SG.hu·

Újabb pereket indít az MPAA a kalózmásolatok visszaszorítása érdekében

A hollywoodi filmstúdiók a fájlcserélők elleni hadjárat után azon felhasználók ellen indítottak újabb pereket, akik terjesztették, vagy letöltötték a Pókember 2, illetve a Trója című filmek kalózmásolatát.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség közleménye szerint hét nagyobb stúdió közös beadványban fordult Denver, New York, San Francisco, és St. Louis városok bíróságához, amelyben több személyt a szerzői jogok megsértésével vádolnak. A szövetség - amely a stúdiók bírósági képviseletét látja el - nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hol, és hány esetben indítottak eljárást. "Nem az a fontos, hogy hány személyt pereltünk be. Nem számít, hogy tíz, vagy ötszáz esetben indítottunk eljárást, mert az a fontos, hogy a szerzői jog megsértése esetén nincs többé kibúvó" - jelentette ki John Malcolm, a szövetség kalózellenes csoportjának igazgatója.

Azt mindesetre tudjuk, hogy a vádlottak fájlcserélgető hálózatokon terjesztettek olyan új filmeket, mint a Pókember 2, a Trója, vagy az Egy hisztérika feljegyzései (Confessions of a Teenage Drama Queen). Az Egyesült Államokban érvényes szerzői jogi törvény értelmében a vádlottakat filmenként akár 30 ezer dollár megfizetésére kötelezhetik, amely egészen 150 ezer dollárig is felmehet, amennyiben a szándékosság bizonyítható. Malcolm elmondása szerint a szövetség több más városban is újabb pereket indít, ha a folyamatban lévő ügyek nem lassítják le a kalózmásolatok terjedését.

Az igazgató határozott nyilatkozata ellenére a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a Mozgókép Szövetség könnyen az ellenkező hatást érheti el, és a kemény fellépés előbb-utóbb megbosszulja magát. "Nem hisszük, hogy a potenciális vásárlók beperlése a helyes döntés egy olyan ágazatban, amely az új technológiák elterjedésére épít" - jelentette ki Wendy Seltzer, az Electronic Frontier Foundation ügyvéde. A jelek szerint azonban a szövetség szilárdan kitart elhatározása mellett, és kizárólag jogi keretek között képzeli el a megoldást.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© aaaaa2004. 11. 19.. 01:20||#14
Akkor csak 30000 dollárt kell fizetned, mert nem szándékosan tetted...
© rolika2004. 11. 18.. 16:16||#13
ez engem is érdekelne, hogy hogyan lehet KÉZZELFOGHATÓAN bizonyítani, hogy ÉN töltöttem le a SAJÁT GÉPEMRE akármit is, ami ezeknek nem tetszik

ha megszerzik is az ip-címem, nem biztos, hogy én ültem a gép elõtt, a családtagjaimat meg nem vagyok köteles eláztatni... (bár amerikában ezen sem csodálkoznék). mondhatom azt is, hogy betörtek a gépemre, és fedezéknek használták (biztos van rá szakkifejezés...)
© BomBa2004. 11. 18.. 15:29||#12
"de valamiért a bíróság nem fogadta el, hogy a 3 gyermekes család a hibás" javítok, szarul fogalmaztam, szóval valami hülye érvel elutasították a család vádját, pedig teljesen egyértelmû volt a dolog <#ejnye1>
© BomBa2004. 11. 18.. 15:27||#11
Hát a Fahrenheit 11/9 után sztem a mai világban már semmi sem fog kiderûlni és mindenkit le fognak fizetni hogy hallgasson (vagy hogy rá szavazzon). <#mf3> "Persze, mert megint hülyén mutatna a címoldalon hogy 1,5 millió dollára beperltek egy 12 éves kisgyereket, mert le mert tölteni 10 db Disney mesét, ezek után elárverezték a családja teljes vagyonát, és az utcára került 5 testvérével együtt, a kiadók ellen elkövetett felmérhetetlen bûneiért.
" Ez sem fog soha kiderülni 😊 . Pl. van egy tényfelderítõ mûsor, had ne mondjam a nevét. Na abba kiderûlt hogy egy 3 gyermekes család a lakásmaffia áldozata lett és ezért beperelték azokat az embereket (amúgy egy 80 éves néni verte át õket, szinte hihetetlen <#wow2> ), de valamiért a bíróság nem fogadta el, hogy a 3 gyermekes család a hibás, persze az apa szeme elõtt fizették le a bírót, majd elutasították a kérésüket és a perbe fektetett pénz miatt az utcára kerülték és ma a híd alatt vannak. Ennyit a demokráciáról. Amúgy a kormányról is tudnék mit beszélni, de még lecsuknának <#kuss> ...

BomBa
© aaaaa2004. 11. 18.. 10:29||#10
Az a legszomorúbb, hogy vannak akik el is hiszik, hogy ez így jó.
"A szövetség - amely a stúdiók bírósági képviseletét látja el - nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hol, és hány esetben indítottak eljárást."
Persze, mert megint hülyén mutatna a címoldalon hogy 1,5 millió dollára beperltek egy 12 éves kisgyereket, mert le mert tölteni 10 db Disney mesét, ezek után elárverezték a családja teljes vagyonát, és az utcára került 5 testvérével együtt, a kiadók ellen elkövetett felmérhetetlen bûneiért.
Miért van szükség irreálisan büntetni azt, ami gyakorlatilag szinte még a vétség kategóriájába sem tartozik ?
Ez nem elrettentés ,hanem "törvényes" rablás.
Ha a hajléktalan lop egy kiló kenyeret azt sem ítélik 15000 dolláros bírságra. Kb. hasonló az ár arány : egy szemét film "ára" és a büntetés között.
Mi jogosítja fel ezeket a rabló kiadókat, hogy az õket ért 20 dolláros "kárért" 150000-re pereljenek ?
© Rafaelo2004. 11. 18.. 09:17||#9
a következõ az lessz hogy a fórum beszólások alapján inditanak pereket !!
© uu2004. 11. 17.. 23:39||#8
meg szerencse hogy ien szarokat meg nem neznek
© savior2004. 11. 17.. 18:26||#7
az a szomoru hogy nyeresegesek voltak...
csak ugye mindig kell a penz az uj nyaralora, meg a benzinre a mercibe
© nagykispeter2004. 11. 17.. 17:13||#6
Ja ime bush papa vívmányai
© aaaaa2004. 11. 17.. 15:55||#5
Keveset hozott a film, mert nem jól sikerült ? Nem baj pereljünk be már egy pár szerencsétlent millliókra, mindjárt lesz pénz...
A Mc Donalds mikor fog perelni 10000 dollárra hambugereknként ha valaki "hamis" hamburgert merészel zabálni.
Itt a büntetés mértékével van az óriási baj , 1 film letöltése nem 150000 dollár büntetést érdemel. Nálunk is voltak hasonló törvények a középkorban, valami tyúknál nagyobb érték lopásával kapcsolatban.
Ennyire rettegnek az internettõl ?,nem normálisak...
Valószínûleg a film tényleges ellopása, (zsebrereakása a DVD-nek a boltban) 100-ad ennyire büntetendõ...
Ha ilyen törvényeket el lehet fogadtatni egy országaban, ott sajnos komoly hibák lehetnek a törvénykezésben.