SG.hu·

Kiadók: a nagyszabású fájlcserélőket üldözzük

A lemezkiadók szerint a társaságok kalózellenes hadjárata nem célozza azokat a felhasználókat, akik egy-egy alkalommal jogtalanul töltenek le zeneszámot. A kiadók célja a nagyszabású fájlcserét folytató felhasználók felkutatása.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) levélben tudatta Norm Coleman amerikai szenátorral, hogy a kiadóknak nem áll szándékában pert indítani az egyes fájlcserélők ellen, és csak azokat a felhasználókat vonja felelősségre, akik tevékenységükkel különösen nagy kárt okoznak.

"A RIAA azok ellen gyűjt bizonyítékokat, illetve azon felhasználók ellen indít pert, akik jelentős mennyiségű szerzői jogvédelem alatt álló zenét tesznek jogtalanul elérhetővé mások számára" - írta Cary Sherman, a szövetség elnöke.

Az internetszolgáltatók, jogvédő szervezetek, és egyes törvényhozók a közelmúltban aggodalmukat fejezték ki a RIAA azon programja kapcsán, amelynek keretében a lemezkiadók több mint ezer felhasználó személyes adatainak kiadását követelték az internetszolgáltatóktól.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége ezidáig 1075 esetben kérte az internetszolgáltatóktól a különösen nagy kárt okozó felhasználók azonosítását. A kiadók állításuk szerint ezen kérelmek mindegyikét eljuttatták Coleman irodájába is. A RIAA egyik szóvivője szerint az első perek augusztus végére, illetőleg szeptember elejére várhatóak a megszerzett információk kapcsán.

A szervezet speciális szoftverrel folyamatosan felügyeli a fájlcsere hálózatokat, és kiszűri azon felhasználókat, akik nagymennyiségű zenét tesznek elérhetővé mások számára. Az így megszerzett adatokat a RIAA egyik munkatársa személyesen ellenőrzi, és ha bebizonyosodik a nagyszabású jogsértés, a szövetség a felhasználó adatainak kiadását kéri az érintett internetszolgáltatótól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Crokin2003. 08. 22.. 12:02||#12
"A szervezet speciális szoftverrel folyamatosan felügyeli a fájlcsere hálózatokat, és kiszûri azon felhasználókat, akik nagymennyiségû zenét tesznek elérhetõvé mások számára. "
Tuti, hogy õk is töltenek le ha valami csemegére akadnak 😊 Meg kéne csípni egy ilyen embert aztán lehetne röhögni.
© Bonewerkz2003. 08. 22.. 02:01||#10
de, sajnos ez a romai birodalom ota igy van, itt a karpatok toveben.... volt, mikor, pl a nemetek torvenyei voltak a mervadok, aztan az oroszoke, most meg az amcsike....
© [HUN]PAStheLoD2003. 08. 21.. 08:44||#9
Ezt nem ismerem de így elsõ hallásra én sem tekintem vandálnak... esetleg hülyének!

Majd ha a RIAA ad egy kis "eredetiségelõsegítõ támogatás" akkor azt a pénzt tényleg CD-re költöm de amíg a "zsebpénzem" -el játszok addíg vannak fontossabb dolgok is!
© Cat2003. 08. 20.. 18:07||#3
pedig kiadja a szolgáltató, mert kötelezõ neki - ha mégse akaródzik neki akkor beperlik; lényeg hogy bizonyított, valós jogsértés esetén megkapja aki akarja

"a 50 GB mp3amból talán 400 MB ami hasznos, a többi mind szutyok, szar."

akkor töröld le azt a 49 gigát, és egybõl nem követsz el velük jogsértést

a jogvédõ szervezeteknek semmi közük hozzá hogy te mennyit keresel, mint ahogy a bankrablóknál sem veszik enyhitõ körülménynek, hogy "szegény rabló keveset keresett"
© Bonewerkz2003. 08. 20.. 16:53||#1
csak igy tovabb, pereljetek be azokat is, akik britni spriccet futyulnek a vecen...
de a legjobb megoldas talan megiscsak az lenne, hogy valami normalis zene kene csinalni, es azt meg is venne a jonep....