Franczy

Megjelent a 2,4 GHz-es Intel Pentium 4

Április mindenképpen fontos hónap az Intel számára, ugyanis a világ legnagyobb chipgyártó cége e hónapban számos processzor újdonságot tervez bemutatni. Április 2-án, kedden az Intel már meg is kezdte új termékeinek bemutatását, a cég képviselői ugyanis lerántották a leplet az eddigi legmagasabb működési frekvenciájú, asztali számítógépekbe szánt Pentium 4-es processzorról, mely chip egész pontosan 2,4 GHz-es frekvencián ketyeg. Ahogy az várható volt, a nagyobb számítógépgyártó cégek ezzel egy időben jelentették be legújabb konfigurációkat, melyekben már az említett csúcs Pentium 4 jut főszerephez, és amely konfigurációkra keddtől már felveszik a vásárlói megrendeléseket.

Az Intel e hónapban az asztali számítógépekbe szánt új processzorokon kívül a notebook piacra pozícionált új chipekkel is elő kíván rukkolni, így, ha minden igaz, akkor április 23-án vadonatúj Pentium 4-M processzorokkal ismerkedhetünk majd meg. Az Intel tehát láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy a Pentium 4-es processzorokat lényegében a számítástechnika összes régiójába eljuttassa, és visszaszorítsa az Advanced Micro Devices (AMD) előretörését. A most bejelentett, legnagyobb teljesítményű Pentium 4-es processzor egyébként elődeihez képest mintegy 10 százalékkal kisebb magmérettel rendelkezik, így ennek és az Intelnél mostanság bevezetett új gyártási technológiáknak köszönhetően az Intel új processzorai várhatóan jelentős mértékben olcsóbbá válnak majd, vagyis versenyképesebbek lesznek a konkurens AMD hasonló kategóriás termékeivel. Mondanom sem kell, hogy a közeljövőben debütáló olcsóbb Pentium 4-es processzoroknak a számítógépgyártó cégek is örülnek, ugyanis a növekvő alkatrész árak következtében ezen cégek csak konfigurációik megnyirbálásával tudták elkerülni az áremeléseket.


A számítógépgyártók az 562 dollárba kerülő 2,4 GHz-es Pentium 4-es chipet nem meglepő módon a high-end kategóriás rendszereikbe építik be. Jó példa erre többek közt a Gateway, mely cég 2999 dolláros áron kapható 700XL típusú asztali számítógépe a vadonatúj Intel processzoron kívül 1 GB memóriával, 120 GB kapacitású merevlemezzel, DVD-R meghajtóval és 18 colos képátlójú LCD kijelzővel rendelkezik. Egy másik konkrét példát tekintve, az 1680 dolláros indulóárú Compaq Presario 8000T-hez alaphelyzetben egy 2,4 GHz-es Pentium 4-es processzor, 256 MB memória, 40 GB-os winchester, CD-RW meghajtó és 17 colos monitor jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #32
    Nem hagyta le a ventit, hanem adnak a procihoz. Ebben is jobb az Intel. ;-)
  • killahdog #22
    :) eggyértelmü hogy intel-t kell venni... jobb. ha viszotn kevés a pénzed akkor okie gondolkozz amd-n de ha vna rá pénzed akkor P4.
  • NasaTm #21
    Jo valasz ott a pont. Es nem beszelve a Northwood egyedulallo hoelvezeteserol amit meg az AMD nem tudot meg lemasolni. A Northwood tenyleg jo proceszor.
  • pilóta #20
    Hát nem is tudom...
    Én nemrég upgradeltem egy P4-es rendszerre, de korábban én is AMD-t akartam a jobb ár-teljesítmény mutató miatt. De mivel megjelentek a Northwood magos P4-ek, elgondolkodtam és számoltam egy kicsit:
    Abit TH7-II 40000
    P4 1,6A 40000
    256 Rambus 22000
    Ez összesen 102000

    Valami tápos Amd alaplap: 35000
    XP 1600+ 35000
    256 DDR 20000
    Bika hűtő 5000
    Ez összesen 95000
    tehát 7000 előnyben van az AMD.
    Igen ám, de az 1,6-os Northwood enyhén szólva jobban tuningolható mint egy 1600+ AMD, ha szerencséd van elballag 2,4 gigán a saját hűtőjével, ha nincs szerencséd (mint nekem) akkor "csak" 2,2 gigán (mint nekem) amit persze egy új BIOS majd orvosol, mert most csak 1,625V-ig lehet feszkót adni neki.
    Namost ha egy olyan AMD Xp procit akartam volna, ami tudja a 2,4-es P4 teljesítményét, az mondjuk a 2000+ tújhajtva. Így viszont már a P4 rendszer van árelőnyben, mert a 2000+ proci olyan 60000 körül mozog.
    Tehát az ár-teljesítmény előny csak a willamettes P4-esekkel szemben igaz, a Northwoodra már nem igazán.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az AMD nem jó, sőt! De most ez a helyzet. Persze ha megjelennek az új 0,13-as AMD-k akkor majd fordul a kocka, de nekem annyi időm nem volt sajna, mert munkára (is) kell a gép.
  • Rive #19
    >> akiknek nincs jobb dolga mint a procirol leszedni a hutot az jatszon csak a P4evel.

    ... a másodikkal ... a harmadikkal ... a negyedikkel...

    :D
  • Supergamer_real #18
    En meg azt mondom, hogy felesleges idiotakkal foglalkozni.Mondja mar meg nekem valaki, hogy korabban amig az iNTEL procikban sem volt vedelem miert nem volt fontos?Miert csak most?

    Erre valaszoljon a sok nagyokos.Hogyhogy csak most kezdenek el potyogni a ventillatorok?Hogy van az, hogy olyan cegek mint a DELL Compaq nem talaljak ezt veszelyesnek?.Ha ilyen szar/veszelyes akkor senki sem arulna, hasznalna.
    Az ujdonsult szerencsetlen idiotak akiknek nincs jobb dolga mint a procirol leszedni a hutot az jatszon csak a P4evel.

  • iXBT #13
    HAt, olyan meg nem volt Intelnel, hogy max evente ne kellett volna mindenkepp alaplapot cserelnem. Uj proca->uj FSB,uj tokozas->uj alaplap
  • CybearBoy #7
    Majd a Hammerrel belehúz, de még hogy...
  • hugi_0 #5
    hat valoban addig jo mig tobb is van
    ha egy lesz akor annyiert adjak amennyiert akarjak
    legyen csak verseny minnel szorosabb anal jobb ( nekunk felhasznaloknak) !
  • killahdog #2
    nyihahaha sok amd-s most bizti nézeggyet :) és egyböl fikázni fognak.... :) jön a szinvonal......