Franczy

A Toshiba bérbe adja 0,13 mikronos gyártósorait

A Toshiba Corporation a napokban bejelentette, hogy mostantól bármely chipgyártó cég számára bérbe adja 0,13 mikronos gyártási technológiával operáló gyártósorait. A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a Toshiba 0,13 mikronos gyártási eljárásai olyan kifinomultak, hogy jelen pillanatban egyetlen más cég sem tud adott szilíciumszeletből annyi hibátlan chipet legyártani, mint a Toshiba.

A Toshiba munkatársai arról is beszámoltak, hogy a cég amellett, hogy külsős cégeknek bérbe adja gyártósorait, természetesen ezentúl is gyárt majd saját fejlesztésű, saját márkajelzéssel ellátott processzorokat. Ezen chipek közé tartoznak többek közt a MIPS alapokon nyugvó TX sorozatú processzorok, valamint a konfigurálható, MeP típusjelzésű mikroprocesszorok. A Toshiba most egyébként azért határozott úgy, hogy bérbe adja a 0,13 mikronos gyártási eljárásokkal operáló gyártósorait, mert a japán chipgyártó gyártókapacitása az eddigiekben korántsem volt 100 százalékosan kihasználva, a külsős cégek felé történő nyitás révén pedig komoly extra bevételekre tehet szert a Toshiba.

"Értesüléseim szerint a különböző cégek nem minden esetben vannak megelégedve a konkurens chipgyártók 0,13 mikronos gyártási technológiáival, éppen ezért a Toshiba vezetősége úgy határozott, hogy szabad gyártókapacitásait átengedi más cégeknek, melyek ily módon minden eddiginél kiválóbb, réz-alapú 0,13 mikronos gyártási technológiákkal operáló gyártósorokat vehetnek igénybe" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Tsutomu Koyanagi, a Toshiba Corporation technológiai részlegének vezetője.

A Toshiba képviselői elmondták, hogy a cég 0,13 mikronos chipgyártási technológiájának kihozatali aránya immár eléri a korábbi 0,18 mikronos gyártási technológiák kihozatali arányát, ezenkívül pedig arról is beszámoltak, hogy az említett gyártási technológia esetében nyolc fémrétegről, valamint 110 nanométeres kapuhosszról lehet beszélni. A Toshibánál egyébként már javában folyik a 0,09 mikronos gyártási technológiákra történő átállás, és ha minden jól megy, akkor a cég egyik üzemében még az idén megkezdődik a 0,09 mikronos csíkszélességgel rendelkező chipek gyártása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!