Franczy

Sokakat váratlanul ért az Intel ütemterv-módosítása

Az elmúlt napokban nem kis vihart kavart az Intel azon bejelentése, mely szerint újgenerációs Pentium 4-es processzorai, valamint Springdale chipsetei a korábbi tervekhez képest módosított specifikációkkal kerülnek forgalomba. Szakértők szerint a bejelentés hidegzuhanyként érte mind a legnagyobb konkurens Advanced Micro Devices-t (AMD), mind a tajvani chipsetgyártó cégeket.

Mint ismeretes, az Intel mindeddig azt tervezte, hogy a jelenlegi 533 MHz-es rendszerbusz-frekvenciájú Pentium 4-es processzorok felváltására a megújult, immár 667 MHz-es FSB-vel rendelkező új Pentium 4-es chipek lesznek hivatottak. Ezzel szemben a chipgyártó képviselői a napokban arról adtak hírt, hogy a jövő év folyamán debütáló megújult Pentium 4-es processzorok nem 667, hanem 800 MHz-es rendszerbusz-frekvenciával fognak rendelkezni. Ugyancsak az elmúlt hét folyamán derült ki, hogy az Intel a jövőre támogatni kívánt memóriatípus terén is módosított eddigi álláspontján, így a chipgyártó jövőre a DDR333-as helyett immár a DDR400-as kétcsatornás SDRAM memóriákra kívánja helyezni a hangsúlyt.

Szakértők szerint az olyan tajvani chipsetgyártó cégek, mint például a Silicon Integrated Systems, vagy a VIA Technologies nem kis meglepetésben részesült, amikor meghallotta az Intel legújabb terveit, és mondanom sem kell, hogy ezen meglepetés korántsem volt kellemes. Az említett tajvani cégek most lényegében nem tehetnek mást, mint hogy az Intelhez hasonlóan módosítanak eddigi terveiken, és gondoskodnak arról, hogy a közeljövőben napvilágot látó termékeik kompatibilisek legyenek a 800 MHz-es rendszerbusz-frekvenciájú Intel processzorokkal, illetve a kétcsatornás DDR400 memóriákkal.

Egyes források tudni vélik, hogy konkrétan a Silicon Integrated Systems-t olyannyira váratlanul érte az Intel ütemterv-módosítása, hogy a legdinamikusabban fejlődő tajvani chipsetgyártó az elkövetkezendő hónapokban várhatóan lépéshátrányban lesz az Intelhez képest. Az Intel tehát ezzel a váratlan, minden előzmény nélküli bejelentésével alaposan összekavarta a chipsetpiacot, és jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy mindebből nem meglepő módon az Intel kerül majd ki győztesen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rive #125
    #120: Igen, engem azért fizetnek, hogy értsek hozzá. Elég jól értek is mindenhez, ami mai PC-k számítási teljesítményéhez tartozik.
    Ezzel szemben téged nem fizetnek ezért, nem is értesz hozzá - ráadásul segget nyalsz, és még szét is köpködöd...
  • GeeKay #122
    az én hozzászólásomra is reagálhatsz ;-)
    #103
  • sztavrosz #120
    Téged fizetnek ezért v. csak úgy szimplán segget nyalsz?
  • Rive #119
    Uramatyám :) Rég röhögtem ilyen jót :DDDD

    Ennyire süket egy embert mint ez a sztavrosz :DDDDD

  • Pöty #116
    NA, valahogy sejtettem hogy nem lesz válasz a kérdéseimre...
  • sztavrosz #106
    "Manapság a fiatal surmók egyrésze azt hiszi attól nagy legény ha ocsmányul beszél és viselkedik és a hülye dümájával azt képzeli, hogy mindenki főlé kerekedhet. Ebben pedig Te jelesre vizsgáztál"
  • GeeKay #103
    hát nem vagy sámli
    a padlórol vakartam össze magam
    ja van igazság tartalma. kb 0 /nulla/
    ésszerű okokat vártak, miért szarok az AMD procik
    akkor egyesével:

    1.szerintem nézd meg megint az árlistákat! /de, ha drágábbak, akkor se jelenti azt, hogy szarok->nem ésszerű/
    2.ki a faszt érdekel mivel jelölik? nekem ez is lehetne a neve: erhjdfgb. és ennek variációi. nézzél teszteket! /a jelölés miatt szar->nem ésszerű/
    3.ja, veszel amd 20-ért, eladod 5-ért. veszel intelt 50-ért, eladod 10-ért. melyiken buktál többet? /azért szar, mert olcsóbban lehet eladni->ez sem ésszerű/
    4.nekem ez tetszett a legjobban /maradjunk csak annyiban, hogy ez sem ésszerű/
    5.ja, 10évvel ezelőtt szar procijai voltak. biztos most is azok/ha jól látom ez sem ésszerű/
    6.ez a K6-osoknál volt /lásd 5-ös pont. nem ésszerű/
    7.tehát azért szar a proci, mert régen szarok voltak az alaplapok /okos vagy/
    8.ja, egy szertartás alatt a haverokkal. ha lehetne a többi körülményt is
    9.és akkor mi van ha becsődöl? nem fogod az alaplapodban tovább fejleszteni a procit. intelbe se tudod...

    hát 'röviden' ez a váleményem arról, amit írtál
  • sztavrosz #102
    mindjárt sírok.
  • sztavrosz #101
    de megható voltál fiam.
  • Pöty #90
    A cikkhez meg csak annyit hogy tudja az intel mitől döglik a légy! Jól kib****ott a chipsetgyártókkal! Néha az az érzésem az elektronikus iparban mintha a vadnyugaton lennénk... :(