Ma már mesterséges intelligencia segítségével festményeket, képeket, sőt szobrokat is készítenek, és ezeket több ezer dollárért árulják. Át kell alakítanunk a művészet fogalmát?

Egy oxfordshire-i kastély szalonjában egy művész lassan és megfontoltan rajzol egy vászonra. Karja végigvonul a felületen, a jelek fokozatosan összeállnak a saját maga absztrakt portréjává. Úgy tűnik, ez az alkotói kifejezés pillanata. De ez nem egy közönséges művész - ő a világ első humanoid robotművésze, Ai-Da. Az ő puszta létezése megkérdőjelezi, hogyan definiáljuk a művészetet, és hogy ki, vagy ebben az esetben mi hozhatja létre azt. Vajon az MI algoritmusok és az Ai-Da-hoz hasonló robotok az emberi kreativitás és művészet végét jelentik, vagy felhasználhatók saját kreatív potenciálunk növelésére?

1917 áprilisában minden megváltozott a művészet világában. A legendás francia avantgárd művész és kulturális tréfamester, Marcel Duchamp ekkor fogalmazott meg egy olyan ellentmondásos művet, amely készítése és jelentése miatt örökre megváltoztatta a művészetről alkotott képet. A szóban forgó mű egy porcelán piszoár volt, amelyet Duchamp furcsa módon a hátára fordított, titokzatos álnévvel írt alá, és Fountainnek (forrásnak) nevezett el. Mint egy alattomos sakkmester zseniális lépése, a Fountain úgy hatott, mint egy sakk-matt a művészvilág érzékenységére, egyfajta játék végét és egy másik kezdetét jelezve. Azt állította, hogy bármit művészetnek lehet tekinteni, ha egy művész készíti és annak nevezi. Ez egy mélységesen forradalmi gondolat volt, amely megkérdőjelezte a művészetről alkotott korábbi elképzeléseket, amelyek szerint a művészet szép, technikailag ügyes és érzelmekre ható.


Ugyanígy a mesterséges intelligencia által létrehozott műalkotások is felborítják a művészeti világ elfogadott normáit. Alice Helliwell filozófus, a londoni Northeastern University munkatársa érvelése szerint ha az olyan radikális és eltérő darabokat, mint Duchamp piszoárja és Tracey Emin ágya valódi művészetnek tekinthetjük, akkor hogyan lehet egy generatív algoritmus által létrehozott alkotást elvetni? Elvégre mindkettő ellentmondásos volt a maga idejében, és olyan tárgyakat tartalmaz, amelyeket technikailag nem „művész” keze hozott létre. "Történelmileg eltolódott az a mód, ahogyan a művészet definícióját értelmezzük” - mondja Heliwell. "Nehezen érthető, hogy egy piszoár miért lehet művészet, de egy generatív algoritmus által készített művészet miért nem lehet az.”

A történelem során minden radikális művészeti mozgalom szorosan kapcsolódott az adott kor kulturális korszelleméhez, a társadalom aggodalmainak és problémáinak tükörképeként, mint például Turner ipari tájképei vagy Da Vinci megszállottsága a tudomány és a matematika iránt. A mesterséges intelligencia sem különbözik ettől. Ai-Da alkotói, Aidan Meller és Lucy Seal ezt nevezik az Ai-Da-hoz hasonló humanoid művész létezése egyik kulcsfontosságú okának. Ő a kortárs társadalom egyik aktuális félelmének, a munkát elrabló mesterséges intelligencia-algoritmusok és a robotok lehetséges uralmának megszemélyesítője.

A mesterséges intelligenciához hasonló technológiai forradalmaknak azonban nem kell a művészet végét jelenteniük, ahogyan attól sokan tartanak. Ehelyett segíthetnek egyfajta művészeti metamorfózis elindításában, és a látás és az alkotás teljesen más módja felé mozdíthatnak el bennünket - véli Marcus du Sautoy, az Oxfordi Egyetem matematikusa és a "A kreativitás kódja: Művészet és innováció a mesterséges intelligencia korában (The Creativity Code: Art and Innovation in the Age of AI) című könyv szerzője.

Az emberek ugyanúgy hajlamosak gépként viselkedni, régi viselkedési formákat ismételgetni és szabályokba merevedni, mint egy festő vagy zenész, aki egy bizonyos stílusba van bezárva. „A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy ne viselkedjünk többé úgy, mint a gépek és újra kreatív emberekké váljunk” - mondja du Sautoy. Úgy látja, hogy az emberi kreativitás hasznos munkatárs lehet. Történelmi előzményei vannak annak, hogy az új technológiák kiszabadítanak minket kreatív béklyóinkból, vegyük például a fényképezés feltalálását az 1800-as években. Egyes művészek a fényképezőgépet a művész ellentétének, a fényképeket pedig a művészeti intézmény halálos ellenségének tekintették. Ahelyett azonban, hogy a festészet helyébe lépett volna, a fotográfia katalizátora lett egy 20. századi kísérleti modern művészeti mozgalom kialakulásának, mivel a művészek a realizmustól az absztrakció felé mozdul(hat)tak el, és ez az elmozdulás előkészítette az utat a mai kortárs művészet számára.

