SG.hu·

Rambus: túlzott optimizmus?

A Rambus cég vezetői nem titkoltan abban bíznak, hogy az újabb DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriák nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, és hogy ezáltal a cég közelmúltban bejelentett, megnövelt működési frekvenciájú memóriái nagy sikert aratnak majd a felhasználók körében. Úgy vélem, hogy a DDR SDRAM memóriák nem hogy gátolnák a Rambus DRAM memóriák térnyerését, hanem sokkal inkább elősegítik azt, ugyanis a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy összehasonlítsák a két memóriafajta által nyújtott sebességet, ezt követően pedig nem lehet kérdéses, hogy a többség számára melyik memória lesz szimpatikusabb - nyilatkozta a napokban Steve Chen, a Rambus cég alelnöke.

Szakértők szerint a Rambus vezetősége ez ügyben túlontúl optimista, ugyanis egyrészt az újgenerációs DDR memóriák, a DDR400, illetve a DDR-II teljesítménye jelentősen nagyobb lesz, mint a jelenleg terjedőfélben lévő DDR333-as memóriáké, másrészt pedig a Rambus vadonatúj, 1066 MHz-es működési frekvenciájú DRAM memóriáinak a támogatottsága is több mint kérdéses. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Intel májusban ugyan még biztosan kiad majd egy RDRAM támogatással rendelkező alaplapi chipkészletet, az 533 MHz-es rendszerbusz frekvenciájú Pentium 4-es processzorokat kezelő i850E-t, azonban ez az "új" chipset a korábbi feltételezéssekkel ellentétben hivatalosan nem támogatja majd az újabb, tehát 1066, illetve 1200 MHz-es működési frekvenciájú Rambus memóriákat.

Tehát mivel az Intel semmilyen hivatalos PC1066-os, illetve PC1200-as Rambus DRAM támogatást nem kíván nyújtani, a tajvani alaplapgyártók sem kívánnak kísérletezni az ilyen memóriamodulok támogatásával, vagyis a közeljövőben forgalomba kerülő, immár 400 és 533 MHz-es FSB támogatással rendelkező alaplapok továbbra is csak a PC600-as, illetve PC800-as Rambus memóriákat támogatják majd. Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy egyes gyártók piacra dobnak majd olyan alaplapokat, melyek némi tuningnak köszönhetően a magasabb működési frekvenciájú Rambus memóriákat is támogatják majd, azonban ez vélhetően nem válik majd bevett szokássá.

A Rambus cég szempontjából egyébként az is mindenképpen kedvezőtlen, hogy az alaplapgyártó cégek egyre kevesebb fantáziát látnak a Rambus támogatással rendelkező alaplapokban, és a jövőben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a DDR-es alaplapok fejlesztési munkálataira. Nem tudom, hogy a jövőben mennyire éri majd meg időt és pénzt pocsékolni egy visszaszorulóban lévő platformra - nyilatkozta Rambus ügyben Darryl Chan, a Gigabyte Technology marketing igazgatója.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Veriel2002. 03. 12.. 18:00||#24
Szoval jobb rambusosat venni, mint 333-mas ddr-t, ha majd kijon?
© CybearBoy2002. 03. 12.. 07:16||#21
Soros, de csak akkor ha 1 modult raksz a gépedbe. Ha mondjuk 512 MB-ot akarsz, akkor vegyél 2x256-ot és így már kétcsatornás memórarendszered lesz. Párosan szép az élet...
© Pheel2002. 03. 11.. 22:41||#20
Tényleg! 😊))))
© iXBT2002. 03. 11.. 22:13||#19
Supergamer temette a soros kommunikaciot😊)
© Pheel2002. 03. 11.. 19:24||#18
Dehát a RAMBUS az szar, mert soros, mint ahogy egy NAGYON hozzáértő kolléga kifejtette az egyik hasonszőrű fórumon. És ő ebben biztos is 😄 LOL
© Inquisitor2002. 03. 11.. 16:18||#17
Lehet Monolith, de én ott akadtam ki, amikor most kiderült, hogy az eddig Rambus 1066MHz kompatibilisnek hírdetett i850E MÉGSEM támogatja az új Rambust 😞
Na akkor most intel fejleszt a Rambushoz még chipset-et vagy nem???????
© Supergamer2002. 03. 11.. 12:00||#15
"remélem az intel ad hozzá csipszet vagy mit... 😊)"

Hogyne, i845H (vagy hol tartunk? G mar volt az biztos..)
© Supergamer2002. 03. 11.. 11:16||#13
Legjobb tudomasom szerint a Rambus az AMDhez pletyka...sehol sem lattam meg megerositve a hirt, csak kerdojelekkel.De ettol meg lehet igaz (30%)..

Az eredeti bejelentesben, sot az elso pdf-ekben is szerepel a Hammer integral memoria vezerlo nelkuli valtozata, mert az meg olcsobba tenne az amugy is (relative) olcso Hammert.Indoklas:
Minek, pl a konyvtaros neninek, vagy a pultosnak, vagy akar egy irodaba kulon memory contorller egy olyan gepbe ahol amugy sem hasznalnak tobbet egy procinal egy idoben.Nem kell integralni a magon belulre, az alaplapra rakni egyszerubb/olcsobb.
Ez feketen feheren le van irva.
© Laci732002. 03. 11.. 02:02||#12
Hello NA!
Mit nincs kedved leírni?
© Pheel2002. 03. 11.. 01:44||#11
dehogynem! őŐőŐőŐő :-P