Mikeyy

AOL vs. Vivendi: az online harc

A Napster június 6-án bejelentette, hogy szerződést írt alá három nagy lemezkiadóval zenéik internetes terjesztéséről, azonban ez az egyezmény egyelőre nem sokat ér, ugyanis a Warner Music és az EMI is - mindkét társaság aláírta az egyezményt - kijelentette, hogy nem hagyja, hogy a Napster hozzáférjen zenéikhez egészen addig, amíg az nem garantálja, hogy nem fogják illegálisan letölteni ezeket a zenéket. És ez a probléma még mindig nincs megoldva.

A Napster-nek azonban nehéz dolga lesz amiatt is, mert a két legnagyobb zenei tábor nyílt háborút folytat. Az egyik csoport vezetője az AOL, amely egyébként a zeneipar harmadik legnagyobb lemezkiadójának, a Warner Music-nak a tulajdonosa. A másik csoport vezetője a Universal Music, a Vivendi Universal alegysége. A harc pedig azért folyik, hogy eldöntsék ki legyen a kapuőr a zene és a fogyasztó között, és amíg ennek a harcnak nem lesz vége, addig az interneten pénzért történő zeneterjesztés nem lesz jövedelmező vállalkozás.

Az egyik csoport tulajdonképpen a MusicNet szövetség, amelynek a Warner, az EMI és a Bertelsmann (BMG) a tagja, ők összesen az amerikai zeneeladások 40 százalékát birtokolják. A MusicNet zenéit a nemrég megkötött szerződés szerint az AOL fogja terjeszteni - a RealNetworks által biztosított technológia segítségével - AOL Music néven. A Napster is a MusicNet szolgáltatásait fogja használni, amennyiben sikerül megoldania a rendszerben jelenleg megtalálható rengeteg biztonsági problémát.

A másik táborba a Universal - a világ legnagyobb lemezkiadó társasága - és a Sony tartozik. Ez a két társaság rendelkezik az Egyesült Államokban eladott zenék 43 százalékával. Még ebben az évben ők is beindítják közös online zenei szolgáltatásukat Duet néven, és a Yahoo!-val már szerződést is kötöttek a zenéik terjesztésére.

Ez így mind szép és jó, azonban van egy kis bökkenő. Ha valaki előfizet az AOL szolgáltatására, akkor nagyon sok zenét le tud tölteni, viszont a Universal és a Sony újabb anyagaihoz nem kaphat hozzáférést, így tulajdonképpen a piacon levő zenéknek csak fele szerepel a választékban. Azonban ugyanez igaz a Duet szolgáltatásra is, hiszen azon keresztül meg nem lehet elérni a Warner, Bertelsmann és az EMI zenéit.

Az AOL és a Vivendi Universal már hónapok óta folytat tárgyalásokat arról, hogy az AOL terjeszthesse a Universal zenéit, azonban eddig nem sikerült komolyabb egyezményt kötniük. A Sony nem is volt hajlandó nyilatkozni a témáról, csak annyit lehet tudni, hogy a Napster-rel letölthető zenék biztonságos védelmét akarja, mielőtt bármiféle egyezményt aláírna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!