Berta Sándor

Brandenburg kitart a nyílt forráskódú szoftverek mellett

A brandenburgi tartományi kabinet a jövő héten kedden tárgyalja a gazdasági szektor IT-stratégiájáról szóló beadványt. Ebben a közel 50 oldalas anyagban az egyik legfőbb pont a nyílt forráskódú szoftverek és azok lehetséges alkalmazási területei.

A német szövetségi tartomány továbbra is nyitott a nyílt forráskódú szoftverek alkalmazása iránt. A brandenburgi belügyminisztérium információ-technológiai részlegének véleménye szerint a jövőben a szabad szoftvereknek és a kereskedelmi forgalomban kapható programoknak egyenjogúvá kell válniuk. A jövőben tehát minden tartományi hivatal, hatóság és intézmény szabadon dönthet majd arról, hogy milyen szoftvert vesz, illetve szerez be. Szintén szabad kezet kapnak a brandenburgi hivatalok abban a tekintetben is, hogy milyen kritériumok alapján döntenek egy adott program beszerzéséről.

A fő szempont az, hogy az adott alkalmazás minél inkább megfeleljen a feladatának és másodlagos az, hogy egy Microsoft-termékről vagy egy nyílt forráskódú szoftverről van-e szó. A beszerzések során minden termék ugyanolyan elbírálásban részesül, egyik sem lehet kedvezményezett. A potsdami állami kancellária tömören összefoglalta Brandenburg jövőbeni IT beszerzési stratégiájának a lényegét: Az nyer, aki a legjobb ajánlatot teszi! Ugyanakkor nagyon fontos szempont lesz ezentúl a gazdaságosság is.

Mindenesetre Brandenburgban nem újdonság mindez, hiszen már eddig is sikeresen alkalmaztak nyílt forráskódú szoftvereket. Az egyik építési hivatalban például közel ezer számítógépen fut az OpenOffice ingyenes irodai csomag, de a brandenburgi parlamentben is néhány esztendeje közel száz PC-n már Linux operációs rendszereket és StarOffice 5.2-es irodai szoftvercsomagokat használnak.

"Ez gazdaságilag helyes és kifizetődő megoldás" - állítja Holger Nitzsche, a brandenburgi tartományi parlament kommunikációs és IT-referense. A Linux és a StarOffice előtt Windows 3.12-őt és Word Perfectet használtak, ám a Linuxra való átállást nem bánták meg, még akkor sem, ha a különböző szövegszerkesztő programok közötti konvertálások bizony okoznak kellemetlen perceket az alkalmazottaknak.

A brandenburgiak ezen kívül tervbe vették azt is, hogy néhány nyílt forráskódú szoftvert tanulmányozni és tesztelni fognak. A teljesen a nyílt forráskódú programokra való átállást a tartományi kormány szakértői jelenleg csak az irodai programcsomagok területén tartják elképzelhetőnek, ám amennyiben elfogadják az IT-stratégiai tervüket, már a teljes hivatalok nyílt forráskódú alkalmazásokra való átállása sem tűnne lehetetlen feladatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #31
    Ezzel maximálisan egyetértek. Én meg a múltkoriban jártam az OTPnél és szegény pultos kisasszony alig-alig ismerte ki magát az elé táruló KDE felületen. Persze lehet, hogy nem a KDE volt a baj, hanem a teljes tudatlanság. :)
  • Pheel #29
    A fő gondjuk az volt, hogy szinte az összes gépre virtuális gépet kellett (volna) telepíteniük, hogy fussanak azok az alkalmazások, amikre szükségük van, csak éppen nincs alternatívája az olcsóbb operációs rendszereken. Részleteket nem közöltek, szóval nincs tételes lista, hogy mi nem ment.
  • Pheel #27
    Köszönöm, én is tudok olvasni, sőt a saját dolgaimra még emlékszem is. :-O

    Írtam ilyet is: Anno München már megszívta ezzel a látszólagos spórolással

    De ezt nem vetted észre. Kész tény.
  • Pheel #25
    Közel sem jól látod. Az én véleményem csupán annyi, hogy nem feltétlenül olcsóbb megvenni a kisebb tudású programokat, aztán meg beleütközni azokba a dolgokba, amik a drágábbal elkerülhetőek. Ez a fajta spórolás meg is drágíthatja a beruházást, nem beszélve a sorozatos kényelmetlenségekről.

    Anno München már megszívta ezzel a látszólagos spórolással, de hát ez a divat, jól mutat az éves jelentésben és jól mutatja, hogy a vezetés is dolgozik. Hajrá!

    Az egyedüli érv, ami indokolhat egy ilyenforma visszalépést, az az egyoldalú függés felszámolása a Microsoft irányában.

    A költségeket tekintve a beszerzési ár elhanyagolható a TCO értékben. Karbantartani, adminisztrálni pedig mindkettőt kell.
  • Pheel #22
    "már mindent tud amit kell"

    Hehe! Azt hiszem, innentől komolytalan a dolog. :)
  • Pheel #18
    Linux vs Windows vitát nyitni tényleg hülyeség. Mindkettőnek megvan a helye és célja. Aki meg szembehugyozik a széllel, annak megkérdőjelezhető tisztaságú lesz a nadrágja... :)
  • Pheel #17
    "Az openoffice mintdent tud amit az MS office"

    Akkor vegyük csak a legegyszerűbb példát:
    Korrektúra, változatok követése

    Ez ugye akkor hasznos, ha többen szerkesztenek egy dokumentumot, de nem egyszerre. Tud ilyet az OO? Neeeem? Jééé, pedig ez nem éppen egy ritkán felmerülő probléma...


    És akkor még azt nem is említettem, ha azonos időben szeretné több ember szerkeszteni ugyanazt a dokumentumot úgy, hogy mindenki azonnal lássa a változásokat. Nem mondvacsinált dolog, nekem már volt rá szükségem.

    Ezek pedig még nem is olyan példák, hogy gondolkoznom kellett volna rajtuk...
  • Pheel #16
    Esetleg annyiban mégis befolyással lehet, hogy más emberek is belefuthatnak ezen hiányosságokba...
  • Pheel #10
    Tipikus példája annak, amikor saját csapdádba esel.

    "Emberek mondanak véleményt olyan dolgokról amiről halovány fogalmuk nincs..."

    Te honnan tudod, hogy akár nekem, akár Catnak milyen előélete van az alternatív oprendszerek piacán? A magam nevében tudok nyilatkozni. Sajnos sokkal régebbi és mélyebb tapasztalatom van az ún. alternatív rendszerekben, mint szeretném. 6-7 év.
  • Bee #7
    Vigyázz, lehet, hogy csak ironizált a kollega.