Berta Sándor

Továbbra is Bill Gates a leggazdagabb amerikai

A magazin indoklásában leszögezte, hogy ugyan a Microsoft első embere a vállalat részvényeiből nem tudott jelentősebb bevételre szert tenni, ám az első helyét így sem veszélyeztette semmi.

A Forbes magazin által idén ősszel elkészített, a leggazdagabb amerikaiakat nevét és vagyonát tartalmazó listán ismét Bill Gates az első. A Windows operációs rendszerek térhódítását semmi sem befolyásolta negatívan és persze a szerencsén kívül kellett még az is, hogy a szakember kiválóan forgatta a pénzét, a megfelelő időben, a megfelelő helyekre ruházott be. A lista első helyén tehát Bill Gates áll, becsült vagyona körülbelül 48 milliárd dollár. Vagyona akkora, hogy a szintén a Forbes magazin által még idén februárban nyilvánosságra hozott, a világ leggazdagabb embereit tartalmazó listán is az első lenne. A második Warren E. Buffet, aki 41 milliárd dollárt gyűjtött eddig össze.


A harmadik helyen Paul Allen, a Microsoft társalapítója található, míg őt a szintén dúsgazdag Walton-családtagok követik. Az utóbbiaké egyébként a Wal-Mart amerikai óriásáruházlánc. A lista kilencedik helyére sikerült felkapaszkodnia Michael Dellnek, az ő vagyonát 14,2 milliárd dollárra becsülik. A tizedik helyen Larry Ellison, az Oracle vezetője áll a maga szerény, 13,7 milliárd dolláros vagyonával.

A listán a tizenegyedik helyet szintén egy Microsoft-alkalmazott, a szoftveróriás elnöke Steve Ballmer foglalja el, aki 12,6 milliárd dollárt spórolt eddig össze. Az Amazon első embere, Jeff Bezos csak a harmincnyolcadik a maga 4,3 milliárd dollárjával, míg az Apple és a Pixar elnöke, Steve Jobs csupán a lista hetvennegyedik helyén áll. Az ő vagyonát 2,66 milliárd dollárra taksálják.


Sorrendben: Bill Gates, Warren Buffett, Paul Allen
Robson Walton, Michael Dell és Lawrence Ellison

A Forbes magazin egyébként érdekesnek találja, hogy a 400 leggazdagabb amerikait felvonultató listán az újonnan felkerültek közül négy is a high-tech cégeknél gazdagodott meg. Az újak közül a legismertebbek Sergej Brin és Larry E. Page, a Google alapítói, akik a cégük tőzsdére kerülésének köszönhetik milliárdossá válásukat. Az üzleten jól keresett Andreas Bechtolsheim, a Sun társalapítója is, aki úgy látta van fantázia néhány Google-részvény megvásárlásában. Az úriember azonban így is csak a 278-adik helyre tudott felkapaszkodni a listán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #31
    "hogy összefognának, csinálnának valami olyat, amit szintén könnyű kezelni, feltelepíteni, hasonló tudással rendelkezne és olcsobb lenne."

    Ugye tudod hogy hány ilyen "valami olyat" csináltak ami emiatt került háttérbe. Sokat pazaroltuk már e fórum hasábjait is:)) Ugye nem akarjuk előről kezdeni:)) Ahhoz hogy ezt az uralmat valaki megtörje úgy látszik nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani --> Nem elég jó terméket kiadni (régóta van rá példa), el is kell tudni adni. Hát igen, ez lenne most a nagy feladat...
  • RoD #30
    Ebben egyetértek veled. De ha az emberek tenni akarnának ellene, csak annyi lenne a dolguk, hogy összefognának, csinálnának valami olyat, amit szintén könnyű kezelni, feltelepíteni, hasonló tudással rendelkezne és olcsobb lenne. Csak hát minél tovább várnak az emberek, annál nehezebb lesz ezt az uralmat megtörni (Már az ovodában is oktatják).

    Megj.: Mivel itt senkinek sem fizetnek a reklámozásért, ezért elvből nem irom le egyik cégnek se a nevét, és a termékeiket sem reklámozom. De szerintem a fogalmazásmódból mindenki rájön, hogy mikor mire gondolok.
  • Laci #29
    "... hogy mért gyűlölik annyian..."

    Hozzátenném én a gyűlöletet nagyon ostoba és rossz dolognak tartom és nem gyűlölöm a Bill Gatest sem, csak nem kell tőlem sem elvárni hogy jó szemmel nézzem az ilyen pénzéhes stílus generálta magatrtást... Persze lehet hogy sokan gyűlölik, de az semmire nem megoldás, inkább az ellnekezője...
  • Laci #28
    "Azért mert egy jóképességgel rendelkező cégvezető? Vagy mert olyan sok a pénze? Esetleg mert ez a divat? Vagy mert elnyomja a kisebb vállalatokat (A piacgazdaság nem erről szól?)?"

    Mert jó nagy károkat okoz azzal (mint ahgy a többi ilyen pénzfaló is) hogy a hatalmánál fogva a saját anyagi érdekei alá rendel mindent amit tud, amit enged a hatásköre. Kifelé meg mutatják az ilyen helyzetben lévő emberek a jópofit. Szerintem egyébként ez is egy beteges dolog, lehet Gates téynleg nem tehet róla:))
  • RoD #27
    Nem karaom Bill Gates-t védeni, csak nem értem, hogy mért gyűlölik annyian. Azért mert egy jóképességgel rendelkező cégvezető? Vagy mert olyan sok a pénze? Esetleg mert ez a divat? Vagy mert elnyomja a kisebb vállalatokat (A piacgazdaság nem erről szól?)?

    Jó, azt megértem, hogy ha nekem lenne egy kisebb-nagyobb cégem, ami hasonlóval foglalkozik, akkor én is másképp állnák hozzá ehez a kérdéshez.
  • RoD #26
    Ha én amerikai lennék, és például megnyernék egy ilyen ösztöndíjjat, akkor szerinted érdekelne is az engem, hogy ki adta? Az én szemszögemből nézve csak az a fontos, hogy nekem jó legyen. Amúgy más nagyobb cégek és milliárdos emberek is adományoznak, csak azok csendben csinálják.
  • joschy #25
    Cat: azt azért ne felejtsd ki, hogy annak egy része a Microsoft vagyonából megy, nem Bill Gates személyes vagyonából, és nagyrészt azért ez marketing célokat szolgál :P
  • joschy #24
    Hallo!

    Srácok, néztétek az oldalon a listát? :o)
    Kinek jut eszébe egy 400-as listát FLASH-ben megcsinálni? :P Nonszensz... agyrém... pfff... rotfl... lol :D
  • Cat #23
    a pénzének többsége ms részvényekben van, és a trözstellenes per, illetve az IT lufi kipukkadása óta jelentősen estek az árfolyamok

    Egyébként bill bácsi a világ legnagyobb adományozóinak egyike, TÖBB MILLIÁRD DOLLÁRT oszt szét iskolák felszerelésére, tanulók ösztöndíjának fizetésére, és egyéb fontos célokra. A többiről ez közel sem mondható el!
  • patrik #22
    A Forbes.com -on lévő világ leggazdagabb emberi listán Bill Gates-nek 1999-ben még 90 milliárd dollárja volt, azóta mit csinált hogy "csak" 48 milliárdja van?