Spencer

Az amerikai technológiai cégek az olcsó munkaerejű országokra koncentrálnak

Az Egyesült Államokbeli vállalatok egyre nagyobb arányban helyezik át az anyaországban hagyományosan jól fizetettnek számító technológiai állásokat az olyan olcsó munkaerővel kecsegtető országokba, mint például India, vagy Kína, ezt azonban a cégek általában nem szeretik nagydobra verni.

A Morgan Stanley piackutató cég előrejelzései szerint az Egyesült Államokból Indiába kihelyezett munkahelyek száma az elkövetkezendő három évben duplájára fog növekedni és várhatóan el fogja érni a 150 ezret. Elemzők szerint 2014-ig mintegy 2 millió programozói, szoftvermérnöki és alkalmazás fejlesztői állást fognak kihelyezni az Egyesült Államokból.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a nagyvállalatok nem igazán szeretnek beszélni arról, hogy mostanság hány amerikai munkahelyet szüntetnek meg, illetve helyeznek át távol-keleti országokba. Ehelyett legtöbbször csak arról lehet hallani, hogy az amerikai cégek különböző takarékossági okokra hivatkozva irodákat és gyárakat nyitnak Indiában és Kínában, az ottani alkalmazottakról kapcsolatos részletes információkat azonban általában nem hozzák nyilvánosságra. A vállalatok értelemszerűen attól tartanak, hogy a csoportos munkaerő áthelyezések napvilágra kerülése komoly nemtetszést váltana ki az Egyesült Államokban. Jó példa, hogy az Accenture ebben a hónapban jelentette be, hogy indiai alkalmazottjainak száma a jövő esztendőben duplájára fog növekedni és várhatóan el fogja érni a tízezret, ezzel szemben arról nem esett szó, hogy a cég Amerikában hány munkahelyet kíván megszüntetni.

Alan Tonelson, a BIC (Business and Industrial Council) egyik munkatársa szerint az Egyesült Államokbeli vállalatok kínai béreket szeretnének fizetni, termékeiket viszont amerikai árakon kívánják forgalmazni, ugyanis ily módon érhető el a legnagyobb haszon. Tonelson a The Wall Street Journal adataira hivatkozva elmondta, hogy a világ legnagyobb számítógépgyártó cégei között nyilvántartott IBM jelenlegi 160 ezer amerikai munkahelyéből 2005-ig mintegy 40 ezret át kíván helyezni a Távol-Keletre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vik1984 #13
    Az USA-ban egyre nő a segélyeken élő fehérek tábora, a White Trash (fehér szemét). Ezek az emberek nem dolgoznak, csak a segélyekből élnek, ami ott nem kis összeg. A WT a társadalom szemete. Kólán, hamburgeren élnek, az ABC-t is allig ismerik. Az ilyenek fogják megölni azt az országot (ha mákunk van, már nem kell sokat várnunk :-).

    Szerencsére a nem eredeti, amerikában élők még tudnak dolgozni, és nem csak fizikai munkát értek ez alatt (lásd Teller, Einstein, Fermi, Neuman, ...). Ők tették "naggyá" amerikát. Amúgy elég megnézni a Nóbel-díjasok listáját. Ritka a "John Smith", egyre több a "Chan Lin Lo" vagy a "Tóth Kálmán". :-)
  • Bubux #12
    Az exkluzív nyugati divatházak is illegális bevándorlókkal varratják (természetesen minimálbér alatt fizetik őket) a többszázeres ill. többmiliós ruháikat, mert így a leggazdaságosabb.
    Na ez a rabszolgatartás.
  • Bubux #11
    Éljen a globalizáció.
    A szegény országok fejlődnek, a nyugatiak meg majd szépen összeomlanak a növekvő munkanélküliség miatt.
    Mert ugye a szolgáltatási szférába nem lehet mindenkit átnyomni, ráadásul ott is a "feka" munkaerőt részesítik előnyben, mivel olcsóbb.
  • Csatti #9
    A piacok vedelme mindig is inkabb az EU-ra volt jellemzo (lasd peldaul a szabvanyos banant :)) ) nem pedig amerikara. A japcsik szinten vedik a sajat vadaszmezejuket, de nekik muszaly is, hisz nincs szinte semmi sajat nyersanyaguk igy nem tudnanak kulonben versenykepesek lenni.
  • Cat #8
    nem fuccsolnak be a nagy cégek, mert átmennek braziliába, indiába, kinába
  • Cat #7
    a világ nem a védővámok, hanem a piacok megnyitásának irányába halad
    ha védővám lenne, akkor az amcsi cégek nem fektetnének be külföldön, és nem jönnének hozzánk se a japánok, amcsik, németek, mert minek...
    másrészt, amcsik acélvédővámot kénytelenek voltak visszavonni, mivel az eu megfenyegette őket hasonló nagyságu szakcióval, és bush visszakozott
    ez kb. 100-150ezer amcsi munkahely megszünését jelenti
  • Vik1984 #6
    szóval - folytatva a gondolatmenetedet - a nagy cégek befuccsolnak, így teret nyitnak önkéntelenül frissebb, dinamikusabb full-amcsi cégeknek, így csökken a befolyása a nagy cégeknek, ami végül is jó a júzernek, mert ha van verseny, akkor van választék és az átb@szások is kevesebbek...
  • Yfel #5
    En az amerikai kormany helyeben vedovamokkal vedenem a munkahelyeket (minden arura vedovamot vetnek ki amelyet olyan hazai ceg keszit aki olcso keleti munkaerovel dolgoztat). Igy indiaban es kinaban sem lehetne olcsobban gyartani a termekeket mint Amerikaban...

    Y
  • Cat #4
    ha meg nem mennek kinába, amikor minden versenytársuk odamegy, akkor is megszünnek, mert drágábban gyártanak, mint a konkurencia
  • Csatti #3
    Az egy problema az, hogyha fogynak amcsiban az allasok akkor csokkeni fog a kereslet is, szal maguk alatt vagjak a fat es meg csak eszre sem veszik.