Spencer

Az RIAA 261 pert indított P2P felhasználók ellen

Az amerikai hanglemezkiadó cégeket magába tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) nem kevesebb mint 261 bírósági pert indított internetes fájl cserebere szolgáltatásokat használó személyek ellen, akik állítólagosan több millió dollárral károsították meg a zenei ipart.

Mint ismeretes, az RIAA a közelmúltban rendkívül heves támadást indított a mindeddig legnépszerűbb zenefájl cserélő szolgáltatás, az azóta jobb létre szenderült Napster ellen, ezt követően pedig sorra célkeresztbe vette annak követőit, így például többek közt a Kazaa-t is.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a zeneipari cégek az elmúlt években kerülték az említett szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználókkal történő nyílt konfrontálódást, azonban minden jel arra mutat, hogy a hanglemezkiadók vezetői mára elvesztették türelmüket, és heves támadásba lendültek az amúgy vélhetően bolti CD-ket is vásárló, számítógépes kalózoknak titulált internetes felhasználók ellen. Célunk nem a bosszú, vagy, hogy megbüntessük a P2P (Peer to Peer) felhasználókat, hanem egyszerűen csak annyi, hogy rábírjuk őket arra, hogy ne csereberéljenek egymással olyan zenei felvételeket, melyek nem az ő tulajdonukat képezik - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Cary Sherman, az RIAA elnöke.

A történelem folyamán egyébként most először fordul elő olyan eset, hogy egyéni internetes felhasználók ellen tömegesen indítanak a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos bírósági eljárásokat. Az eddigiekben elsősorban az illegális zenéket tároló szerverek üzemeltetőinek, illetve a cserebere szolgáltatások tulajdonosainak kellett felelniük tetteikért bíróság előtt, tehát az egyszerű felhasználókat az elmúlt időkben még nem fenyegették pereskedéssel a kiadók.

Az RIAA szerint tarthatatlan, hogy a Napster utódainak tekinthető internetes szolgáltatások keretein belül napról napra több millió illegálisan lemásolt zenei felvétel, mozifilm, illetve szoftver cserél gazdát, ugyanis a szerzői jogok tulajdonosai így dollármilliárdos károkat szenvednek el. Az ilyen szolgáltatások népszerűségéről egyébként sok mindent elmond, hogy a Download.com adatai szerint csak az elmúlt hét folyamán közel 3 millió példányban töltötték le a Kazaa szoftverét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Herds #25
    DC++ powa, azt legalabb nem basztassák...
    (szopjonlea riaa) (amugy mi ez a rovidites? rohatt istenfasza anyatokba amcsik? :)) )
  • RelakS #22
    Lehet, hogy a scene zenékkel még jobban is jársz élvezetileg :D
  • RelakS #21
    12éves kislány esete
    Hát az apja farkát a riaa-nak. Azé 2000$(500 000Ft)azé kicsit gennyesség sztem!!!
  • RelakS #18
    Tegnap volt a tv-ben, hogy páff dedi valami 40 milliárd forintnyi vagyon felett rendelkezik. HÁT A KURV@ SZÁJBABASZOTT ANNYUKAT!!! Adnák fele ennyié a stuffot, és lehet, hogy nem 40, hanem 60 milliárdja lenne, mert jóval többen megvennék!!!

    Mellesleg a progikkal is ez van. Készíthetsz róla elvileg 1 db biztonsági másolatot, de tovább nem adhatod. A zenét is lemásolhatod ilyen célból 1 példányban, saját válogatást összeállíthatsz, de anyagi hasznod nem származhat belőle...
  • Bonewerkz #17
    ha elfutyulod nem, de allitolag a nemeteknel volt abbol per, hogy egy csengohang szolgaltato sztarok csengohangjait kinalta letoltesre es a zeneszamok is meg lettek valtoztatva (remixelve, atkomponalva mobilra) lassan ugyanaz lesz, mint a vallasnal... isten nevet nem mondjuk ki, mert azert buntetes jar, nevezzuk inkabb jehovanak:))
  • PetruZ #16
    Vazze, ezt olvassátok: http://index.hu/tech/jog/riaa0910/
  • PetruZ #13
    Ez nem igaz. Ha megveszel egy CD-t, csak maga a lemez a tulajdonod, a rajta lévő számok nem! Gyakorlatilag olyan az egész, mintha egy "licenszet" vettél volna az adott zenekar adott számainak meghallgatására. Elvileg még a borítót sem szkennelheted be, nem teheted közzé, de mivel az nem a RIAA érdekeltsége, azzal nem foglalkoznak.

    A friss PC-GURU-ban van erről a témáról (konkrétan a "p2p vs RIAA"-ról) egy igen jó kétoldalas cikk, ajánlom elolvasni.
  • Cat #11
    a cd lemez amit megveszel fizikailag a tied
    a rajta lévő számok maguk viszont nem, azt szerzői jog védi - nem módosíthatod, mixelheted, illetve pénzt sem kereshetsz vele, pl egy kocsmába berakva a magnóba
  • rushman #10
    talán most rákönnek, hogy nem kéne az egekig szaladni az árakkal. A p2p naturban nyomta aválaszt. Az eladások évről évre 5-10%-al csökkennek. Mi a válasz?

    Hát pereljünk!

    Gratula mr moneycomehere
  • Herds #5
    ez hulyeseg, mer pl en ha nem tudom letölteni ugyse nezem/veszem meg, akkor milyen kart okozok en azzal hogy letoltom? (az ilyen elmebeteg amcsi dilis gyilkolo embereknek ezeket a faszfej embereket kene lelovoldozni, akkor legalabb ok is tudnanak vmi hasznosat csinalni) (monnyuk azer arra kivancsi lennek hogy ki a fo-fo ilyen fejes ezekben az ugyekben...)