Gyurkity Péter

Hiány állhat elő a Pentium 4 processzoroknál

A tajvani DigiTimes információi szerint a szigetországban jelentős hiány keletkezett az Intel LGA775 tokozású asztali processzoraiból, és a helyzet az elkövetkezendő hónapokban még tovább súlyosbodhat.

A hiány okai egyelőre tisztázatlanok, és nem lehet tudni, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a többi piac ellátottságát, illetve a processzorok árát. A cikk szerint az Intel LGA775 tokozású Pentium 4 processzorai - mint például a Pentium 4 530 (3 GHz) és 520 (2,8 GHz) - jelenleg hiánycikknek számítanak Tajvanon, és a helyzet komolyságát mutatja, hogy még egyes OEM gyártók sem tudnak hozzájutni a szükséges mennyiséghez. Ez főleg azért különös, mert az Intel - a konkurens vállaltokhoz hasonlóan - általában előnyben részesíti a tajvani gyártókat, és fokozott figyelmet fordít a szigetországi vállalatok szükségleteinek kielégítésére.

Egyes disztribútorok ugyanakkor arról számoltak be, hogy az Intel értesítette őket a processzorok terén keletkezett hiányról, és emiatt csak mintegy 30 százalékban tudják teljesíteni az első negyedévben esedékes szállításokat. A hiány okait egyelőre nem lehet tudni, bár a legtöbb szakértő három lehetőséget tart valószínűnek. Véleményük szerint az ünnepek előtti roham, az erőforrások átirányítása más termékekre, vagy a gyártás során előállt problémák okozhatták a hiányt, de akár mindhárom tényező kombinációja is előállhatott.

A jelenlegi helyzet mindenesetre rendkívül kényelmetlen az Intel számára, hiszen a vállalat belátható időn belül az LGA775 tokozású processzorokkal szeretné felváltani a régebbi Pentium 4 chipeket. Egyes források szerint az új chipek jelenleg mintegy 15 százalékos arányban képviseltetik magukat a Pentium 4 processzorok terén, és az Intel tervei szerint ez az arány a következő év első negyedévében 30 százalékra nőhet.

A vállalat szóvivője egyelőre nem kommentálta a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #12
    nem lehet hogy a raktárosok kicsit aktivizálták magukat és ezért van hiány?
  • [HUN]PAStheLoD #11
    Loál .. szimpatikus meg nagyobb gyártó ;]

    Én winyót akarok venni, abból is hiány van .. legalábbis 200as SATA-s maxtorból :)
  • arty #10
    a hir a nagyobb gyártóról szól, szoval a szimpatikusbol nincs hiány!!!!

    ;)
  • jani1191 #9
    Ha csak szimpatikus neki akkor vegyen másik gyártótól.
    Ha fan akkor meg várjon.
  • benczurzs #8
    De ha a szimpatikusból hiány van, mit teszel ?
  • Zsoltika 007 #7
    Na ja. Ugyan már ki nem **arja le hogy ti mit használtok??? Van a 2 gyártó egyik sem kötelező nem mondta senki hogy az intel az isten. Sok hülyegyerek mit pattog itt??? Mindenki vegye a szimpatikusat! Ennyi.
  • Csudri #6
    Elég gyenge flame-kísérlet!
  • benczurzs #5
    úgyis AMD-m van
  • arty #4
    ha nincs intel, akkor kénytelenek az amugy is jobb a64et venni... mekkora gond ;)
  • Benoke #3
    Dézsávűűm van :D