Ai-Da mellszobrokat készített magáról és színes, pop-art ihlette portrékat a Glastonbury fesztivál fellépőiről. Ellentétben a szöveg-kép generátorokkal, mint például a Dall-E és a Midjourney, amelyek képesek riasztóan hihető magazincímlapokat létrehozni és áhított művészeti versenyeket nyerni, Ai-Da művészi folyamata nem kizárólag azokra az adatokra támaszkodik, amelyeken kiképezték. Ai-Da a szemében lévő kamerákat is felhasználja, amelyek újszerű képeket táplálnak az algoritmusába, így új és egyedi műveket hoz létre, amelyek messze elrugaszkodnak az ember által generált adathalmazoktól. Így képes önarcképeket készíteni. Vajon ettől ő maga is kreatívvá válik? Elismerhetjük-e neki a szerzőséget, vagy ez azon művészeké, akiknek a munkáin képezte magát, és algoritmusának alkotóié, akik végső soron a kódját írták?


Margaret Boden, az Egyesült Királyságban található Sussexi Egyetem kognitív tudományokkal foglalkozó kutatója kidolgozta a kreativitás egyik legszélesebb körben elfogadott definícióját. Szerinte a kreativitás az új, értékes és meglepő ötletek létrehozásának képessége. E meghatározás alapján az Ai-Da-hoz hasonló gépek által létrehozott alkotások kreatívnak tekinthetők, állítják alkotói. Az, hogy egy algoritmus vagy egy robot önmagában kreatív entitásnak, az emberhez hasonlóan önálló „művésznek” nevezhető-e, továbbra is vita tárgyát képezi, és ez részben a szerzőségen múlik.

A szerzőség és az adattulajdonlás kérdései a mesterséges intelligencia narratívájában is felmerülnek. Holly Herndon és Mat Dryhurst művészek, akik nemrégiben a londoni Serpentine Galériában kollaboratív művészeti alkotásokkal foglalkozó kiállítást rendeztek, szembe kívánnak nézni az adatokkal való visszaélés és a szerzőség kérdésével. A páros társalapítója a Spawning AI nevű eszközcsomagnak, amelynek célja, hogy az emberi alkotók számára lehetővé tegye, hogy megtiltsák az MI-nek, hogy felhasználja a műveiket, illetve hogy kiderítsék, hogy az MI által generált művek hivatkoztak-e már a saját műveikre.

A plágium sok művész számára jogos aggodalomra ad okot, mivel az ő munkáikat használják fel az algoritmusok betanításához, de a generatív MI-eszközök által létrehozott művekben is másolhatják őket. Vannak azonban olyan művészek is, akik a mesterséges intelligenciát saját kreativitásuk új kiútjának tekintik - egy új médiumnak, amelyet az ecsethez hasonlóan használhatnak. Egyes művészek, például Sougwen Chung, már kizárólag a saját művein képez ki algoritmusokat, hogy ezzel próbálják feszegetni saját kreatív határaikat.


A kérdés középpontjában egy másik érv is áll. A generatív MI-algoritmusok képzéséhez használt gépi tanulási folyamatok önmagukban is kreatív folyamatok lehetnek. "Az adatoknak - például meglévő műalkotásoknak - kitett kód képes tanulni, mutálódni és fejlődni” - mondja du Sautoy. "Ez azt jelenti, hogy a tanulási folyamat végére a kód nagyon különbözik az ember által írt eredeti kódtól. Ez azt jelenti, hogy van esély arra, hogy a kód olyasmit hozzon létre, ami megérdemli, hogy a kód kreativitásának nevezzük, nem pedig annak az embernek, aki a folyamatot elindította. "Kicsit olyan ez, mintha Picasso a szülei DNS-éből származna, de a tanulás és a világnak való kitettség eredményezte a kreativitását. Ezt soha nem írnánk a szülők számlájára, még akkor sem, ha minden az ő kódjukkal vagy DNS-ükkel kezdődött.”

Ma már léteznek kreatív ellenhálózatoknak (Creative Adversarial Networks, Cans) nevezett hatékony algoritmusok is, amelyeket arra terveztek, hogy szándékosan létrehozzanak valamit, ami szembemegy a képzési adatokban található mintákkal, szakítva annak a művészetnek a stílusával, amelyre betanították. Ez olyan mesterséges intelligenciákhoz vezet, amelyek nagyon meglepő eredményeket produkálnak. "Sok gépi tanulási algoritmus fekete doboz” - mondja Helliwell. „Nem tudjuk teljesen, hogy mi történik a rendszerben, még akkor sem, ha mi magunk terveztük”. Ez egy általános és nyugtalanító probléma az egész mesterséges intelligencia világában. Hogyan bízhatunk egy mesterséges intelligencia döntéseiben vagy kimeneteiben, ha nem értjük, hogyan jutott el oda, ahová eljutott?

