Spencer

Nem lesz merevlemez a második Xbox konzolban

A Microsoft egyik adattároló megoldásokat szállító partnercégének a vezetője azt nyilatkozta, hogy a cég második generációs Xbox játékkonzoljába nem szerelnek majd merevlemezt, ami alátámasztja az ezzel a témakörrel kapcsolatban nemrégiben felröppent pletykákat.

Mint ismeretes, a jelenleg forgalomban lévő Xbox konzolok lényegében teljesen ugyanúgy működnek, mint a hagyományos asztali személyi számítógépek. Ennek megfelelően van bennük alaplap, processzor, grafikuschip, videó és kommunikációs chip, memória, DVD-ROM meghajtó, valamint merevlemez, csakúgy, mint a standard PC-kben. Az Xbox 2 ezzel szemben teljesen más architektúrára fog épülni és jelentős mértékben különbözni fog a hagyományos PC-ktől.


A Smart DiskOnKey platformot kifejlesztő M-Systems Flash Disk Pioneers február végén technológiai fejlesztési szerződést írt alá a Microsofttal, mely szerződés értelmében az M-Systems speciális memóriatermékeket fog kifejleszteni a Microsoft közeljövőben bemutatkozó Xbox termékei számára. A Smart DiskOnKey lényege, hogy az M-Systems partnerei egyrészt választhatnak a vállalat jelenlegi termékei közül, másrészt pedig lehetőségük nyílik arra, hogy az igényeiknek maximálisan megfelelő új termékeket fejlesztessenek ki az M-Systemsszel.

A Smart DiskOnKey platform legnagyobb előnye a flexibilitás, vagyis segítségével az M-Systems partnerei könnyedén megtalálhatják a számukra leginkább megfelelő adattároló megoldást. Az M-Systems egyébként arról híres, hogy 1990-ben a világon először készített flash diszket. A vállalat ma 16 MB és 47 GB közötti kapacitású adattároló eszközöket szállít partnerei számára, így többek közt az amerikai hadseregnek, illetve az űrkutatási hivatalnak.

"Egy rendkívül fontos, több milliárd dolláros együttműködési szerződést hoztunk tető alá a Microsofttal. Elárulhatom, hogy a Microsoft újgenerációs játékkonzolja már nem fog merevlemezt tartalmazni, e helyett a játékosok a mi adattárolóinkon rögzíthetik majd különböző adataikat" - nyilatkozta Dov Moran, az M-Systems elnök-vezérigazgatója. Moran elmondta, hogy vállalata valamikor 2005-ben szállítja majd le az első termékeit a Microsoft számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #44
    Megáll az ész most, mondom hogy a szaft-warez gépigénye kb 5 évvel van lemaradva a hardverhez képest, erre a fiatalok nekiállnak azon versenyezni, hogy ki dobott ki több pénzt az ablakon a vasra :)))
  • mir #43
    A szerver kvalitását jelzi a következő sor:
    " 14:05:26 up 465 days, 1:36, 65 users, load average: 11.08, 11.07, 10.89"
    és ez alatt a több mint egy év alatt végig sok programozópalánta egyetemista nyüstöli reggeltől estig.
  • tau ceti #42
    Odalent a mérnökök egy 500 mHz-s gépen dolgoznak.Ja,hogy ez a gép egy 600 illiós ward-leonard hajtás vezérlésének a része?
    Az mhz nem számít.Az számít,amire használod a gépet.Ha játszol,akkor kell a gyors gép.Ha béna programozó vagy,akkor is. :)
    Ha jó programozó vagy,akkor egy 200mmx-el s boldogulni tudsz...
  • mir #39
    nemtom mondjam-e, hogy mindezek tetejébe egy 500 MHz-es szerveren futtatom az programjaimat:) mondjuk US2, de ez errefelé nem számít...
  • mir #36
    de nincs venti a gépemben... a legyhangosabb zaj az, ha beteszek 1 CDt... nem olyan nagyon rossz, hidd el.
  • mir #34
    az az 1.6os gép, ami előtt ülök az ELTE - TTK nyílt géptermében van :D
    amúgy eléggé nagy bunkó vagy, ha valaknek a szakértelmét a gépe teljesítménye alapján ítéled meg... amúgy írtam: nekem 2500+(@1600+ :D ) bartonom van.
  • mir #32
    köszöntem szépen. megtudhatnám, hogy milyen (mondjuk szakmai) alapokkal rendelkezel, hogy csak így kijelented, hogy nincs közöm a témához?
  • mir #30
    "Tegyük fel egy dilettáns barom vezet egy olyan szupervállalatot, ami uralja a nemzetkezözi piac nagy részét,ez a dilettáns barom ráadásul nem tud semmi értelmes dolgot kitalálni. Viszont hidd el mindent el fog követni -ha van pénzügyi érzéke, és van, mert azért ilyen gazdag- az ellen, hogy bárki más, akár korszakosnak is számitó ötlete érvényesülhessen, mint ahogy fellép minden olyan ötlettel szemben, ami akár 1 $-al is csökkentheti a bevételét.
    A pénz nem feltétlenül "szereti" az új, korszakos ötleteket és az okos embereket. A pénz a pénzt szereti.

