SG.hu·

Fejvadászokra bíznák a spammereket

Mivel a hagyományos spamellenes módszerek gyakorlatilag hatástalanok a reklámlevél-áradattal szemben, lehetséges, hogy az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság a jövőben fejvadászokat bízna meg a spammerek kézre kerítésével.

Az FTC jelentése azonban kitér arra is, hogy ha az amerikai kormány úgy dönt, hogy fejvadászokat bíz meg a spammerek felderítésével és a forgalomból kivonásával, akkor a kormánynak mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia. A szervezet szerint minimum több ezer, sőt akár 250 ezer dolláros jutalmakra is szükség van ahhoz, hogy valaki feladjon egy spammert, hiszen lehet, hogy adott esetben a spamküldő az illető barátja vagy egykori kollégája. Ám egy ekkora összeg már feledteti az erkölcsi aggályokat és elképzelhető, hogy a felhasználók akkor is feladják a spammert, ha a legjobb barátjukról van szó.

A fejvadászok jutalma 10 és 250 ezer dollár között változna, attól függően, hogy mekkora kaliberű törvénysértésről van szó. Mindenesetre a legfontosabb az, hogy többé a spamküldők soha, sehol ne érezhessék magukat biztonságban, akármilyen online személyazonosság mögé bújnak is el. A felajánlott összegeket a központi költségvetés biztosítaná, a besúgók jutalma pedig az adott összegen kívül a biztosított anonimitás lenne, illetve az a biztosíték, hogy a vérdíjat akkor is megkapják, ha később a spammert nem ítélik börtön- vagy pénzbüntetésre.

Klikk ide!
A spammerek eloszlása a világban - klikk a nagyobb változathoz

A bizottság ugyanakkor kétségbe vonja, hogy a szervezetnek mintaként naponta 300 000 spam e-mailt a elküldő felhasználók igazán hasznos információforrásként szolgálhatnának. Ráadásul sok kisebb spammer is lehet a segítők között, akik úgy akarják eltüntetni a konkurenciát a piacról, hogy feladják őket, továbbá semmi nem garantálja, hogy ha az illető spammer együttműködik a hatóságokkal valóban büntetlenséget kap és kifizetik neki az előzetesen ígért összeget.

Jon Corzine demokrata szenátor azonban úgy véli, hogy bár meglehetősen érdekes ötletről van szó, ám a hatóságok egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne próbáljanak ki minden legális spamellenes módszert. S ki tudja, lehet, hogy a dollárezresek megoldják néhány felhasználó nyelvét és hatásos lesz ez az új spammerellenes módszer.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pink Tiger2004. 09. 29.. 16:39||#12
srácok engem a spammelés rohadtul dühít!!!
ha látok egy idegen nyelvû spamet törlöm, de egy magyar az felbõszít
mit tehetek ellene, vhol fel lehet jelenteni õket?
vagy vissza kéne az email címre spammelni?
visszaspammelést hogyan lehet csinálni?
© [HUN]PAStheLoD2004. 09. 23.. 14:54||#11
az hogy nem tesznek semmit , az az egy dolog ami élteti továbbra is a spammelõket , ha már warezolásér is nyóc év jár . itt magyarországon , USA-ban ip cím alapján leültetnek mer kazaaztál .. AKKOR SPAMMELÉSÉR VILLAMOSZSÉK kéne ...
© TeszteloPontHu2004. 09. 22.. 17:29||#10
Mondjuk jobb lenne, ha hirdetõk inkább a vegetáló weboldalakon költenék el a marketingkeretüket és nem a spamereknél.
© Mice2004. 09. 22.. 12:53||#9
nekem nincs rá szükségem...
© SwITcHMaN2004. 09. 22.. 11:14||#8
Najó, nyugaton lehet hogy van egy kettõ, de több semmiképp.
© SwITcHMaN2004. 09. 22.. 11:13||#7
Nézz az ábrára, Magyarországon egy spammer sincs okostóni ; ))
© Alien_AM2004. 09. 22.. 11:01||#6
A spamba nagy penz van es az egyik legjobb netes reklampiac, a spam gyarto es a megbizo ceg is jol jar. Spamra szukseg van es lesz is. Attol fuggetlenul en is feladnam oket ennyi penzert.
© Atyus2004. 09. 22.. 10:04||#5
Az egyik böngészõ keresõjébe beregisztráltattam magam, s mivel kötelezõ volt megadni az e-mailt, hát - én hülye - megadtam. Azóta napoi 20-30 SPAM jön.
Ezek majd ugyanolyan veszélyesek, mint a terroristák, mert megbénítják a forgalmat, s már vírust is próbáltak így a gépemre telepíteni.

Én is a T1000-est javasolnám !

ÉN a magyar SPEM-elõket nagyon szívesen ingyen felnyomnám !
© Mice2004. 09. 22.. 08:03||#4
még bírja a csákó😊 különben is a szürke haj illik a metálbordákhoz😄
© Mice2004. 09. 22.. 08:02||#3
"és a forgalomból kivonásával,"
"ha késõbb a spammert nem ítélik börtön- vagy pénzbüntetésre."
most akkor ezek nem puffantgatósok?