Berta Sándor

A Microsoft és a Sun elásta a csatabárdot

Két esztendővel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy megállapodik egymással a redmondi szoftveróriás és a Sun, pedig április 2-án mégis ez történt, közösen jelent meg a nyilvánosság előtt Steve Ballmer, a Microsoft elnöke és Scott McNealy, a Sun Microsystems társalapítója.

Ugyan a neves eseményen két hokimez is gazdát cserélt, ám sokkal inkább az volt a sajtótájékoztató apropója, hogy a két birodalom "ura" bejelentse: lezárult az elmúlt évtizedek ellenségeskedése. A Microsoft 1,6 milliárd dollárt fizet a Sun-nal való mindennemű pereskedés és jogi vita lezárásaképpen; a Sun 700 millió dollárt (569 millió eurót) kap a Microsoft elleni kartellvádak, további 900 millió dollárt pedig az összes szabadalmi jogi ügy és vád elejtéséért. A két konszern megállapodott egymással abban is, hogy a jövőben a másik technológiájának használatáért mindig kifizetik annak licencdíját. Sőt, a két egykori "ellenség" az elkövetkező időszakban együtt kíván dolgozni új termékek kifejlesztésén.


Scott McNealy és Steve Ballmer

"Tudom, önök közül a legtöbben most azt gondolják, hogy mi együtt fogunk dolgozni, ám ez igen csak bizarr ötlet" - mondta Scott McNealy a közös sajtótájékoztatón. Tény: igen csak meglepő a dolog. Korábban egyébként évtizedeken át legendás hírűek voltak McNealy-nek a Microsoftot érő csípős megjegyzései. Például az amerikai cég és annak székhelye éveken át csak a "redmondi bestia", illetve a "gonosz birodalom" volt a számára , míg a Windows operációs rendszereket csak egyszerűen "gigantikus felhőknek" nevezte. A Windows Millennium ME rövidítése pedig csupán a "Windows More Errors", vagyis egy "Windows (verzió még) több hibával" üzenetet jelentette a számára.

A két konkurens cég közötti vita a Sun által kifejlesztett Java programnyelv miatt robbant ki. A Java-t a Sun 1995-ben úgy dobta piacra, hogy az erre épülő szoftverek a jövőben a legkülönfélébb eszközökön fognak működni - legyen szó egy szuperszámítógépről vagy egy mobiltelefonról -, hogy senki nem változtat semmit az eredeti Java-n. A Microsoft gyorsan reagált az általa veszélyesnek minősített bejelentésre, és a cég ugyan licencelte a szoftvert, de változtatásokat is eszközölt rajta, így a Windowsba a Java módosított változata került beépítésre. A Sun természetesen bíróság elé "citálta" a redmondi szoftveróriást így annak el kellett távolítania a Javat.


A Microsoftot nemrég ítélte az Európai Bizottság 497 millió eurós pénzbüntetés megfizetésére, ráadásul a testület több szankcióval is sújtotta a céget. Tavaly pedig az amerikai vállalat peren kívüli egyezség keretében volt kénytelen 750 millió dollárt kifizetni az AOL Time Warner számára, amellyel szintén a piaci versenyhelyzet kapcsán került összetűzésbe. A médiakonszern azt vetette az ellenfele szemére, hogy az általa kifejlesztett szoftverek (Explorer, Media Player stb.) csak az operációs rendszerrel együtt érhetők el, ezáltal pedig megsértette a piaci versenyhelyzetre vonatkozó szabályokat. Az esethez hozzátartozik, hogy az AOL internetes böngésző-programja, a Netscape az 1990-es évek elején még piacvezető volt a maga területén, ezzel szemben az évtized végén a személyi számítógépek 98 százalékán már Internet Explorer futott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #27
    igen, ez is egy elképzelhető jövő. bár nem tetszene.
  • Pepito #26
    ok, az Oracle-lel csak vicceltem. :)

    De azért láttunk már karón varjút.

    Ha csődbe megy is, az bizonyos, hogy valaki átmenti a technológi nagy részét, akár darabokban is. Talán már el is kezdődött es a folyamat.

    A MS meg az IBM szepen elcsócsálná a SUN-t.

    Vagy aztán nehogy!!! a Google legyen a főszereplő. :-D

    Ez egy ilyen világ.
  • mir #25
    sun infó

    oracle infó

    ezek szerint a SUN teljes vagyona 1 milliárd USDvel több. ebből nem lehet felvásárlás, esetleg fúzió. de az is aligha...
  • mir #24
    a 2ben egyetértünk
  • mir #23
    ehhe... eléggé el vagy tájolva a linuxal kapcsolatban...
    1: a SUN támogatja a linux fejlesztést, több linux-kernel fejlesztőt is foglalkoztat, a RedHat stratégiai partnere. Amúgy meg az elmúlt években egyre több solarisos technológiát szívárogtatott át a SUN a linuxba. nem a semmiből pattant az az egész jó több-utas megvalósítás. a SUNnak egészen pontosan az egyetlen út a linux a hossú-távú életbenmaradáshoz, és ezzel tisztában van.
    a fenti kiegyezés oka sokkal inkább az, hogy a m$ valóban szabadalmat sértett a Java átalakításával, és ha ezt egy bíróság mondja ki, akkor még rosszabbul jár.
  • Power #22
    Szerintem is :)
  • Power #21
    1. Elég nagy.
    2. Amúgy semmi szüksége nincs rá. A hw-ben nincs tapasztalata és nem hiszem, hogy egyből így vágna bele. A szoftver terület is eléggé más. Ráadásul ő is csak szívna vele. Sztem annyira nem hülyék, hogy megvegyék.
  • CAD #20
    :) Sztem ez azert ebben a formaban butasag.
  • mir #18
    az oracle meg
    1 nem elég nagy, hogy megvegye
    2 van jólmenő adatbáziskezelúőjük, meg vannak egyéb okos szoftvereik, amikkel tökéletesen megvannak. a legnagyobb botorsság lenne tőlük, ha megvennének egy olyan céget, aminek a profilja high-end szerver, és munkaállomások, oprendszerek, illetve a JAVA... majdnem 0 a metszet a két cég profilja között. és majdnem ugyanakkorák.
  • mir #16
    1.6 milliárd dollárt kapnak, illetve a szoftverüket integrálják monstantól minden windowsba... ez szerintem inkább jó nekik, mint a m$nak, akik mindenféle kompatibilitást meg akartak szűntetni más rendszerekkel.