Gyurkity Péter

Túlhajszolt dolgozók az Electronic Artsnál

A mostoha munkakörülményeket és az igazságtalan bérezést kifogásoló levelekre válaszul a szoftveróriás humán erőforrásokért felelős alelnöke a problémák orvoslását és munkahelyi reformok bevezetését ígéri.

A memorandum szerint a cég többek között egyes munkahelyek átminősítését tervezi, hogy ezáltal az ott dolgozók túlóradíjat igényelhessenek. Az elmúlt hetekben napvilágot látott vádak szerint ugyanis a vállalat nem egy esetben a fejlesztők túlhajszolásával igyekszik behozni a szűk határidőktől való lemaradást, ráadásul a bérek nem mindig tükrözik az elvégzett munka valós értékét. Az interneten felbukkant névtelen bejegyzések - amelyek állítólag a cég fejlesztőitől származnak - megemlítik, hogy olykor heti 80 órát dolgoznak, és az állandó túlórázás kiszipolyozza az alkalmazottakat. A cég egyik fejlesztője júliusban éppen a kaliforniai túlóra-törvény megsértése miatt perelte be az óriáscéget.


A Rusty Rueff alelnök által írt memorandum igyekszik elsimítani az ellentéteket, és a problémák orvoslását ígéri. "Bár nem értek egyet a céget ért vádakkal, el kell ismernem, hogy az említett problémák valós megfigyelésen alapulnak: a munka egyre nehezebbé válik, a feladatok összetettebbek, míg a rendelkezésre álló idő egyre csökken. Még mindig nem tudjuk teljes mértékben kiküszöbölni a fejlesztés során előforduló hibákat, így adósak maradunk egy nagyon fontos megoldással" - áll a memorandumban.

Az alelnök egyben hangsúlyozta, hogy a korábbi szabályozással nem a túlóradíjakat akarták megspórolni, hanem szerették volna a speciális munkának megfelelő juttatásokkal és egyéb kedvezményekkel honorálni a dolgozókat. Hozzátette, hogy a vállalat a jövőben a fejlesztési procedúra tökéletesítésével igyekszik kiküszöbölni az utolsó pillanatban végrehajtandó változtatásokat, és megpróbál olyan feltételeket szabni, amely mind az ötezer alkalmazott számára elfogadható. "Úttörő szerepet töltünk be az iparágban, hiszen eddig egyetlen szórakoztatóipari szoftvercég sem nőtt ilyen nagyra" - fogalmazta meg a vállalat dilemmáját Rueff.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #8
    naigen..."igyekszik kiküszöbölni az utolsó pillanatban végrehajtandó változtatásokat, és megpróbál olyan feltételeket szabni, amely mind az ötezer alkalmazott számára elfogadható"

    magyarra lefordítva itt se fog változni semmi
    szinte látom magam előtt ahogy annak a cégnek az ilyen megbízott embere aki nem ért egyet a céget ért vádakkal 5000embert meghallgat sőt még ki is egyezik minddel (M.E.S.E)
  • BlackRose #7
    És mi van az EU álltal előirt (és törvénybe foglalt max 48 órával hetente)... vagy az csak úgy le van írva, elfogadva, stb... szerintem aki ezen felül melózik annak írni kell egy feljelentést... persze ha esetleg ezért kirugnák akkor meg bíróságra vinni az ügyet, mert ha nem állunk ennek ellene akkor hamarossan vissza jön a 19. század (Chicagoi május 1.) előtti idő... vagy már ott is vagyunk?
  • mechorg #6
    Így van, tehát megesik hogy ugyanabban az térben kétszer vagyok ott ugyanabban az időpillanatban, sőt olyan is van hogy két időben is vagyok, két időben, 4 dimenzóban, mindezt 5 térben.
  • SuspiciousC #5
    Igen, de nem olyan vészes, hisz minden órában max 70 percet kell dolgozni, a többi időddel szabadon gazdálkodhatsz!
  • mechorg #4
    40 éve heti hét napban napi 24 órát dolgozom, néha túlórázok is, naésakkor.
  • BiroAndras #3
    Nem olyan sok az a 80 óra. Nálam nem ritka a 120 órás sem.
  • Power #2
    Ez egyáltalán nem kirívó, épp ezért egy csomó munkahelyen nincs említés a munkaidőről. Az kötetlen: látástól-mikulásig.
    Máshol is van 80 órás munkahét(ez nyílván nem egész éven át megy hanem csak a hajrában). S azért azt is érdemes tudni, hogy a magyaroszági viszonyokhoz képest még így is sokkal jobb az órabérűk, mint egy hasonló munkakört ellátó, de csak 40 órát dolgozó fejlesztőé.
  • JZO #1
    Ez M.O.-nis jellemző, szinte minden munkahelyen. Csak itt egyáltalán nem fizetik ki a túlóradíjakat.
    Mondjuk 80 órás munkahétről se hallottam még... bah, de dúrva lehet.