Franczy

Tajvan szerver fronton is támadást kíván indítani

Különböző források szerint mivel a hordozható számítógépek piacán az elmúlt időkben folyamatosan csökkent a cégek nyeresége, több, ebben a piaci szegmensben érintett tajvani cég is úgy határozott, hogy a közeljövőben szerencsét próbál a számára még ismeretlen szerverszámítógép piacon, mely a notebook piacnál mindenképpen jelentősebb nyereséggel kecsegteti a távol-keleti gyártókat.

Az IDC (International Data Corporation) piackutató cég legfrissebb jelentéseiből kiderül, hogy a 2001-es esztendő a szerverszámítógépek szempontjából egyáltalán nem nevezhető rossz évnek, ugyanis az előrejelzések azt mutatják, hogy a szerverpiac 2001-es globális forgalma elérheti, sőt meg is haladhatja a 45 milliárd dollárt. Az IBM, vagy ahogy sokan becézik, a Big Blue szerverpiaci fölénye senki számára sem lehet kétséges, ugyanis a cég mintegy 30,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, ezenkívül a Compaq Computer 13,8, a Sun Microsystems 13,7, a Hewlett-Packard 13,1, a Dell Computer pedig 6,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Summa summarum a szerverszámítógépek piacán nem, vagy legalább is nem olyan komoly mértékben érződik a világméretű gazdasági lassulás, mint például a hordozható számítógépek piacán, mely értelemszerűen váltásra ösztökéli a tajvani gyártókat. A tajvani gyártók jelenleg leginkább 1U kategóriás szerver modellek gyártásával foglalkoznak, és azt is tudni lehet, hogy a Tajvanon gyártott és helyben forgalmazott komplett rendszereken a gyártóknak mintegy 30 százalékos, a nemzetközi piacokra szánt rendszereken pedig nagyjából 20 százalékos nyereségük van.

Köztudott, hogy a Dell Computer olyan tervekkel rendelkezik, melyek szerint a közeljövőben minden eddiginél olcsóbb, low-end kategóriás szerverszámítógépekkel lepi el a piacot, így pedig akár jelentős mértékben is növelni tudja piaci részesedését. A Dell tehát mindent megtesz annak érdekében, hogy a belépőszintű szerverek árát a lehető legmélyebbre nyomja, arra azonban a Dell vezetői sem gondoltak, hogy mi lesz akkor, ha a rendkívül kedvező árú termékeikről ismert tajvani cégek is beszállnak a szerverek piacára. Szakértők szerint pedig a tajvani gyártóknak a közeljövőben minden esélyük meg van arra, hogy olcsó termékeikkel egy jókora darabot hasítsanak ki maguknak a szerverszámítógépek képzeletbeli piaci tortájából, erre azonban egy darabig még mindenképpen várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!