Berta Sándor

Elítélték az első kaliforniai spammert

Amerikai lapértesülések szerint a kaliforniai spammer az első olyan állampolgár, akit a CAN-SPAM Act, vagyis az amerikai spamellenes törvény alapján ítélnek el az Egyesült Államokban. A férfi büntetéséről azonban csak december 6-án dönt a bíróság.

Nicholas Tombros egy személygépkocsiból a laptopja segítségével vállalatok és magánszemélyek védtelen rádiós hálózatait támadta meg, illetve ezeket a rendszereket arra használta fel, hogy kéretlen elektronikus reklámleveleket küldjön rajtuk a gyanútlan felhasználóknak szerte a világon. A kaliforniai férfi az ügyében eljáró bírói testület előtt bűnösnek mondta magát warspamming bűntettében, de enyhítő körülménynek mindössze ez a beismerő vallomás szolgálhat.

A Controlling the Assault of Non-Solicited Pornography and Marketing Act, vagy rövidebb és ismertebb nevén a CAN-SPAM Act 2003 decemberében lépett hatályba és célja az Egyesült Államokat elborító szennylevél-áradat megállítása és visszaszorítása volt. A törvény kimondja, hogy aki kéretlenül küld elektronikus, fax- vagy egyéb reklámleveleket, azt a legsúlyosabb esetben akár öt év börtön és hat millió dollár pénzbüntetésre is ítélhetik.

Csak összehasonlításul: Ausztriában például a Telekommunikációs Törvény 107. paragrafusa értelmében elektronikus reklámlevél csak akkor küldhető el valaki részére, ha a küldő előtte az illető személy vagy cég beleegyezését kérte. Kivételt csak a speciális üzleti kapcsolatok képeznek, de ezek is csak bizonyos esetekben. Amelyik vállalat vagy magánszemély nem kér a spam e-mailekből, az felkerül az úgynevezett Robinson-listára. Az ezen a listán szereplő, "védett" magánszemélyeknek és cégeknek a reklámlevél-küldő vállalkozások nem továbbíthatnak kéretlen e-maileket. A 107. paragrafust megszegő magánszemélyre vagy vállalatra nagyon komoly büntetés vár, ugyanis a kiszabható pénzbüntetés elérheti a 37 ezer eurót is. Hazánkban csupán a spam által okozott kár megtérítéséért lehet perelni a bíróságon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Piscator #8
    Én nem venném fejét, de a gépét igen. Örökre!
  • Cain Kellye #7
    De ezek szerint az legális lenne, ha olyan leveleket küldözgetnének, amiben megkérdezik, hogy akarsz-e relkám e-mailt kapni tőlük. :) Akkor is tele lenne a postaládád - csak nem reklámokkal, hanem reklámozókat reklámozó levelekkel...
    Bár ilyenről még nem hallottam
  • gz8 #6
    Golyó általi halál? Túl gyors...

    Én a gázkamrát vagy a villamosszéket helyénvalóbbnak tartom (burn motherfucker, burn!)

    (Na jó, ne legyünk szadisták, 30 év magánzárka is megteszi! )
  • h4x0r #5
    Egy napon, valamikor a friss márciusban, a Spammer egy kietlen, mocskos falú folyosón lépked. Elgondolkodott, hogy megérte-e a spammelés. Amikor ezt a kérdést hangosan is felteszi, már egy üres szobában áll, amely lehetne egy zuhanyzó is. A kérdésre a hóhér válaszol:

    - Szerintem nem.

    Majd egy dörrenés hangzik el. Az e-mailezők pezsgőt bontanak...
  • Mice #4
    gebedjen meg az összes!
  • gz8 #3
    Csak húsz évet? Mi ez a nagylelkűség?

  • rolika #2
    én a többi szpemmer felkutatására fordítanám...
  • h4x0r #1
    En husz evet varrnek rajuk teljes vagyonelkobzassal, amit az infrastruktura fejlesztesebe forgatnek vissza.