Franczy

Információk az Intel háza tájáról

Az új gyártási technológiákra történő átállás olyan jól halad az Intelnél, hogy különböző, magukat megnevezni nem kívánó források szerint a chipgyártó korábbi terveivel ellentétben már az idei év harmadik negyedévében lerántja majd a leplet a 2,6, illetve 2,66 GHz-es működési frekvenciájú Pentium 4-es processzorokról. A 0,18 mikronos gyártási technológiáról 0,13 mikronosra történő átállás tehát a legnagyobb rendben folyik az Intelnél, és elmondható, hogy a cég az alacsonyabb frekvenciájú Pentium 4-es processzorai esetében is szépen lassan áttér majd az új technológiák alkalmazására.

Különböző források szerint az Intel Celeron fronton is mihamarabb lépni szeretne, vagyis fel szeretné gyorsítani a Willamette-128 magos, vadonatúj Celeron processzorok piaci bevezetését. Ezek szerint a chipgyártó már idén júliusban lerántja majd a leplet az 1,8 GHz-es működési frekvenciájú, Pentium 4-es alapokon nyugvó új Celeronról, melyet még valamikor a harmadik negyedévben fog követni az 1,9 GHz-es frekvenciájú modell bemutatása.

Mindenképpen említésre méltó, hogy az Intel a következő év, tehát 2003 második negyedévében kívánja átlépni a lélektani 3 GHz-es frekvenciahatárt, ugyanis a chipgyártó várhatóan ekkor mutatja majd be a 3,06 GHz-es működési frekvenciájú Pentium 4-es processzort. Az Intel közelebbi terveit tekintve, elmondható, hogy az 533 MHz-es rendszerbusz frekvenciával rendelkező, 2,26 GHz-es, 2,40 GHz-es és 2,53 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-es chipek az elkövetkező hónapokban szépen lassan forgalomba fognak kerülni, természetesen a ráncfelvarrt i845-ös, valamint i850-es chipsetek társaságában. Az Intelnél egyébként a 2,26 GHz-es Pentium 4 lesz a legalacsonyabb frekvenciájú olyan processzor, mely már a megemelt rendszerbusz frekvenciával fog rendelkezni, vagyis az ennél alacsonyabb frekvenciájú chipek esetében az 533 MHz-es FSB-t el lehet felejteni.

Április 14-én egyébként árcsökkentéseket fog végrehajtani az Intel, melynek köszönhetően a 2,2 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-es processzor ezen dátumot követően már "csak" 423 dollárba fog kerülni, ezzel párhuzamosan pedig a Pentium 4 2.0A ára 284 dollárra, a Pentium 4 2.0 ára 262 dollára fog mérséklődni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #4
    ja, és egy 'ó' :)
  • Gabest #3
    gy, ő, -val :)
  • Tomcat.no1 #2
    Eggyetértek az elöttem szolóhoz!!!!!!!!!!!!!!!!
  • Laci73 #1
    Szerintem nem erről van szó. A harmadik negyedévben várható a ClawHammer bemutatkozása, és muszáj egy ehhez fogható processzort "hadrendbe" állítania az Intelnek.