JohnnyCage

Technikai megoldás a jogtalan zeneterjesztés megfékezésére?

Miután a lemezkiadók a közelmúltban indított perekkel sem tudták visszaszorítani a zeneszámok illegális online terjesztését, ismét egy technikai lehetőség került a társaságok látóterébe.

A Universal Music Group az elmúlt héttől kezdve minden új zeneszámot eljuttat az Audible Magic Corp. RepliCheck elnevezésű szoftverének adatbázisába, amelyben a szerzői jogok által védett, és így engedély nélkül nem terjeszthető zeneszámok kerülnek. A szoftver eredetileg CD-lemezgyártók számára készült annak ellenőrzésére, hogy nem került-e véletlenül jogvédett zeneszám a legyártásra váró lemezekre.

Az internetszolgáltatók és kollégiumi rendszeradminisztrátorok azonban figyelemmel kísérhetik, illetve meg is akadályozhatják a jogtalan zeneterjesztést a megoldással, illetve annak egy új, hálózati eszközökhöz kifejlesztett változatával.

A Universal célja elsősorban az, hogy a szoftver internetszolgáltatókhoz és rendszeradminisztrátorokhoz történő eljuttatásával megkönnyítse a jogtalanul terjesztett zeneszámok letöltésének blokkolását, illetve az illegális zeneterjesztés nyomon követését. Az Audible Magic szoftvere jelenleg 3,7 millió zeneszám karakterisztikáját tartalmazza, amelyből a program képes felismerni a különböző minőségben illetve formátumban eltárolt, továbbított, szerzői jogvédelem alatt álló számokat.

A lemezkiadók az elmúlt hetek folyamán több mint ezer esetben indítottak pert nagyszabású fájlcserét folytató internetes felhasználók ellen. A statisztikák tanulsága szerint azonban a felhasználók továbbra is töretlenül használják a P2P online fájlcsere hálózatokat, és terjesztik a szerzői jogok által védett zeneszámokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mp3Pintyo #26
    Lola teljesen igazad van. A TCP/IP alapja, hogy csomagokra bontja az adatfolyamot. Oriasi tarolokapacitas kellene egy kis ISP-nel is a fajlok ellenorzesere. Nem beszelve arrol hogy a releasek tomoritve keringenek a neten :)
  • Bonewerkz #24
  • Bonewerkz #20
    egyebkent ezt mar beadtak.... osztrak teletexten lehetett olvasni, hogy allitolag a terroristak, meg a zenecserelok, asszem az FBI szerint osszedolgoznak....
    es ezt meg komolyan is gondoljak:))
  • Pheel #19
    Na ez sosem fog kiderülni :)
  • TheZsenyka #18
    Azért ez egy érdekes probléma. Kíváncsi lennék, hogy mekkora lenne az eladási ráta 0 azaz nulla százalékos illegális kópia elterjedtség mellett.
  • Munch #15
    Soha nem fogják tudni megfékezni...
    Ezerszer jobb az eredeti PCM-et hallgatni rendes audio cd-ről, meg SACD is sirály, meg stb...
    De 4-5 ezret senki nem fog adni lemezért.
  • A nick nevem #14
    Egyrészt szerintem nagyon belassítaná az adatforgalmat, ha minden fájlt átnéznek.

    Másrészt mi van, ha mondjuk az mp3-at átnevezi a felhasználó akármire, pl. zene.xyz ?
    Aztán meg visszanevezi...

    A másik, hogy ha egy felhasználó fizet a netért, akkor hogy jön ahhoz bárki, hogy megnézze, mit tölt le vagy fel? És ha pl. az illető soha nem tölt le semmilyen sz.jog alatt álló szaftvert meg zenét, akkor (meg egyébként is) nincs joga senkinek belebámulni az adatforgalmába. Ez olyan, mint anno a "tiltott könyvek listája", az index. :) Röhej...
  • Frenzy #12
    Talan ideje volna mar elobujni a barlangbol a tisztelt lemezgyarto cegeknek, es korulnezni, hogy hova is jutottunk ... mert a ezer eves megoldasok itt ugysem fognak semmilyen eredmenyt hozni.
  • Pheel #11
    És akkor mi van, ha csak az otthoni gépemről akarom a saját zenémet a munkahelyi gépemre tölteni? Akkor is blokkolják? Marhaság...
  • IrkaBirka #8
    Srácok, higgyétek már el, hogy az erősebb fél rátok fogja kényszeríteni a palladiumiot. És még örülni fogtok, hogy védve vagy a RIAA-tól :)

    Hiába no, nagy dolog a kódolás, akkor is, ha az FBI alapból fogja törni a kódodat, teljesen jogszerűen.

    Bonewerkz: ugye csak a smileyt felejtetted le a mondat végéről: "...amerikai nep jozan eszeben..." :)