Gyurkity Péter

8 millió részvényt ad el a Yahoo társalapítója

A vasárnap nyilvánosságra hozott információk alapján Jerry Yang, a Yahoo társalapítója 8 millió részvény eladását tervezi, ami a jelenlegi árfolyamon összesen 245 millió dollárt tesz ki.

Az Értékpapír-és Tőzsdebizottsághoz pénteken benyújtott dokumentum szerint a részvények egy külön alapban kerültek elhelyezésre, amely Yang megbízottjának felügyelete alatt áll. Felhatalmazása szerint a megbízott a következő évben bármikor eladhatja a részvényeket, akár előzetes egyeztetés nélkül is. A tranzakció végrehajtása után Yang birtokában összesen 66 millió részvény marad.

A 35 éves üzletember 10 évvel ezelőtt alapította meg a vállalatot Stanford-i évfolyamtársa, David Filo segítségével. A kaliforniai Sunnyvale-ben bejegyzett cég elmúlt években elért sikereinek köszönhetően Yang 2 milliárd dolláros saját jövedelemre tett szert. Korábban két alkalommal adott el Yahoo részvényeket: 2002, valamint 2003 áprilisában 3-3 millió darabtól vált meg. A közelmúltban Yang mellett több bennfentes is megszabadult részvényeinek egy részétől, kihasználva a magas és továbbra is emelkedő árfolyamot.


A Yahoo! részvényárfolyamának alakulása az utóbbi két év során

A Yahoo részvényeinek értéke újabb 10 centet emelkedett pénteken, amely a záráskor elérte a 30.66 dollárt. Ez összesen 36%-os növekedést jelent az idei évben, miközben a cég piaci értéke négyszeresére nőtt 2002 óta, több mint 30 milliárd dollár bevételt eredményezve részvényeseinek. Az üzleti siker természetesen a vállalat egyéb vezetőinek is jövedelmező: az elmúlt évben a részvények árfolyamának köszönhetően a Yahoo hat igazgatója összesen 89 millió dollárral lett gazdagabb. Farzad Nazem igazgató 48 millió dollárt gyűjtött össze, míg Terry Semel vezérigazgató 25 milliót profitált 2003-ban.

Lon Gerber, a Thomson Financial piackutató cég vezetője a nagyarányú eladásokban semmi meglepő nincs: "az árfolyam emelkedését kihasználva az egykori alapítók hatalmas jövedelmekre tehetnek szert. Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, különösen nem a számítástechnika területén."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)