Gyurkity Péter

A Symantec felvásárolta a Brightmailt

A vírusirtók és tűzfalak készítésével foglalkozó cég nagy lépésre szánta el magát: 370 millió dolláros befektetéssel felvásárolta a Brightmail csoportot, amely spamszűrő szolgáltatást nyújt számos nagyvállalatnak világszerte.

Mindkét oldalon nagy várakozással tekintenek az egyesülés felé. A Symantec a kéretlen elektronikus üzenetek - spam - elhárításával bővítheti ki eszköztárát, míg a Brightmail - Sunil Paul alapító elmondása szerint - szolgáltatásainak hatékonyságát szeretné növelni. John W. Thompson, a Symantec vezérigazgatója kijelentette: "A spam mára a legnagyobb veszélyforrások egyikévé vált felhasználok és nagyvállalatok számára egyaránt. A Brightmail technológiájával kibővülő szolgáltatásaink a jövőben átfogóbb és hatékonyabb védelmet nyújtanak."

Enrique Salem, a Brightmail elnöke reményeit fejezte ki, hogy erőfeszítéseik egyesítésével még nagyobb védelmet biztosíthatnak kibővült ügyfélkörük számára. Az egyesülés legkorábban július elején következhet be, mihelyst engedélyt kapnak a szabályozó hivataltól. A Symantec egyelőre nem nyújtott információt arra vonatkozólag, hogy lépése mennyiben befolyásolja pénzügyi helyzetét.

A San Francisco-ban székelő Brightmail elsősorban szűrő alkalmazásaival nyújt védelmet a kéretlen üzenetek áradata ellen. Ügyfeleik közt megtalálhatók nagyvállalatok - eBay, Deutsche Bank, Cisco Systems - és internetes szolgáltatók - AT&T WorldNet, Cox Communications, MSN - egyaránt. Az idei év márciusában a cég 114%-os jövedelemnövekedésről számolt be. A Symantec 2000 júliusa óta lassan de biztosan növeli részesedését a Brightmail-ben, 11%-os tulajdonrészt érve el napjainkra. A Brightmail berkeiből korábban kiszivárgott pletyka alapján a vállalat vezetése - előnyösebb alternatívaként - lassan megbarátkozott a teljes felvásárlás gondolatával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SwITcHMaN #5
    A spamek végén azok a hülye szavak azért vannak, hogy ezek a szűrők azt higgyék hogy tényleg valami értelmes dologról szólnak, és ne tudják őket kiszűrni?
  • [HUN]PAStheLoD #3
    mért kit rázott meg a billenytyűzete /egere más hardware általá a hír? :P
  • HuAn82 #2
    Engem sem. :-)
  • Flashy #1
    ezvan. nem rázott megy nagyon a hír :)