Franczy

Napster: múlt, jelen, jövő

[CNet] Hank Barry, az utóbbi időkben rendkívül sokat támadott Napster cég elnök-vezérigazgatója a hétvégén egy konferencián tartott beszédében a megjelentek számára beszámolt a szebb napokat is látott zenefájl cserebere szolgáltatás múltjáról, jelenéről és tervezett jövőjéről.


Balra az alapító Shawn Fanning, jobbra Hank Barry elnök

Barry több jogi és titkosítási szakértő körében elmondta, hogy a Napstert a közelmúltban ért támadásokról már csak múlt időben lehet beszélni, hiszen az idén nyáron indítandó vadonatúj Napster szolgáltatás már semmilyen szerzői jogi törvényt sem fog sérteni, vagyis a Napster hamarosan teljesen új életet fog kezdeni.

"Az eddigiekben nagyon komoly csatározások folytak ebben a piaci szegmensben, mely csatározásokba egyébként szinte az összes nagyobb cég beszállt. Mint az köztudott, a jogi háborúk lényegében az információkhoz való hozzáférési jogok kapcsán alakultak ki" - nyilatkozta Barry.

Barry elmondta, hogy a szerzői jogok mellet fanatikusan kiálló aktivistáknak "köszönhető", hogy a Napster végülis oda jutott, ahol most tart, vagyis, hogy felhasználóinak száma jelentős mértékben megcsappant, és ezzel párhuzamosan természetesen a Napsteren keresztüli letöltések száma is nagyon lecsökkent. Barry rendkívül büszke arra, hogy nem is olyan régen, idén március elején még több mint 375 millió zenefájl volt mindössze egy kattintásnyi távolságra a Napstert használó felhasználóktól, ez azonban sajnos már a múlté.

"Ha egy hanglemezipari cég szemszögéből nézzük a dolgot, akkor a 375 millió darab teljesen ingyenesen letölthető zenefájlnál talán nem is létezik rosszabb dolog" - ismerte el Barry.

A március eleje óta eltelt hetekben-hónapokban számos, a Napster számára kedvezőtlen esemény következett be, hiszen az amerikai bíróság nemrégiben úgy döntött, hogy a Napster szolgáltatás egyértelműen sérti a szerző jogokat, és további működését kizárólag úgy engedélyezték, hogy a Napster vezetőit a megfelelő szűrőszoftverek alkalmazására kényszerítették. Természetesen a különböző szűrő megoldások könnyedén kijátszhatók maradtak, ennek ellenére a legtöbb felhasználó kiábrándult a Napsterből, és az is kérdéses, hogy milyen sikert arat majd a hamarosan beindítandó előfizetéses alapokon nyugvó, és immáron teljesen legális működésű, megújult Napster.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GODfather #8
    minden tiszteletem a tied te alneves suttyo:))
    ja: en szerettem a napstert, jo beallitasokkal jol hasznalhato volt. kar hogy megbaszták, de ez van...
  • Scooter #3
    Most már csak múlt :D
  • skorpio7 #2
    Mi volt az a Napster ???
  • Pali #1
    Halottról jót vagy semmit.