JohnnyCage

A RIAA beperelte a felhasználókat becsapó spanyol zeneszolgáltatást

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) bejelentette, hogy a társaság pert indított a Puretunes zeneszolgáltatás mögött álló spanyol társaság ellen, amely becsapta felhasználóit.

A Puretunes még májusban indította el előfizetés alapú online zeneszolgáltatását, amely a társaság szerint a lemezkiadók spanyolországi érdekképviseleti szerveinek teljes támogatását élvezi, mivel rendelkezik a zeneszámok online terjesztéséhez szükséges licenszjogokkal. A szolgáltatás az elmúlt hónapban azonban leállt, és később az is kiderült, hogy a társaság sosem szerzett jogot a zeneszámok internetes értékesítésére.


Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) azután indított pert a szolgáltató ellen, miután jóhiszemű felhasználók ezrei tettek panaszt a szervezetnél. "Szemben azzal, amit a Puretunes állított, a társaság nem kapott engedélyt a zeneszámok online forgalmazására" - közölte a RIAA egyik szóvivője. "Nem elég, hogy a Puretunes jogtalanul árult zenét az Interneten, még be is csapta a felhasználókat, akik azt hitték, egy jogszerű szolgáltatásért fizetnek."

A Puretunes korlátozott időre szóló, de a letöltésekben felső határt nem szabó szolgáltatásként indult. A társaság szolgáltatására számos felhasználó fizetett elő annak reményében, hogy egy éjszakán, vagy akár hétvégén keresztül korlátlanul tölthessen le zenéket. A szolgáltatáson ráadásul olyan előadók albumai is elérhetők voltak, mint például Madonna és a Metallica, amelyek zenéit a legális zeneszolgáltatások nem tartalmazzák.

A Puretunes néhány heti működés után megszűnt, pedig számos felhasználó hosszabb távra, akár egy évre is előfizetett. A hoppon maradt felhasználók azóta pedig hiába követelik vissza pénzüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #2
    Hiába: a türelem zenét terem...
  • b #1
    igen az internet egy ilyen állat! sohasem lehet tudni, hogy az illetővel vagy a kutyájával beszélsz. :)