SG.hu
Padlóra küldheti az izraeli tech-ipart a nemsokára induló invázió
A nem túl jó világgazdasági helyzet és az izraeli kormány megosztó igazságügyi reformjai miatt idén már eddig is meredeken csökkentek a befektetések a közel-keleti ország technológiai szektorába, de a palesztinokkal zajló konfliktus erősödése teljesen kisiklathatja az ágazat fellendülését.
Izrael a világ egyik leginnovatívabb csúcstechnológiai gazdasága, ebben a szektorban dolgozik a munkaerő 14%-a és az ország gazdasági teljesítményének közel ötödét adja az ágazat. "A tengerentúli befektetések a következő hetekben és hónapokban lassulni fognak, különösen, ha az ellenségeskedés sokáig tart" - mondta Jon Medved, az OurCrowd, Izrael egyik legnagyobb kockázati tőkebefektetési cégének vezérigazgatója. "Ez nem egy különösebben könnyű időszak befektetések szerzéséhez" - tette hozzá, kiemelve az Izraelbe induló repülőjáratok törlését.
Szombaton a a Hamász palesztin fegyveresei áttörték a Gázai övezet kerítését, és az 50 évvel ezelőtti jom kippuri háború, Egyiptom és Szíria támadásai óta a leghalálosabb akciót hajtották végre izraeli területen. Az izraeli média szerint a támadás halálos áldozatainak száma 900 felett jár, többnyire civileket lőttek le az otthonaikban, miközben több izraelit és néhány külföldit túszként Gázába hurcoltak. Izrael válaszul légicsapásokat mért a Hamász által uralt Gázai övezetre.
Az izraeli high-tech startupokba történő befektetések már a terrortámadás előtt is visszaestek, mivel a világgazdaság lassult, a Szilícium-völgy Bank (SVB) összeomlása miatt megszűnt egy kulcsfontosságú finanszírozási forrás, és a miniszterelnök, Benjámin Netanjáhu bírósági reformja a társasági és a szellemi tulajdonjogok alapját veszélyezteti. Az IVC Research Center és a LeumiTech szerint az izraeli csúcstechnológiai cégeknél az év első felében 70%-kal esett vissza a forrásbevonás, de hozzátették, hogy a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest 14%-os csökkenésre stabilizálódott az arány.
Néhány sikeres izraeli startup
Összességében a startupok 2023-ban eddig mintegy 5 milliárd dollárt gyűjtöttek, szemben a tavalyi 16 milliárd dollárral és a 2021-es rekordösszegű 26 milliárd dollárral. Ez 2019-ben 10,4 milliárd dollár volt. A befektetések széles körűek voltak, de a kiberbiztonsági és mesterséges intelligencia cégek vezettek. "Természetesen a háború kellős közepén nehéz elképzelni, hogy nagyobb üzleteket kössünk" - mondta Avi Hasson, a Startup Nation Central vezérigazgatója, egykori kockázati tőke befektető. Ennek ellenére Hasson és mások arra számítanak, hogy az izraeli technológiai szektor ugyanúgy fellendül, mint a palesztin és a Hezbollah militánsokkal folytatott korábbi konfliktusok során. "Az izraeli technológia kiérdemelte a befektetők bizalmát a tekintetben, hogy képes működni a konfliktus alatt, és ki is lábal belőle" - mondta Hasson. "Tehát nem látom, hogy a befektetők olyan gyorsan elveszítenék a hitüket Izraelben".
A támadások után a technológiai cégek arra használták irodáikat, hogy ellátmányt gyűjtsenek a katonáknak, mivel az Izrael által behívott 300 000 tartalékos közül sokan IT-alkalmazottak. Az Insight Partners amerikai kockázati tőkealap közölte, hogy akár 1 millió dolláros adományt is adományoz az izraeli jótékonysági szervezetek egy előre jóváhagyott listájának, mondván, hogy ez egy "kritikus lehetőség arra, hogy izraeli barátaink és partnereink mellé álljunk".
A Gem Security - egy felhőbiztonsági startup, amely nemrég szerzett 23 millió dollárnyi tőkét amerikai befektetőktől - 30 alkalmazottat foglalkoztat Izrael és New York között megosztva. A cég éppen bővítette a csapatot, amikor kitört a konfliktus, és néhány izraeli alkalmazottnak tartalékos szolgálatra kellett jelentkeznie. "Ami Izraelben történik, az én szemszögemből nézve semmit sem változtat azon a tervünkön, hogy a technológia terén Izraelben maradjunk" - mondta Arie Zilberstein, a Gem társalapítója és vezérigazgatója. Ariel Efergan, az MDI Health startup növekedési alelnöke úgy becsülte, hogy a Tel-Avivban dolgozó 40 alkalmazottjának körülbelül egyötöde tartalékos szolgálatba került. A többiek most távolról dolgoznak.
Hillel Fuld marketing tanácsadó optimista az iparágat illetően, rámutatva a kockázati tőkebefektetők támogatására és a világ közvéleményének Izrael javára történő megváltozására. "Ez az elmozdulás még azoknak a befektetőknek is segíthet, akik eddig vonakodtak az izraeli üzletektől" - mondta. "Nem látom, hogy ez a helyzet negatívan befolyásolná Izraelt".