsolatokat, és a hálózat mennyiben szakítja el a valóságtól a felhasználókat. A megkérdezettek 42 százaléka egyetértett abban, hogy az emberek nagy része saját politikai nézeteinek igazolását keresi az interneten, és egyre inkább figyelmen kívül hagyja az ettől eltérő nézőpontokat. Véleményük szerint az elkövetkezendő 10 évben a felhasználók növekvő mértékben csatlakoznak majd online szervezetekhez. A válaszadók 30 százaléka azonban nemleges választ adott a kérdésre, és hangsúlyozta, hogy az internet nem helyettesítheti a hagyományos társadalmi kapcsolatokat.

Még nagyobb a megosztottság az egészségügy kérdésében: a felmérésben részt vettek 40 százaléka szerint az interneten fellelhető források nagy segítséget jelentenek majd az egészségügynek, míg 30 százalékuk ezt nem tartja valószínűnek. A szakértők véleménye egy ponton azonban megegyezik. A megkérdezettek 66 százaléka szerint ugyanis az elkövetkezendő 10 évben bekövetkezik majd egy hatalmas támadás, amely óriási pusztítást végez majd a világhálón. A támadás hatásait illetően azonban már eltérő vélemények láttak napvilágot: a leginkább valószínű verziót talán az a szakember írta le, aki hozzátette, hogy a helyreállítás minden bizonnyal óriási kiadásokkal jár majd, de a támadás semmiképpen nem veszélyeztetheti a gazdasági helyzetet, és nem követelhet emberéleteket.

A válaszadók nagy része a fájlcserélőket illetően is azonos állásponton van: 50 százalékuk szerint ugyanis - dacára a kiadók által indított pereknek - a fájlcserélők jelentősége tovább nő, és az internetezők nagy része 2014-ben is különböző névtelen hálózatokon jut majd hozzá a legfrissebb anyagokhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #16
    Szerintem a Net mégjobban össze fogja hozni az embereket, hiszen könnyen megtalálhatod azokat, akikkel 1 hullámhosszon vagytok. És a távolság sem akadály, szerezhetsz barátokat több 100 km távolságból is, akikkkel aztán órákat csetelhetsz akár minden nap, anélkül, hogy kimozdulnánk otthonról. Meg kialakulnak az igazán szélessávú elérések, és lehívható/megnézhető lesz real time (mindenféle kameraállásból ) filmek, közvetítések. ( Anélkül, hogy órákat vacakolnál a letöltésekkel) Na meg a Warez... a kiadók úgysem nyugszanak, amíg valahogy be nem tiltják, de a lebukottak helyébe 10000 másik fog állni...
    Egy jó lehetőség: pl webkamerával ki tudod választani, melyik pizzát szeretnéd, a Neten azonosítják a hívót, kártyával utalod a pénzt, ki sem kell otthonról mozdulni..
    Több résztvevős webkamerás konferenciák, stb..
  • mechorg #15
    Megis mit tudunk mi megjosolni?

    Jo kis cikk arrol hogy mit nem tudunk : )
  • Temaruk #14
    Olyan lesz mint vmi rossz sci-fi film... Az internet egy egyre interaktívabb virtuális valósággá/térré lesz, amely kb úgy fog kinézni, hogy aki teheti, jól bevédi a saját területét, a köztes területeket meg kalózok fogják uralni, akik bármikor lecsaphatnak a gyanútlanra... Jól működő biztonsági szervezetek fognak élni (szoftverrendőrség jövője), mindegyik a saját kis birodalmával... És nem lesz kegyelem... Mwahahahaaaa!!!
  • kia71 #13
    "A szakértők véleménye egy ponton azonban megegyezik. A megkérdezettek 66 százaléka szerint ugyanis az elkövetkezendő 10 évben bekövetkezik majd egy hatalmas támadás, amely óriási pusztítást végez majd a világhálón."
    Talan, ha nem is lesz ilyen hatalmas tamadas, a virusok novekve szamara mindenkepp fel kell keszulni. Egyre inkabb elengedhetetlenne valik odafigyelni a biztonsagra, akar egy otthoni pc eseteben is, ha folosleges kellemetlensegektol, nemvart kiadasoktol akarjuk magunkat megkimelni.
  • kia71 #12
    :))
    Sokkalta nagyobb annak a valoszinusege, hogy egy uj betegseg megtizedeli az emberiseget, minthogy egy mesterseges, ertelmes lenyt letrehozzunk.
    Ehhez elobb egy megfelelo hardvert kell kifejleszteni, amely biztositani tudja a szukseges "szamitasi" es "tarolo" kapacitast. Meg a mostani "csucs" modellkeink is nevetsegesen keves kapacitassal rendelkeznek egy ilyen problema megoldasahoz.
  • Killgore #11
    Nézd, lehet hogy még messze vagyunk, de bármikor meghozhatja valami az áttörést. És utána már nem sok híjja lesz, hidd el nekem.
  • 12346 #10
    ... és terjednek a CS klánok. lool, jönnek a 14 évesek! egyre többen és többen...
  • Mice #9
    lol:)
  • FTeR #8
    majd akkor lesz igazi mi/ai amikor egy gép olyan problémát old meg teljesen egyedűl amire a programozói nem készítették fel előre, de még akkor sem lesz öntudata!
  • 2XP #7
    http://agent.aitia.hu/

    Olvasgass kicsit, aztán gondold át a véleményed, ma még piszkosul messze állunk az mi-től...