Franczy

Jönnek az olcsó 2 GHz-es számítógépek

Aki eddig úgy gondolta, hogy csúcsteljesítményű Intel processzoros PC-vel rendelkezik, gyorsan felejtse el, hiszen a legfrissebb híradások szerint jövő hét hétfőn szinte minden nagyobb számítógépgyártó cég piacra dobja majd saját, 1,9 GHz, illetve kereken 2 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4 processzorral szerelt high-end konfigurációit.


Compaq Presario 7000
A gyártók kínálatában az új Intel processzorok az asztali számítógépek, a munkaállomások és a belépőszintű szerverek esetében is megtalálhatóak lesznek, vagyis csak pénz kérdése, és mindenki megtalálja majd a számára leginkább megfelelő kiépítettségű vadonatúj Pentium 4-es számítógépet. Szakértők szerint egyébként ezek az új konfigurációk relatíve nem kerülnek majd sokba, ami annak köszönhető, hogy a PC-s iparban immár huzamosabb ideje tapasztalható egy, szinte minden céget sújtó gazdasági hullámvölgy, és a számítógépek gyártásával foglalkozó cégek áraik mérséklésével próbálnak meg egyre több vevőre szert tenni. Ez egyébként nem csak a számítógépgyártó cégekre igaz, hanem a világ legnagyobb chipgyártó cégére, az Intelre is, hiszen a rendkívül agresszív árpolitikának köszönhetően manapság nagyon kedvező áron lehet hozzájutni a különböző Pentium 4-es processzorokhoz, melyek közül általában csak a csúcsmodell kerül csillagászati összegekbe.

A Compaq Computer jövő hét elején debütáló Presario 7000T típusú asztali számítógépében egy 2 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzor, 128 MB RDRAM, 20 GB-os merevlemez és egy CD-ROM meghajtó található; a 17 colos képátlójú monitorral szállított konfiguráció így 1499 dollárba kerül, ami mindenképpen nagyon kedvező árnak nevezhető egy ilyen nagyteljesítményű márkás számítógép esetében.


Gateway Performance 2000XL
A Dell Computer 2 GHz-es Pentium 4 processzorral, 128 MB RDRAM memóriával, 40 GB-os kapacitású winchesterrel, CD-íróval szerelt és 17 colos monitorral együtt szállított vadonatúj Dimension típusú konfigurációi 1800 dollárba kerülnek, de aki igazán high-end számítógépet szeretne vásárolni, az sokkal jobban jár egy Gateway konfigurációval. A jövő héten debütáló, 2999 dolláros áron kapható Gateway Performance 2000XL típusú számítógépek alapkiépítésének részét képezi ugyanis az elmaradhatatlan 2 GHz-es Pentium 4-es chip, egy Nvidia GeForce3-as monitorkártya, egy 17 colos képátlójú lapos LCD monitor, egy surround hangfalrendszer és egy elég komoly szoftvercsomag is. Aki anyagilag esetleg nincs ilyen jól eleresztve, jól járhat az előbbi konfiguráció 19 colos CRT monitorral lebutított változatával, mely számítógép így már csak 1999 dollárba kerül. Ezekre az árakra egyébként kéretik úgy tekinteni, hogy 2000 márciusában egy akkoriban debütáló 1 GHz-es konfiguráció ára nem ritkán elérte az 5999 dollárt is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #71
    "1 Ghz-nél vagy affölött már szerintem kevés lesz a 235 W-os tápegységem!"

    Hát szerintem is dukál a 300W bár ez inkább azon múlik hogy mennyi minden van a gépedben...
  • narumon #70
    Hát itt egy szegedi kiskerben (valószinű egyébként hogy nem ez a legolcsóbb) 21.490+Fa az 1Ghz Tb.
  • narumon #67
    1Ghz-es TBnek nagyon lent van az ára.. szerintem akkor már ilyet inkább...
  • narumon #65
    "Nem értem,mi nem osztható 32-vel ?"

    A film felbontásának első fele. Pl 640 osztható 32vel de 615 már nem. Simán elosztod az első számot és ha nem egész szám akkor ugrott az overlay, meg a minőség is gyöngébb ez miatt.
  • narumon #62
    "mert nekem a duronomon a jobb minőségű mpeg4 filmeknél lejjebb kell szednem a minőséget,hogy normálisan menjen"

    Mekkora duronod van? Mert 700-as fölött egyik sem szaggat. Ha mégis szaggat akkor az azért van mert nem osztható 32-vel az x. Ezeket a legtöbb kártya nem tudja lekezelni és nem rakja overlaybe, magyarul a hardveres rásegités ugrott. Ha minden klappol és osztható 32vel akkor legalább 3-on kell mennie de a legtöbb filmnél 4en. Celeron az ilyenekben sokkal sokkal rosszabbul teljesit. Egyébként lemértük haver celeron [email protected] és az én Duron [email protected] DVD tömörítésnél. Mondanom sem kell hogy azóta neki is egy Duron 850 dobog a gépben. :)
  • narumon #61
    "Egyébként a memóriára visszatérve ; valahol néztem P4-Rambus és P4-DDR tesztet és volt azért lemarádás a Rambus-oshoz képest."

    Nem mondtam hogy nincs, csak nem olyan sok mint előtte mondtad. az ár meghát...
  • narumon #58
    Meg az iszonyatbrutális ára...
  • narumon #57
    Szerintem inkább az hogy a Xeonban ott az a baszottnagy 1MB cache...
  • narumon #54
    "Hát nem nézted meg a videókódolásos tesztet, és a végén is írták,hogy csak abban tudta megverni az Athlont a Xeon,na meg az Mp3-ban"

    Na jó de mondtam már hogy ne Xeonhoz hasonlitsunk, nem hiszem hogy valakinek van ilyen otthon. Nézd meg sima PIV-vel összehasonlitva. Pl ott a link amit beraktam.
  • narumon #50
    http://www.anandtech.com/cpu/showdoc.html?i=1524&p=11