Berta Sándor

Symantec: célkeresztben a PDF-olvasók és az Internet Explorer

Megjelentette aktuális Global Internet Security Threat Report című biztonsági jelentését a Symantec.

A dokumentum legérdekesebb megállapítása, hogy a tavaly Európában pusztító számítógépes kártevők 12 százaléka származott Németországból, 9 százaléka Nagy-Britanniából és 8 százaléka Oroszországból. Németország a kártevők segítségével létrehozott hálózatok, az úgynevezett botnetek tekintetében is listavezetőnek számít, ugyanis ezeknek a rendszereknek a 14 százalékát működtetik a kiberbűnözők az európai uniós tagállamból.

A világ tíz legnagyobb botnetjében legalább ötmillió számítógép működik és ezek felelősek a naponta elküldött 107 milliárd kéretlen elektronikus reklámlevél 85 százalékáért. Nagy-Britannia más okból került bele a jelentésbe; a szigetországban tevékenykedő kiberbűnözők ugyanis előszeretettel használják a hamisított honlapok módszerét a gyanútlan felhasználók lépre csalására és kifosztására. Nagy-Britannia maga mögé szorította ezen a területen a tavalyi elsőt, Ukrajnát is. A különböző csoportok körében elsősorban a módosított, kártevőkkel ellátott PDF-fájlok számítanak igen népszerűnek. A webes támadások 49 százaléka történt ilyen módon.

A Symantec szakértői emellett azt tapasztalták, hogy egyenes összefüggés van a kiberbűnözők erősödő tevékenysége és a szélessávú hálózatok bővítése között. Jól nyomon követhető, hogy ahol komoly szélessávú hálózat van az elősegíti a kártevők terjesztését, de a nagy sávszélességű infrastruktúrák tekintetében még csak feltörekvőnek számító országokra is érdemes odafigyelni, mint Brazília, Vietnam vagy Oroszország. A bűnözők szeretik váltogatni a helyüket, egyrészt a lebukást elkerülendő, másrészt általában olyan régiókba költöznek, ahol elkerülhetik a komolyabb felelősségre vonást és ahol kevésbé büntetik szigorúan a különböző számítógépes bűncselekmények elkövetését.

Az online támadások száma azért is növekedett az elmúlt egy évben, mert számos komoly biztonsági hibára derült fény, elég megemlíteni a PDF-fájlok és az Internet Explorer sebezhetőségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!