Gyurkity Péter

Az Intel lemondott a TV-chip piacra dobásáról

Az Intel szóvivője bejelentette, hogy a vállalat mégsem dobja piacra a nagyképernyős LCOS televíziókba szánt processzort, amelynek megjelenését korábban többször is elhalasztották.

Amint arról korábban hírt adtunk, az Intel szerette volna még az idei év vége előtt piacra dobni a Cayle kódnevű chipet, amely egyszer már teljes ráncfelvarráson esett át. A vállalat szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy az előrejelzések szerint a processzor kifejlesztésére fordított költségek nem térültek volna meg, így a cég nem vállalta a rizikót. A chipet a januárban megrendezett Consumer Electronics Show nevű rendezvényen mutatta be Paul Otellini, az óriáscég elnöke, aki a processzor egyik legnagyobb előnyeként említette, hogy segítségével a gyártók hamarosan 1800 dolláros ár alá szoríthatják majd a "folyadékkristály szilíciumlapkán" (liquid crystal on silicon, LCOS) alapú televíziókat. Otellini akkor elmondta, hogy néhány kínai céggel már megállapodást kötöttek a termék gyártásáról.


Szakértők szerint az LCOS projekt leállítása óriási lökést adhat a konkurens termékeknek. Ilyen például a Texas Instruments által fejlesztett Digital Light Processor, amely elsősorban a Samsung televíziók központi egységeként szolgál majd. A Samsung vezetése - és a piaci elemzők egy része - már az Intel első bejelentése után kétségbe vonta a Cayle életképességét. "Úgy tűnik, hogy még mindig nem érkezett el az LCOS termékek ideje" - jelentette ki David Steel, a Samsung Digital Media alelnöke, aki utalt arra, hogy az Intel mellett egy kisebb cég, a Brilliant Technologies is kénytelen volt elhalasztani a termék bemutatóját, és más vállalatoknak is beletört a bicskája a LCOS termékek kifejlesztésébe.


A hónap elején Tokióban megrendezett CEATEC kiállításon egyedül a JVC és a Sony jelent meg működőképes termékekkel. A JVC egy ideje már a piacon van, míg a Sony januárban kezdi meg a termékek forgalmazását, egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban. Mindkét cég készülékeinek ára jóval meghaladja a küszöbértéknek tekintett 2000 dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #8
    Nem: "..a "folyadékkristály szilíciumlapkán" (liquid crystal on silicon, LCOS) alapú televíziókat."
  • HUmanEmber41st #7
    Fogtak egy más által gyártottat, és azt mondták, hogy ez a mi tévénk ???
    off
    -És mi a márkája?
    -Dévú
    -???
    -Há' szomszédévút..
  • Sliders #6
    Skacok ez a Plazma TV-kre vonatkozik? mármint az 1800 dolcsis ár?
  • dez #5
    Ja, "kissé" nagy az embléma a TV-n...
  • dez #4
    Ezt mondták: "az előrejelzések szerint a processzor kifejlesztésére fordított költségek nem térültek volna meg"

    Azaz még ki sem feljesztették...!?
  • Laci #3
    Reméltem hogy így lesz. És nem káröröm hanem pont annak örülök, hogy legalább ezek a készülékek még egyelőre úgy látszik megússzák a tipikus intel "minőséget" és az abból sejthető megjelenítést.
    Blöfföltek, nem jött be. Ez sem az ő asztaluk. Ideje okulni belőle. Látszik az is hogy csak az üzlethez és a szédítéshez értenek. De most kezdenek előjönni a hibák az üzleti terveiken, mint a procijaikban a tervezési hibák...
  • asysoft #2
    Jééé, Far Cry megy a TV-n
  • janos666 #1
    És így megtérül a fejlesztés költsége? Elbírják adni valakinek az eddigi redményeiket?