A valóban művészi képességekkel rendelkező gépek lehetősége egy másik, régóta fennálló hiedelmet is megkérdőjelez azzal kapcsolatban, hogy mi tesz minket emberré. A művészetet régóta egyedülállóan emberi törekvésnek tekintik. A műalkotásokat emberek készítik, hogy más emberek értékeljék őket esztétikailag, és magukat a műalkotásokat is átitatják alkotóik érzelmei. Vágyaik és félelmeik, frusztrációik és tiszteletük, vagy legalábbis az alkotás gyakorlati, gazdasági és érzelmi okokból történő szükségszerűségének vizuális megjelenítése. Vajon a nem emberi lények alkotásait is művészetnek tekinthetjük-e ugyanezen definíció szerint? Vannak, akik úgy vélik, hogy az állatok is képesek művészeti formák alkotására. És kutatások kimutatták, hogy a galambok, úgy tűnik, képesek különbséget tenni a különböző típusú műalkotások között.


Minden a szándékon múlik, ez az, „ami igazán megkülönbözteti az ember és a gép kreativitását” - mondja du Sautoy. „Egyetlen gépet sem hajt a kreatív önkifejezés. Azt az ember szándéka készteti”. Ez azt jelenti, hogy a mesterséges intelligencia még nem képes teljes mértékben valódi művészetet létrehozni? Végül is a számítógépes algoritmusoknak nincs valós tapasztalata, és az olyan robotok, mint Ai-Da, bár képesek önarcképek készítésére, valójában nem rendelkeznek öntudattal. De Helliwell szerint a szándék hiánya nem feltétlenül zárja ki, hogy a mesterséges intelligencia műveit művészetnek tekintsék.

És talán pont erről van szó. A művészet - tartja a mondás - a szemlélő szemében van. Emberként például felismerjük a mintákat és csodáljuk a természetben látható művészetet: a pókok bonyolult hálóját és a pávák díszes tollazatát. Gyakran nevezzük zenének a madárhangokat, és táncnak egyes állatok párzási szokásait. Számos példa van arra, hogy az állatok kreatív viselkedésmódokat mutatnak, amelyeket művészinek nevezhetünk. A Bower-madár és a gömbhal például ugyanúgy játszik a perspektívával, a szimmetriával és a színekkel, mint ahogyan azt egy emberi művész tenné. És bár ezek az állatok nem feltétlenül szándékosan alkotják ezeket a műalkotásként élvezhető alkotásokat, cselekedeteik nem kevésbé szándékosak, amikor arra törekszenek, hogy párt vonzzanak magukhoz, vagy elriasszák a vetélytársakat.


A Bower-madár párzási műsora egészen magával ragadó
Bárhogyan is határozzuk meg a művészetet vagy a művészt, egyértelmű, hogy az MI-algoritmusok és az Ai-Da-hoz hasonló gépek hatással vannak a művészeti világra. Műveiket a hagyományosabb művészeti formák mellett állítják ki a világ elismert művészeti intézményeiben. Jövőre Los Angelesben megnyílik a világ első MI művészeti galériája, az „etikus AI” állandó kiállítóhelye.

Eva Jäger, a londoni Serpentine Galéria kreatív mesterséges intelligenciáért felelős vezetője és művészeti technológiákért felelős kurátora szintén hozzájárul ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos művészet szélesebb tömegekhez is eljusson, és kiállítási programjával kritikus vitát kezdeményez a technológia művészetre gyakorolt hatásáról. Számára a mesterséges intelligencia művészet jövője nem ellenséges. Biztos abban, hogy a művészet hagyományos formái továbbra is létezni fognak, ahogyan a mesterséges intelligenciával létrehozott műalkotások is tovább fejlődnek. Úgy látja, hogy az ember és a gép közötti együttműködés a valódi kreatív lehetőségek terepe. Úgy véli, hogy a művész szándéka és az emberi gyakorlat egy olyan mű vagy installáció mögött, amely olyan technológiát használ, mint az MI, fontosabb, mint a végső esztétika.

„Számomra vannak nagyon érdekes generatív képek, amelyek látványosak, de a mögöttük lévő gyakorlat okán nem vagyok elragadtatva tőlük, csak azért, mert csodálatos képek” - mondja. „És ugyanezt mondanám a festészetről is. Engem sokkal jobban érdekelnek a rendszerek, beleértve a munka mögött álló embereket. Tudni akarom, hogy mire használják a rendszert, mit fedeznek fel? Hiba lenne csak a végső műtárgyat nézni”. És amikor a mesterséges intelligencia művészet hitelességének értékeléséről van szó, ami a mesterséges intelligencia művészet egyik legvitatottabb aspektusa, du Sautoy meggyőzően érvel. Minden művészet az azt megelőző alkotások terméke, és a kreativitás nem jöhet a semmiből - minden művész, legyen az ember, robot vagy algoritmus, mások munkáira épít. "Túl sokan úgy beszélnek a kreativitásról, mintha az valami egyedülállóan emberi mágikus folyamat lenne, mintha a semmiből varázsolna valamit, mint egy bűvész” - mondja du Sautoy. „De ez csak azért van így, mert nem értjük a saját kreativitásunkat.”