Berta Sándor

Elhalasztja a Linuxra váltást München

Egyelőre befagyasztotta a Linux operációs rendszerek beszerzését célzó programját a bajor főváros vezetése. Az indok pedig nem más, mint hogy a városatyáknak jogi aggályai merültek fel a beszerzéssel kapcsolatban.

Köszönhető mindez az időközben elfogadott európai szoftverszabadalmi ajánlásnak. A müncheni képviselők ezek után ugyanis nem hisznek abban, hogy anyagi oldalról valóban megtérülne a Linuxra való váltás. A döntés értelmében elmaradt a LiMux Bázis Kliens rendszerek beszerzésére kiírt pályázat kihirdetése is. Minderről kedden este Wilhelm Hoegner, München város elektronikai adatkezelésért felelős vezetője beszélt. Hoegner elmondta, hogy megvizsgálják az összes felmerült kérdést és aggályt és megpróbálnak mindegyikre megnyugtató választ, illetve megoldást találni.

A szoftverszabadalmak ügye nagy port kavart az európai országokban, főleg a nyílt forráskódú szoftverek készítői és a civil szervezetek körében. Az Európai Unió Versenyhelyzeti Tanácsa - amelyet nevezhetünk az EU Gazdasági Versenyhivatalának is - idén májusban egy olyan határozatot hozott, miszerint a jövőben minden számítástechnikai szoftver szabadalomköteles, vagyis minden az Európai Unió területén számítógépes program csak akkor használható, ha előzetesen szabadalmaztatva lett. Mindez azt a célt szolgálja, hogy minden, az Európai Unión belül innováció és fejlesztés szabadalmaknak által védett legyen és hogy az adott termék kifejlesztője mindig megkapja a jogos jussát a szoftver eladásából származó bevételekből. A határozat ellenzői szerint azonban, hogy éppen ez a rendelet akadályozza meg az innovációkat és a szabad szoftverek használatát.

Mint ismeretes, a Zöld Párt müncheni képviselői július végén hívták fel a város vezetőinek figyelmét arra, hogy a beszerzésre javasolt kliensrendszer legalább 50 szoftverszabadalmat sért meg és így veszélybe kerülhet a tervezett átállás a Windows operációs rendszerekről a Linux-disztribúciókra. S így ugye, a szabadalomsértések miatt esetlegesen fizetendő plusz összegek fényében már nem is lennének olyan olcsó alternatívák a nyílt forráskódú alkalmazások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • comet #18
    http://www.newsforge.com/article.pl?sid=04/07/30/1419205
  • dez #17
    Most akkor azt feltételezted, valaki itt azt hiszi, a Suse-t csak nénet programozók írják, csak mert német a kezelője (vagy mije) ? :)
  • the Godfather #16
    Itt nagyon bundaszag van.....szerintem M$ benyalt Münchennek, és ök meg behajoltak...ennyi
  • Laci #15
    No igen ezért is írtam hogy nincs egy normális -> megbízható oprendszer, ezért a Linux is csak egy áthidaló megoldás lenne a "menekülésre", de pillanatnyilag ennek is meghiusulni látszik az esélye, az ilyen szavazatok miatt.
  • BlackRose #14
    "hazai Suse" sajnos a Suse Linux és minden más Linux hontalan, ahány byte annyi különböző ország. És ha hiszed ha nem a kod nagyobb részét amcsi, skandináv programozók irják, de, hogy ne legyen tévedés, az egéssz világ irja, a Suse csak egy OS disztribúció, a Linux meg egy kernel, nem ártana már megtanúlni.
  • Laci #13
    "ddigi tapasztalataim szerint a linux irodai munkara alkalmatlan. a grafikus rendszere egy kupa sz*rt sem er, tul lassu...
    Amikor a konquerorral vagy mozillaval megnyitsz egy 4 mb-s html fajlt (MySQL dokumentacio), egyszeruen osszekakalja magat :^)"

    Ez sajnos a windozra is nagyon is érvényes, de erről most má ne nyissunk itt vitát...

    "IE ezzel vigan elboldogul."

    Ja ha olyan szerencséd van hogy nem jön elő azzal a hibaüzenettel, hogy "az internet explorer hibát észlelt és most újraindul"

    És nem az én bénaságom miatt jönnek elpő a hibaüzenetek, a felhasználókra való hivatkozást hagyjuk, egyszerűen nem tudnak mostanában normális oprendszert írni - ezt a longhornos topikban már megvitattuk - úgyhogy itt sem akarok ezzel vitát nyitni, de döbbenetes hogy egy ilyen ms mindent szart ránktukmálhat...
  • dez #12
    Na ne, ezt nem hiszem el. Ez valami oltári nagy baromság.
  • AtomHeart #11
    "marad továbbra ia az a retek windóz"

    Eddigi tapasztalataim szerint a linux irodai munkara alkalmatlan. a grafikus rendszere egy kupa sz*rt sem er, tul lassu...
    Amikor a konquerorral vagy mozillaval megnyitsz egy 4 mb-s html fajlt (MySQL dokumentacio), egyszeruen osszekakalja magat :^). IE ezzel vigan elboldogul.

    No, nem vagyok ms parti, csak ugy gondolom, hogy mindket os-nek megvan a maga helye, linux a szerverekbe meg hobbistak gepere, win meg az irodaba.
  • tajfun #10
    Akkor en levedetem az abc osszes betujet, es csak tartom a markom ha barki barmit le mer irni. Mostantol az osszes forumozo is fizthet nekem a talalamnyomert. :DDD
  • tajfun #9
    Remelem az utolso fityingeiket is szoftverszabadalmakra hajitjak ki, es nem jut semmi a feladataik ellatasara. Menjen csodbe, dogoljon e'hen aki ennyire hulye hogy maga alatt vagja a fa't!