Franczy

Napster: kegyelemdöfés

[ZDNET] A korábban szebb napokat is látott Napster szolgáltatás immáron sokak szerint a végnapjait éli, amire bizonyíték, hogy a cég a felhasználókra egy képességeiben olyan komoly mértékben korlátozott szoftvert próbál ráerőltetni, melynek segítségével a korábban teljesen szabadon csereberélhető digitális zenefájloknak csak egy kis töredéke érhető már csak el. Sokan már meg sem lepődtek azon, hogy amikor csütörtökön betöltötték a Napster internetes oldalát, akkor egy üzenet fogadta őket, melyben az állt, hogy a Napster szoftver korábbi verziói mostantól kezdve nem használhatóak.


"Mostantól kezdve a Napster egyetlen korábbi verziója sem használható már. Azért kényszerültünk erre a lépésre, mert ilymódon is eleget szeretnénk tenni a bírósági rendelkezéseknek" - olvasható az írásban. A Napster cég vezetői az ügy kapcsán egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

A Napster szomorú története egészen pontosan 1999 decemberében kezdődött, ugyanis az RIAA (Recording Industry Association of America), vagyis az hanglemeziparban érdekelt cégek ekkor perelték be a céget, mondván, hogy a Napster működése révén jelentős mértékben megsérti a szerzői jogokat. A Napster bírósági ügye ezután számos kerületi és fellebbviteli bíróságon megfordult, majd az elmúlt év nyarán Marilyn Hall Patel szövetségi kerületi bíró azt a döntést hozta, hogy a Napster ténylegesen és komoly mértékben megsérti a szerzői jogokat, hiszen az internet és a Napster segítségével a felhasználók könnyedén és nem utolsó sorban teljesen ingyen juthattak hozzá a különböző zenei felvételekhez. A bíró az ítélet kihirdetésekor elmondta, hogy a Napster csak abban az esetben folytathatja tovább a működését, ha legalább bizonyos zeneszámok letöltését megakadályozza.

A Napster nem tehetett mást, szűrő megoldásokat telepített a cserebere szolgáltatásra, ám a hanglemezipari cégeket nem igazán győzték meg ezek a szűrők, mert a legtöbb esetben könnyedén kijátszhatóak voltak. Mindenesetre tény, hogy a Napster ezután már nagyon komolyan megindult a lejtőn lefelé, hiszen míg idén februárban egy Napster felhasználó átlagosan 220 zenefájlt osztott meg a Napsteres közösséggel, addig a legfrissebb felmérések szerint ez a szám szerda reggel már csak 1,5 volt. Szakértők szerint azonban a Napster még tovább csúszik majd lefelé a lejtőn, hiszen a most kiadott, jelentős mértékben korlátozott képességekkel rendelkező szoftver nagy "segítségére" lehet ebben. A Napster vezetői egyébként még mindig abban bíznak, hogy a hamarosan indítandó előfizetéses alapokon nyugvó Napster újra sikeres lesz majd, ám a legtöbb fórumon ez olvasható: R.I.P. Napster. Szomorú.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Coine #24
    Bearshare, Audiogalxy, Gnutella, WinMX, Kazaa, LimeWire...............
    naggyon nagy a választék, ne legyetek hülyék !
  • Laalee #19
    nem mondod... a lakasomba biztos nemkerul be a cd tek sem :)
  • Pharaoh #15
    Rincewind: Ha ilyen szenvedés neked az mp3 keresés akkor próbáld ki az audiogalaxy-t.
    Sokkal jobb mint a Napster, főleg hogy a megszakadt letöltéseket is tudja folytatni.
  • Lez #9
    Amíg egyenként kell beperelni a Napsterhez hasonló cégeket, és egyenként több éves bírósági eljárásokat kell lefolytatni addig nincs miért aggódni. De ha túl gyorsan megy a dolog, akkor gond van. Mert vagy nem perelik be, mert nem elég ismert, ebben az esetben kevés szám lesz rajta. Vagy mikor már elkezd beindulni valamelyik gyorsan bezárják.
  • Rincewind #7
    Miért rossz, hogy ilyen lett a Napster? ? ?
    Ez azért szomorú (méhozzá nagyon), mert eddig csak annyi volt a dolgom, ha egy mp3-at kerestem, hogy beírtam a Napster keresőjébe és már tölthettem is le!!!
    Most eljön az az időszak, amikor majd órákat kell keresgélnem, az interneten, mire végre megtalálom a keresett számot Kiss Pista Simakőhalmosi lapos honlapján! És majd szedhetem le 5 kbyte/sec.-al! Eddig kényelmes volt a lopás! Mostmár kín és szemvedés lesz!
    Hát ezért! ! !

    Rest in Piece Napster!
    ;_((
  • [Red] #6
    most egynek a sok közül vége
    az összeset úgyse tudják bezárni, egynek vége, lesz egy új. szerintem még sokáig tölthetünk le így mp3-akat
  • yurii #4
    valami azt súgja nekem, hogy a zeneipar _alapjaiban_ meg fog változni a közeljövőben. Mégpedig nem a kiadók kedve szerint...
    Üdv: yurii
  • AnarchoiD #3
    nemertem mi szomoru ezen ? :) bezarjak a hivatalos "lopjunk" ceget.. attol meg "lopunk" ;))