Franczy

Intel: 3 GHz-es Pentium 4 még az idén

Elmondások szerint az optimizmus volt az első számú üzenete annak a beszédnek, melyet Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója tartott a cég rendes évi szakértői konferenciáján. Barrett előadásában többek közt szót ejtett a chipgyártónál a közeljövőben bevezetni kívánt újfajta gyártási technológiáról, valamint magukról a hamarosan debütáló vadonatúj Intel processzorokról is. Barrett utalt arra, hogy a világméretű gazdasági lassulás ellenére az Intel különböző fejlesztései gőzerővel folytatódnak, melynek eredményeképpen a közeljövőben, pontosabban valamikor 2002 második felében napvilágot látnak majd a 64 bites Itanium 2 (McKinley) processzorok, 2003 elején pedig érkezik a cég első "igazán mobil" processzora, a Banias. A technológiai fejlesztések a gazdasági recesszió hónapjaiban sem állhatnak le - nyilatkozta Barrett.

Barrett hangsúlyozta, hogy az Intelnél minden a legnagyobb rendben folyik, már ami a 0,18-ról 0,13 mikronos gyártási technológiákra, illetve a 200-ról 300 milliméteres átmérővel rendelkező szilíciumszeletekre történő átállást illeti. Ezen utóbbi változtatásnak köszönhetően a világ legnagyobb chipgyártója szilíciumszeletenként közel 2,5-szer annyi processzor képes gyártani, mint korábban, ezenfelül pedig ily módon a gyártási költségek is jóval alacsonyabban tarthatók. Barrett elmondta, hogy az idei év végén már hat olyan Intel üzem működik majd világszerte, melyekben 300 milliméteres szeletekből készülnek a különböző processzorok, ezt követően pedig az Intelnél valamikor 2004-ben esedékes a 0,09 mikronos gyártási technológiákra történő átállás.

A szakmai összejövetelen szó esett a cég második generációs 64 bites processzoráról, a nem éppen túl sikeres Itanium utódjáról, az Itanum 2-ről, mely az Intel munkatársai szerint elődjénél magasabb órajellel, valamint jelentősen nagyob teljesítménnyel fog rendelkezni. Az Itanium 2 kezdőfrekvenciája egyébként 1 GHz lesz, és az Intel elsősorban a high-end kategóriás szerverekbe és munkaállomásokba szánja ezen újdonságát. Paul Otellini a konferencián arról beszélt, hogy a 2,53 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-es processzorok még ebben a negyedévben napvilágot fognak látni, valamint hogy a 3 GHz-es modellek várhatóan még az idén a számítástechnikai kereskedések polcaira kerülhetnek. Az említett 2,53 GHz-es modell lesz egyébként az első olyan Pentium 4-es chip, mely már megemelt, 533 MHz-es rendszerbusz frekvenciával fog rendelkezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #7
    A 3 gigás P4-nek már kevés a DDR... Újra válthat az intel memória-platformot... Ez azért már égő.
  • CybearBoy #5
    "talán a sorozatszáma az lesz 3400+ de nem az órajele..."
    Így még égetőbb az iNTEL számára, hogy egy lassab órajelen ketyegő AMD simán leveri a nála jelentősebb nagyobb MHz-es iNTEL procikat. Rájöhetne az iNTEL, hogy nem csak a MHz számít.
  • Turmoil #4
    Goul: a "kisebbik" a P4 és utódai ellenfele, az asztali gépek processzora lesz, 30 millió tranzisztor, alig nagyobb mag, mint az Athlon, és árban sem lesz sokkal fölötte.
    Az Opteron kicsit izmosabb lesz, de elsosorban az lesz az eltérés, hogy több HT kapcsolata lehet, ezáltal maximálisan támogatva a 8 procis node-okat.
  • Turmoil #1
    Tipikus Rt. Inkább lennék részvényes, mint vásárló:)