awender

"Most megfizetsz Bill Gates"

Már bő négy éve folyik a Microsoft ellen a per, melyen ezidáig Bill Gates még soha nem jelent meg. Eddig csupán videófelvételt küldött, melyet levetítettek. Persze ez annyira abszurd volt, hogy nem is vették igazán komolyan.

A személyes meghallgatásnak azért is van roppan fontos szerepe, mivel minden válaszát eskü alatt teszi. Természetesen nem a vádlottak padján fog ülni, hanem mint tanú hallgatják ki. A Microsoft szóvivője szerint már el is készült Bill a beszédével - az egyetlen bibi csupán az, hogy lesznek kérdések a másik fél - jelen esetben kilenc amerikai állam - részéről is.

Bill Gates és felesége Melinda

Találgatások folynak arról, vajon mi az az ok, mely miatt Ms. BG (Microsoft-os Bill Gates) megjelenik a bíróság előtt. Elemzők szerint a PC piac gyengélkedésére apellálva próbál majd atomháborús pusztítás utáni képet festeni egy "feldarabolt Microsoft"-os világról. A megfelelő időzítéssel talán a védelem javára billentheti a mérleg nyelvét.

A védelem dolgát nehezíti, hogy egy Princetoni független szakértő megállapította, hogy a Windows-ból minden további nehézség nélkül eltávolíthatóak olyan komponensek mint MS Mediaplayer, MS Internet Explorer.

A meghallgatás kedden vagy szerdán lesz esedékes. Az egész informatikai világ nagy érdeklődéssel kísért eseménye nyilvános fórumokon, IRC csatornákon is meglátszik. "Most megfizetsz Bill Gates" és hasonló megnyilvánulások az extremistákat is megihlették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kozlovszky #64
    Ahogy látom kezd átmenni a fórum "kinek van jobb oprendszere" témába. Ennek szerintem semmi értelme. Van amiben a windows jobb és van amiben a unix. Aki ezt nem látja be az soha nem is fogja és folyton csak a maga igazát hajtogatja. Az igaz, hogy a unix moduláris felépítése jó és nem kell minden állítgatás után a "Do you want to restart your computer?" felirattal farkasszemet nézni. Ez az amit a windows ha így halad ("registry förmedvény") soha nem fog elérni. Viszont ha tudod, hogy hova kell nyúlni windows alatt is lehet gyorsan és hatékonyan dolgozni. És most nem a varázslókra gondoltam.
  • Pheel #61
    Ezt szerintem azért látod linux alatt és azért nem Windows alatt, mert a linuxot jobban ismered. Ha komolyan fejlesztenél Win32-es platformra, akkor látnád a hasonlóságot és az átgondoltságot. Persze aki egy kalap alá veszi az NT és a Win9x-es vonalat, az meg is érdemli, hogy ne lásson benne értelmet.
  • tomcs #60
    na eloszoris. billy boynak a kezdeshez nem a tudasa, nem az uzleti erzeke, nem a zsenialitasa volt az ugroko, 1xuen mazlija volt. hallottam dolgokat hogy miket csinalt, meg csinaltak kollektivan ms szinten, stb, hat en nem adnam a nevem eleg sok dologhoz amiket megcsinaltak. mind1, ez van. viszont az a ms-intel-stb hozzaallas, hogy tanfolyamokat nyomatnak a konkurens ellen, stb az egyenesen undorito. olyan mintha ket abecenk lenne, a suliban az elsot tanitanak az aprobetus reszeket meg a masodikkal irnak.. oszt nezzen utana aki akar
  • Pheel #56
    Rendszergazdákról beszélhettek. Programozókról kevésbé. Mivel a legtöbb felhasználó Windost használ, így sokkal több Windows-os alkalmazás íródik, azaz sokkal több programozó fejleszt Win32 alá. Bár lehet, hogy értékállóbb a gcc, de azért valahogy kevesebben fizetnek, bár lehet, hogy fajlagosan többet.
  • Vucli #55
    Teljesen igazad van csak hogy én az átlag felhasználokról beszéltem nem pedig rendeszergazdákról ,programzókrol (mert ugye abban egyet értünk hogy az előbbiből ''kicsit'' több van mint az utobbiból)
  • Vucli #49
    Először is nekem van otthon Linuxom(Red Hat) is és Win98se, de én azt mondom, hogy egy átlag embernek nincs igazándiból szüksége Linuxra, hisz hogy az valóban normálisan működjön és hogy a legtöbb dolog ami Windoson gond nélkül megy, az Linuxon is menjen néha igen sokat kell szenvedni hozzá bár a végeredmény jobb (pl:kb.30 %-kal gyorsabb video lejátszás) , én fentartom azt a véleményt hogy a Windows rendkívűl felhsználóbarát(és ebben verhetetlen), s ez az amirre nagy szükségük van az az átlag felhasználonak,mert nincs se ideje se kedve tökölni oprenszerrel(neki az a lényeg ott az a piros gomb, benyomja azt megy is), akit meg érdekkel és van ideje rá az probálja ki Linuxot, mert nagyon érdekes és sok szemponból sokkal jobb mint a Win
  • Johann #48
    Nem értem miért egyértelmü egyeseknek az, hogy ha játszani akar, akkor Windows-t kell használnia! A Játékszoftver<>Windows rendszer! Minden csak a fejlesztés kérdése! Linuxon is lehet Quake-zni, meg van 1 csomó minden, csak az kell hogy legyen egy fejlesztöcsapat aki megírja!
    Az meg hogy 4 oprendszert kellene használni csak annyit tudok mondani, hogy igen! Lenne 4 rendszer amiböl mondjuk a windows betöltené a asztali desktop-gép szerepét (hálózat nélkül!!!), lennének szerverek amik nem Windows-ok (mert az egy baromság!!!) és minden feladatnak meglenne a maga rendszere ami arra van optimalizálva! És igy megoldódna minden probléma! Normálisan megférne egymás mellett több cég a sajátfejlesztésü oprendszerével, és nem kellene félniük attól, hogy elnyeli öket egy ekkora szeméttelep mint az MS!
    És mindenki boldogan élne, és volna alternatíva! :)
    Nem ez lenne a normális?
  • Pöty #44
    Egyébként a leggyakrabban használt drivereket nem a MS irja, az ATI és nVidia is egyre ocsmányabbakat ad ki. A lényeg hogy minél gyorsabb legyen 3Dmark alatt meg a tesztekben az már nem számít hogy tele van bugokkal a grafika!
  • Pöty #43
    Hát a milleniumnál fosabb oprendszert nem adott ki a Microsoft! Ezt még a legnagyobb lamerek is tudják, ezért használ a legtöbb homeuzser 98SE-t mert enyhén stabilabb. Az XP nagyon jó, vannak benne érdekes dolgok is de azért van ott mellette az SE. Ami Xp-ben szarik az 98 jó eséllyel megy.
  • Laalee #37
    valaki mondja mar meg mitol jobb az ha 4 fele oprendszert kell tartani a gepen, hogy minden program mukodjon? mert ha nem lenne win kb ez lenne a rend. Az nt alapu rendszerek pedig eleg jol sikerültek, hetekig megy bekapcsolva a gepem mindenfele fagyas kekhalal program error nelkül, ha veszek egy alakatreszt minden gond nelkül tudom hasznalni, ha elinditok egy programot gond nélkül fut, nekem ez jelenti a jo op rendszert.