Rónai György

20 éves az Apple platform

Vajon előhozakodik a cég valami újjal a huszadik évfordulója alkalmából? Apple közeli források szerint aligha hagyja ki a cég, hogy ezt a jelentős mérföldkövet ne valami új termék bejelentésével ünnepelje meg.

A mai Mac számítógépek bizony igencsak különböznek már attól, amiről 20 évvel ezelőtt január 24-én Steve Jobs lerántotta a leplet a Flint Centerben. A gépet Jef Raksin eredetileg úgy határozta meg mint az utcai ember számítógépét, amely könnyen használható, eleve üzemkész állapotban kapható. Azóta a platform többféle termékké fejlődött ki, köztük asztali és hordozható gépekkel. Ami fennmaradt azóta is, az az egydobozba épített megjelenés.

Az Apple II halála idején a céget az asztali grafikus munkákra való kitűnő alkalmassága mentette meg a rengeteg IBM PC, és klónjaik tengerében való megfulladástól. Logikus tehát, hogy az Apple azóta is erre épít, azonban az iMac már más vevőkört is megcéloz, így nem csak kiadványszerkesztőket, hanem egyszerű felhasználókat is vonz a megoldás. A következő sikertermék már nem ennyire hagyományos, hiszen az iPod valóban olyan unikummá vált, mint a 80-as évek közepén a Mac, amely akkor trendet teremtett. Ma már nem annyira elképzelhetetlen az sem, hogy a jövőben az Apple-re, inkább mint mobil eszközök gyártójára tekintsünk. A hagyományok felelevenítése érdekében a cég nemrég az 1984-es Superbowl reklámját is kitette a weblapjára újra, iPod reklámmá módosítva, amit a szakértők szerint "művész vandalizmusában" csak a Star Wars trilógia speciális változata múlt felül.

Az egyedi megjelenés, a felhasznált anyagok, és a kitűnő operációs rendszer mellett mégis mi az, amitől kitűnnek még a "Wintel" gépek közül? Egyes rajongók valószínűleg a PowerPC processzorra mutogatnának, azonban ez is csak egy eszköze annak, amit felhasználói élménynek hívunk. Az Apple továbbra is vezet ami az egyedi hardver stílust és felhasználói interfészt illeti, azonban a kontúrok már kezdenek elmosódni. Bármivel is jelenjen meg most a cég az évforduló alkalmából, valószínűtlen, hogy akár közel akkora népszerűségnek is fog örvendeni, mint az eredeti iMac, a Cube, vagy akár az iPod. És valóban, az iPod talán az egyik leginkább visszatekintő stílusú, a kompakt dobozával, felül a képernyővel és a finoman beépített csatlakozóival.

Reméljük a Mac még 20 év múlva is itt lesz, azonban aligha a számítógépek kapcsán marad fenn a neve, sokkal inkább a mobil médialejátszók és az ahhoz kapcsolodó szolgáltatások jelentik a jövőjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #35
    "Otthon van egy régi G3-asom, pörgetve van a proci, PC-ből került bele vinyó, memória, Voodoo2 videokártya, ATX házba van beépítve, ATX tápegységről kapja a naftát."

    "Előnye a dizájn, mint sokan említették"

