Spencer

IBM: váltsunk Linuxra, de nem minden áron

Az IBM vezetői abban bíznak, hogy az idei esztendő végére már mintegy 40 ezer, Linux operációs rendszert futtató asztali számítógépet használnak majd a vállalatnál.

Scott Handy, az IBM Linux stratégiai és piacfejlesztési részlegének alelnöke a napokban San Franciscóban megrendezett Open Source Business Conference keretein belül azt nyilatkozta, hogy a cég 300 ezer alkalmazottja közül jelen pillanatban mintegy 15 ezer használ Linux szoftveres személyi számítógépet. Handy szerint mindenképp igazak azon elemzések, melyek szerint a linuxos rendszerek üzemeltetése olcsóbb, mint a windowsos gépeké, azonban véleménye szerint a költség különbség korántsem olyan jelentős, hogy az IBM-nél minden egyes alkalmazottnak át kellene térnie a Linux használatára.

Szépen lassan egyre több linuxos számítógépet szeretnénk használni a cégen belül, mindenesetre hiba lenne azt gondolni, hogy egy nyílt forrású Linux operációs rendszert futtató PC és egy Microsoft féle Windowst, illetve Office-t futtató számítógép fenntartási költségei között óriási különbségek vannak, mondta Handy.

Handy szerint a kisebb cégek számára nem biztos, hogy megéri áttérni Linuxra, ugyanis egy második asztali számítógépes operációs rendszer bevezetése, a vele járó összes fejlesztési, tesztelési és egyéb tevékenységgel együtt komoly járulékos összegeket jelent. Az IBM egyébként ezen extra kiadások lefaragása érdekében hozta létre az úgynevezett Open Client Assessment programot, mely nagymértékben elősegíti a Windowsról Linuxra történő átállást. Handy elmondta, hogy az IBM az utóbbi időkben rájött arra, hogy hogyan lehet hatékony módon csökkenteni a windowsos asztali PC-k fenntartási költségeit, így az Open Client Assessment programot most már elsősorban a szerverpiacon promótálja.

Bob Greenberg, az IBM egyik vezetője nemrégiben ugyancsak arról beszélt, hogy a Big Blue az elkövetkezendő hónapokban sok Linuxos asztali számítógépet kíván üzembe helyezni a cégen belül. A vállalat egyébként nem fejleszt saját Linuxot, hanem a Suse, illetve a Red Hat-féle disztribúciókat használja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #20
    "5 év múlva meglátjuk"
    az 5 évvel ezelőtt meglátandónak mondott dolgokat megláttuk:
    van olyan linux, amit programozói ismeretek nélkül is lehet használni(SUSE6 meg Corel előtt nem volt)
    a linux elég jól teljesít a szerver-piacon
    a verseny még nincs lefutva, és 5 év múlva sem lesz, ha ezt várod. de az azért látszani fog, hogy van-e valami esély, hogy a linux az office(/home esetleg) szegmensbe is bejusson.
  • mrzool #18
    "5 év múlva meglátjuk"

    Igen, meglátjuk. Mondogatom már egy ideje én is ezt az 5 év múlva meglátjuk dolgot, és továbbra is arra szavazok, hogy a vindóz mindent ütni fog.:)
  • mir #17
    az office szegmensahez érdekes adalék a sun JDS.
    ugyan semmilyen különösebb dolog nincs vele, nem valami hú-de-megváltom-a-világot dolog, de szerintem mindenképpen érdemes megjegyezni azt a fícsört, ami még nem aktív, de 3-4 hónapon belül az lesz:
    több 100 fép menedzselése EGYETLEN operátorral. több száz gép fenntartásához már IT csoportot szoktak a cégeklétrehozni. a JDSben meg a nagy bumm még nincs kész(mondjuk nem tudom, egyáltalán minek adták így ki) de ez a rendszer végre egy valóban nagy fegyvertény lehet az irodai gépek között, főleg a nagyvállalatoknál, ahol nagyon nagy pénzeket lehet megsapórolni egy ilyen rendszer-menedzselő cuccal. (arról nem is beszélve, hogy a JDS 50 USD office-ostól...)
  • mir #14
    "Miért, a Windows-t (ugyebár NT-ről beszélünk) mikor kezdték fejleszteni? Nekem ~10 év rémlik..."

    és mennyi is a szerverek között a részesedése? és emelkedik?
    nem temetném még az otthoni linuxot.
    már csak azért sem, mert a linux fejlesztők jelentős része valamilyen szinten "fanatikusnak" tekinthető, és az nem nagyon hátráltatja a fejlesztést, hogy éppen alig használják.
    bár... 5 év múlva meglátjuk
  • mrzool #4
    Miért, a Windows-t (ugyebár NT-ről beszélünk) mikor kezdték fejleszteni? Nekem ~10 év rémlik...
  • Dikkma #3
    Idő kell a Linuxnak, de hát még csak 10 éve kezdték from scratch fejleszteni. Ahhoz képest már hova eljutott. És egyre csak gyorsul a fejlődés.
  • Dzson #2
    Gondolom a gombnyomogató egérkattintós hülyegyerekeknek készült windowson felnőtt nemzedéknek lehetetlen feladat bármit kezdeni egy egyszerű parancssorral is. :))) Meg kell várni, mig ezek kifutnak a cégeknél, ami olyan 10-15 év. Utána full linux uralom lesz végre. :)