Gyurkity Péter

Kémszoftver-ellenes kampányt indított útjára a Dell

A Dell egy a világháló biztonságával foglalkozó szervezettel összefogva kémszoftver-ellenes alapítványt hozott létre, amely segítséget nyújt a felhasználóknak a káros programok elkerülésében és eltávolításában.

Az online kampány az Internet Education Foundation weboldalán található, és elsősorban tanácsadással, valamint videofelvételekkel igyekszik segíteni a szorult helyzetben lévő, vagy csak egyszerűen tanácstalan felhasználókat.

Az oldal a már megtelepedett kémszoftverek ellen is nyújt némi segítséget, és a megfelelő alkalmazások egész listájával szolgál azok számára, akik ezen a téren nem rendelkeznek elegendő ismerettel. A szervezet alapító tagjai között számos nagyvállalat - mint például az America Online, a Microsoft, és az AT&T - megtalálható, és az alapítvány jelentős támogatást élvez a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) részéről, amely épp az elmúlt héten kezdeményezte az első kémszoftver-ellenes bírósági eljárás megindítását.

A Dell szóvivője az újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az elmúlt hónapokban egyre több panasz érkezett a vásárlóktól a számítógépek teljesítményével, illetve a böngészés során előforduló furcsa jelenségekkel kapcsolatban. Mike George, a vállalat marketing igazgatója ezzel egy időben kijelentette, hogy a panaszok 20 százalékának hátterében egyértelműen kémszoftverek állnak, ami azért ad okot aggodalomra, mert másfél évvel ezelőtt ez az arány mindössze kettő százalékos volt.

Hozzátette, hogy a vállalat nem felelős a kémszoftverek által okozott zavarokért, de szakembereik szívesen segítenek a probléma elhárításában - a megfelelő összeg fejében. Elmondása szerint a Dell elsősorban azért támogatta az új kampányt, mert a gyakori panaszok és a vásárlók elégedetlensége törvényszerűen az eladások csökkenését, illetve az új technológiák elterjedésének lelassulását vonja a maga után.

A törvényhozás ugyan két javaslatot is elfogadott a kémszoftverekkel kapcsolatban, de a még jó időbe telik, mire megszületnek az első elmarasztaló döntések, és ráébresztik a kémszoftverek készítőit, hogy nem bújhatnak ki a felelősség alól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #7
    "Gondolod, hogy csak az alapítók írnak kémprogramokat?"

    Egyátalán NEM erre gondoltam, de úgy látszik megint félreérthetően fogalmaztam. Az alapítók közül valakik:) a biztonsági rések elhelyezésével adhatják meg pl. a nagyobbnál nagyobb lehetőséget a kémszoftveríróknak, hogy stb., stb, a többi már volt. Ez a feltételezés meg egyre inkább nem tűnik lehetetlennek sajnos. Majd ők is a saját kárukat lelik benne nemcsak a miénket, ahhoz viszont el kéne jutni, de ahhoz az embereknek is kéne kritikusabban gondolkodni...
  • Sityi #6
    Gondolod, hogy csak az alapítók írnak kémprogramokat? Ahogyan az eddigi tapasztalataim mutatják, mások még aktívabbak. Rossz dolog a spyware, ezek a cégek látszara(!) akarnak ellene tenni. Majd meglátjuk, mi lesz.
  • h4x0r #5
    Nem, ha FireFoxod van, AdBlock-kal

    SG.hu:
  • HUmanEmber41st #4
    Nem hiszem el, hogy nem lehet megoldani azt, hogy bármilyen proram feltelepítéséről ne legyen valami információ a felhasználók felé.
    Ha ezt megoldaná a M.S. rögtön kihúzná a talajt az összes vírusíró alól.Magyarul lehetetlenné kellene tenni, hogy egy progi a "háttérben" telepedjen fel, és lehetősége legyen felülírni rendszer file-ket anélül, hogy valami értesítés ne menjen a felhasználónak. (tudom ott a regedit, de vannak olyan vírusok is, amelyeket hiába törölsz ki onnét is, 5 percen belül újra megjelenik.ilyenkor csak a format C: segít vagy a Ghost...)
    Hiszen a Widowsba beíródik egy új parancs, hogy xy
    kiterjesztésű progit futtatni kell... erről kellene egy értesítés, amit nem lehetne kikapcsolni. Innétől kezdve a rendszergazdi, vagy a vírusirtó prg már tudná a feladatát...
    persze én ehhez nem értek, csak fantáziálok itt összevissza
  • Laci #3
    Látom mindenki csak a kémprogramokat jelöli meg egyedüli oknak. Csakhogy a problémát úgy lehetne megszüntetni hogy a legfőbb okot szüntetik meg. De a piacgazdaság miért is engedné ezt meg?

    "... A szervezet alapító tagjai között számos nagyvállalat - mint például az America Online, a Microsoft, és az AT&T - megtalálható,..."

    És már meg is van a fő ok. Nyilvánavaló hogy így szélmalomharc az egész látszathadjárat a kémprogramok ellen, de csak akkor hírdetik meg, ha "- a megfelelő összeg fejében -" lehet segíteni. Így már értem miért van egyre több rés az m$ termékekben. De mi csak nyaljunk nekik, nincs velük semmi gond, inkább csak a kémprogramok meg a felhasználók felelősek, az még véletlenül sem aki ilyen mértékben lehetővé teszi a károk okozását igaz?
    Bravo!
    Csesszünk mi is ki magunkkal meg mindenki mással is sebaj!
    Higyjük el amit a nagy cégektől hallunk hogy ők segíteni akarnak, mi is segítsük őket, hogy drága pénzeket pazarlunk a hülyeségeikre!
    Komolyan mondom ezek az ilyen vírusok meg kémprogramok által okozott károkból akarnak most legújabban megélni, hogy majd be lehessen ígérni az új "javításokat", meg a biztosnági rések eltörlését, csak akkor vegyük meg az új terméket és előtte vegyük igénybe pénzes szolgáltatásaikat! Ha megtesszük mi tartjuk fenn a vírus- és kémprogramírók társadalmának jövőjét (ugyanis ha valaki még mindig nem jött volna rá ez az ő anyagi érdekük is)!
    Csak mire ezt meg akarjuk érteni arra már mindig jól benne vagyunk a sz@rban és mászhatunk ki belőle, ami viszont sokkal nehezebb. Én ezt nem tudom megérteni, de úgy látszik ez kell mindenkinek. Akkor hajrá!
  • Sityi #2
    Mellesleg egyszer rúghatnám alaposan seggbe azt az idiótát, aki a kémprogramot feltalálta...
  • dduma #1
    jééé reklám a cikk közepén