    Képzelem milyen designos lehet

    Amúgy biztos tuti jó, de ugyanez igaz minden más oprendszerre is, ha nem gányolsz és van alatta hardver.
  • Troll #34
    Nem tudom, miért kell úgy beállítani, mint ha a Mac az elitista disznók méregdrága játékszere lenne.
    Ugyanaz az árkategória, mint más márkás PC, kategóriáját tekintve PC, alkatrészei az alaplapot és a procit leszámítva PC alkatrészek.
    Előnye a dizájn, mint sokan említették, az egységes hardver és oprendszer. Nincs az, hogy veszel valami dzsunka alkatrészt, aztán varázsolni kell, hogy minden menjen. Cserébe az Apple által adott alkatrészek drágábbak. De ha nagyon akarsz játszani, rakhatsz bele mást is.
    Otthon van egy régi G3-asom, pörgetve van a proci, PC-ből került bele vinyó, memória, Voodoo2 videokártya, ATX házba van beépítve, ATX tápegységről kapja a naftát. Eddig nem volt vele baj.
    A Mekek szoftverellátottsága jó, szinte minden kapható rá játékok terén is.
    Az egyedüli dolog, ami miatt mindenki azt hiszi, hogy drága az az, hogy mire beér Magyarországra, a másfélszeresébe kerül. Az USA-ban 1000 dolcsi körül kapni Apple notebookot.
    Általában azok mondják, hogy fagy, akik még nem láttak működni Meket, vagy utoljára OS 8.6-tal találkoztak. Nekem a 10.2, fél éve 10.3 fut melóban egy elég régi iMac-en, most már több mint két éve 24 órázik. Előtte még egy évet ment OS9-cel. Természetesen ha valaki elkezd beleberhelni a rendszerbe, meg kísérletezik vele, shareware-t, freewaret töltöget, annak ez is kifagy. De nincs olyan oprendszer, ami gányolás ellen védve lenne.
    Ami a 64 bites támogatást illeti, a Jaguár már teszi. Az más dolog, hogy a Fotosopon meg pár más videoszerkesztő satöbbi programon kívül ezt még nem használja ki.
    Mit monnyak még? Amíg kis hazánk nem célpiaca az Apple-nek, maradnak a hiedelmek.
  • Inquisitor #33
    Visszatérve az OS-re ... láttam már "vérlinuxos" arcokat "megtérni", amikor tanulmányozták picit a jaguárt. :)
  • Amero #30
    Azért dizájnban is hajaznak a Macre... Mach= Ebből még per lesz a végén...
  • Amero #26
    A másik, hogy nem kéne összehasonlitani 1,5 milás gépeket 3-400 ezer forintos masinákkal...
    Az ár nem véletlen...
    Nézzétek meg a linket az elöző hozzászólásban.
  • Amero #25
    A dizájn tényleg szép, nekem is tetszik, de számomra az előnyök itt nagyából véget is érnek. Szerintem az egész Mac a bazi nagy árával egy nagy sznobizmus...
    Azt azért ne mondjátok, hogy egy apple gépet nem lehet lefagyasztani. Aki már dolgozott komolyabban Macen annak ez nem jelent nagy újdonságot. Azért vannak hardveres hibák is vele (jól válogatott saját fejlesztésű hw???)=(a vinyókat egy nagy PC-s gyártó gyártja, a memóriákba se vagyok olyan biztos, hogy nem Taiwan-ból veszik- érdemes megnézni az árukat) A halott Macet pedig nem egyszerű javítani. Nem oldod meg a hibát úgy, hogy leszaladsz a boltba egy új alkatrészért... Szóval láttam már totálisan tönkre ment G4-eket (nem cube)= kétszer is vissza vitték (több honap szervíz); egy kis prince of persia után úgy elsötétült, hogy újra kellett telepíteni az op rendszert.
    Aki már komolyabban dolgozott PC-én (és bevált neki) az nem igazán fog áttérni macre. Egy jól kiépített Pc-s rendszernek sokkal több funkciója és lehetősége van azonos ár mellett, vagy még olcsóbban. A még mindig emlegetett különbségek, már jó részben eltüntek. Szóval, ha rendesen karbantartasz egy Pc-ét akkor nem lesz vele több problémád, mint egy Mackel...
    A PC-ék dizájn terén is nagyon sokat fejlődttek az elmúlt pár évben. Megjelent a mod mozgalom=olyan házat építesz amilyet akarsz...
    És már vannak olyan gyártók akik a PC-ket luxus kivitelben válogatott alkatrésszel gyártják.
    Pl.: http://www.go-l.com/
    Én ilyet vennék, ha lenne pénzem... (többe kerül mint egy MAC)

    u.i: Figyelmetekbe ajánlom a flash vinyót, vagy mit. -Szerintem ez az innovativ újjítás és jövőbe látás...
  • gesztenyepüré #20
    apropó ezt látt már valaki ?

    http://wwws.sun.com/software/looking_glass/demo.html
  • gesztenyepüré #19
    hehe, az Apple is ugyanott a távol-keleten gyártatja a hardware alakatrészeit, mint a pc-s kollégák

    :-)

  • gesztenyepüré #18
    nem freebsd lapokon

  • gesztenyepüré #17
    melyik az?

    :-)