Spencer

Hamarosan megérkezik az AMD új processzora, az Opteron

Dirk Meyer, az AMD Computation Products Group alelnöke interjút adott egy külföldi weblapnak, és a beszélgetés a chipgyártó közeljövőben bemutatkozó Opteron processzorai köré épül. Tekintsünk most bele röviden!

- Néhány héten belül bemutatkoznak az Opteron processzorok. Addig van még valami teendőjük?
- Ahogy azt korábban bejelentettük, az Opteron chipek hivatalos debütálására április 22-én fog sor kerülni. Ez a lényeg. Elmondhatom, hogy gyártástechnológiai szempontból semmilyen nehézséget sem tapasztaltunk.

- Milyen formában kerülnek majd forgalomba az Opteron chipek? Először a szerverek gyártásával foglalkozó kisebb számítógépgyártó cégek kínálatában találkozhatunk majd velük?
- Igen, ez így lesz. Az Opteron processzorokat április 22-én egy nagy szabású rendezvény keretein belül fogjuk bemutatni, és ezen a rendezvényen ki fog derülni, hogy első körben mely gyártók mely termékeiben lesznek fellelhetők ezen újgenerációs szerver processzoraink.

- Mit gondol, az Opteron processzorok mivel vonják majd leginkább magukra a figyelmet? Jól teljesítenek majd a sebességtesztekben? A nagyvállalatok megbíznak majd az Opteronos rendszerekben?
- Véleményem szerint az Opteron processzorok teljesítményük révén meg fogják győzni a nagyvállalatokat, ezenkívül pedig fontos kiemelni, hogy várhatóan a 64 bites szoftverek fejlesztésével foglalkozó programozók is előszeretettel használnak majd Opteronos rendszereket.

- Ön szerint a jövőben hogyan fog végbe menni a 32 bitesről a 64 bites technológiákra történő átállás?
- Úgy gondolom, hogy a helyzetet leginkább ahhoz lehet hasonlítani, amikor egy havas domboldalon elindítunk lefelé egy kis hógolyót. Ahogy ez a kis hólabda egyre lejjebb gurul, mérete úgy lesz egyre nagyobb. Hasonló a helyzet a 64 bites technológiákkal is.

- A 64 bites szoftverek nagy számban történő megjelenésére még az idén, vagy talán csak a jövő esztendőben fog sor kerülni?
- Évek óta szoros együttműködést folytatunk a Linux-os közösséggel, ennek eredményeképp az Opteron processzorok bemutatkozásával egy időben elérhető lesz egy 64 bites Linux-os fejlesztői környezet. Amennyiben minden jól megy, akkor az idei év végére már komplett 64 bites Linux-os támogatást fognak élvezni ezen új chipjeink.

- És mi a helyzet a Microsofttal?
- Mint ismeretes, tavaly áprilisban aláírtunk velük egy együttműködési szerződést, és azóta napról napra elégedettebb vagyok az Opteron Microsoft-féle támogatásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RpPRO #14
    Tudom, ez offtopic, de miert nincs olyan jo kis heti hardware mustra, ami volt kb 1 eve meg? Minden vasarnap mas alkatresz volt reflektorfenyben, arakkal, tablazatokkal, stb. Nem lehetne megint, ill. folytatni?
  • Ymir #13
    ár teljesitmény vizsonyba mindig is az amd lessz a király bár amd fan vagyok mégis azt mondom hogy a p 4 jobban kezeli a mamoriat ,de az amd magassabb ponot ér el a 3d markba ,hát ez van sztavrosz örülök hogy hallatsz magadrol bár nem válaszoltál az nvididas kérdesemre
  • Mixyboy #12
    Az intel talan eszbe kap, es majd o is strukturalis fejleszteseket fog alkalmazni (igaz HT azert eleg jo lett) procijaiban(mint AMD), es nem csak orajelet emel!

    AMD 4ever! Bizzunk benne, hogy sikerul neki! Szar lenne, ha az intel uralna a "teljes" piacot, hisz egyelore a legnagyobb konkurenciaja az AMD, a tobbi procigyarto kiszorult egy kicsit (Via és társai)
  • Al #10
    Ha rövid időn belül nem történik csoda ezekkel a procikkal (hatalmas támogatottság) akkor az amd-nek vége, de örökre. (ebben én aligha hiszek, hogy most majd megfordul a procik támogatottsága) Ők erre tettek fel minden lapot. Én (és a cég ahol dolgozok) mindenesetre most biztosan kivárunk, mert legalább ilyen merész dolog most amd-t venni, és esetleg egy év múlva az egész gépet kidobni, mert nem lesz se support se fejlesztési lehetőség, ti. kihal a platform. Ennyiből az intel mindenképpen jobb választás, akár elterjed az opteron akár nem, az intelt lényegében nem veszélyezteti.
  • sztavrosz #5
    Valóban szép hasonlat a leguruló hógolyó, de az AMD, akkor is egy nagy rakás szar! Inkább irodalom könyveket kéne nyomtatniuk, és nem procikat gyártani! Az INTELligens emberek nem dőlnek be az áemdé primitív, ócska marketingdumájának!!!
  • Hydro_man #1
    Király!!!!!! :)))