    Most pédául lehet, hogy azt hiszed, hogy marha fasza gép van elötted, de felhivnám a figyelmedet arra a tényre, hogy nincs enbben a gépben semmi olyan technológia, ami ne létezett volna már 10-20 éve, mennyit adtál ki érte? Hát az oprendszerért? (ua. a helyzet azzal is ;))))
    Nos tegyük fel ismét hogy dilettáns barmok vezetnek bizonyos cégeket, vajon az aki megveszi a "legújabb technológiát" képviselő, legdrágább termékeiket az minek nevezhető?"

    Nos, én épp egy 1.6 GHz-es P4 előtt ülök. mellesleg nekem van még 2500+ barton, meg 1 GHz P3(IBM A31) meg 533 celeron. ezek közül a laptop is tökéletesen kielégíti íz igényeimet, nem vagyok teljesítményigényes csúcsfogyasztó, a leg-HW-igényesebb játékom a starcraft. no mindegy.
    de ha így látod a világot, akkor hajrá!
  • tau ceti #29
    Különbség az,hogy szoftos módosítással tudsz futtatni warezt,vagy kell hozzá komolyabb hardos átalakítás is(hd csere...).
    Ha nincs ata v. sata csatlakozó,eléggé nehéz lesz vinyót csatlakoztatni.
  • NEXUS6 #28
    Tau!

    "Tehát ha az xbox2 hd-vel jönne,akkor az ms-nek fel kellene vállalni , hogy a gépére iso-ként fel lehet nyomni min 5 gamet,illetve értelmetlenül nagy kapacitás lenne a gépen(mit lehetne kezdeni 40 gigával egy játéknál?)
    Meg ami alapvető gond,a hd érzékenysége,zaja és fogyasztása!"

    És ezek miért nem jelentkeznek problémaként az X1-nél? ;)))


    mir!

    "dilettáns barmok: a cégeket nem hülyék vezetik, hidd el, ha van olyan megoldás, amellyel akár csak 1 USDvel nagyobb bevételre tehet szert a cég hosszú távon, azt fogják alkalmazni.
    hogy mi köze a polihisztoroknak a dilettánsokhoz? semmi. nem is mondtam, hogy van."

    Khm.. Vajon miért kell magyaráznom azt, hogy a dolog forditva is működik, vagy is:

    Tegyük fel egy dilettáns barom vezet egy olyan szupervállalatot, ami uralja a nemzetkezözi piac nagy részét,ez a dilettáns barom ráadásul nem tud semmi értelmes dolgot kitalálni. Viszont hidd el mindent el fog követni -ha van pénzügyi érzéke, és van, mert azért ilyen gazdag- az ellen, hogy bárki más, akár korszakosnak is számitó ötlete érvényesülhessen, mint ahogy fellép minden olyan ötlettel szemben, ami akár 1 $-al is csökkentheti a bevételét.
    A pénz nem feltétlenül "szereti" az új, korszakos ötleteket és az okos embereket. A pénz a pénzt szereti.

    Most pédául lehet, hogy azt hiszed, hogy marha fasza gép van elötted, de felhivnám a figyelmedet arra a tényre, hogy nincs enbben a gépben semmi olyan technológia, ami ne létezett volna már 10-20 éve, mennyit adtál ki érte? Hát az oprendszerért? (ua. a helyzet azzal is ;))))
    Nos tegyük fel ismét hogy dilettáns barmok vezetnek bizonyos cégeket, vajon az aki megveszi a "legújabb technológiát" képviselő, legdrágább termékeiket az minek nevezhető?