Spencer

Friss comdexes újdonságok

A Las Vegasban zajló Comdex szakkiállításon a várakozásoknak megfelelően számos vadonatúj terméket mutatnak be a gyártók, kezdve a Delltől a Sonyn keresztül egészen az Iomegáig.

Kezdjük is talán rögtön a Dell-lel. A vezető számítógépgyártó cég az év végi ünnepekre készülődve jelentette be legfrissebb termékét, mely ez esetben nem más, mint egy 30 colos képátlójú folyadékkristályos televíziós készülék. A közelmúltban debütált, 17 colos képátlójú W1700-as modell bátyjának tekinthető Dell W3000 3299 dollárba, vagyis mintegy 718 ezer forintba kerül, mely összeg csak első hangzásra tűnik soknak, ugyanis egy HDTV kompatibilis LCD TV esetében egyáltalán nem eltúlzott.

A szélesvásznú kialakítással rendelkező LCD televízió 1280x768 pixeles felbontással és számos bemeneti csatlakozóval rendelkezik, valamint említésre méltó, hogy a gyártó falra szerelhető 15 W-os hangszórókat csomagol a TV mellé. A Dell egyébként még ebben az évben piacra kíván dobni egy 23 colos képátlójú LCD televíziót is, erről a készülékről azonban egyelőre még vajmi kevés információ látott napvilágot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

A Sony látványos bemutató keretein belül rántotta le a leplet legújabb digitális fényképezőgépeiről, illetve digitális kamkordereiről, így például többek közt a Cyber-shot DSC-T1-ről, mely a gyártó állítása szerint jelen pillanatban a világ legkisebb méretű 5 megapixeles felbontású digitális fényképezőgépe. A kereskedelmi forgalomban előreláthatólag a jövő év legelején bemutatkozó Cyber-shot DSC-T1 ára 550 dollár, vagyis mintegy 120 ezer forint lesz. A fényképezőgép érdekessége, hogy két másodperc alatt akár négy nagy felbontású fotót is képes készíteni. A háromszoros optikai zoomot és Carl Zeiss Vario-Tessar lencséket felvonultató újdonság mindössze 2 centiméter vastag és 6 centiméter magas.

Az Iomega a Comdexen mutatta be először a vásárlóközönségnek a DVD QuikTouch Video Burner nevezetű új termékét, mely nem más, mint egy USB 2.0 interfésszel rendelkező külső DVD-író meghajtó. Az eszköz különleges szolgáltatása, hogy segítségével különböző videojel forrásokból könnyedén lehet digitalizálni, majd pedig DVD-re, illetve CD-re írni videoanyagokat. A piacon várhatóan a jövő hónapban megjelenő spéci DVD-író ára 379 dollár, vagyis 83 ezer forint lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 2XP #9
    Ezzel mi a gondod? Ld. A magyar helyesírás szabályai 217. § c pontja.
  • aDannyBoy #8
    mondjuk biztos hogy nincs benne 10x optikai zoom :) De a Zeiss lencsek azert biztatoak...

    mondjuk en szomoru vagyok, mert mikor megvettem japanban 1.5 evvel ezelott a canon ixy vagy ixux (hol hogy hivjak) gepet, akkor az volt a vilagon a legkisebb... mostmar nem :) persze a komolytalan flashdrivefenykepezoket meg ilyeneket nem szamitva...
  • gz8 #5
    Úgy biza :))
  • Wilddog #4
    Hmmm... vagy ay egész hanga egy szem lenne, hogy minél több pixel jusson neki a jobb látáshoz. :)
  • versio #3
    ha a természet a te tapasztalatodra, tudásodra épitett volna akkor a hangyának nem lenne szeme :D
  • Turmoil #1
    Dell-lel:)))