Gyurkity Péter

1,5 milliárd nevet szabadít fel a Twitter

Eközben a korábbi vezetés tevékenységét kritizálják, és a hirdetések szabályozását módosítanák.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy az EU akár be is tilthatja a népszerű közösségi platformot, mivel az illetékesek nem értenek egyet az új vezetőként színre lépő Elon Musk felfogásával. Most egyszerre több új hír is befutott a céggel kapcsolatban, ezeket vesszük gyorsan sorra.

Musk december 9-én egy újabb rövid bejegyzést tett közzé, amelyben már összesen 1,5 milliárd név várható felszabadításáról ír, erre a jelek szerint a közeljövőben sort kerítenek. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen feltételek mentén valósul meg a lépés, korábban Musk maga a 15 éve inaktív fiókok bevonásáról írt, de az is felmerült, hogy az alig 1 éve elhagyott, azóta semmilyen bejegyzést nem közlő fiókok is hasonló sorsra jutnak. A mostani bejegyzést egy további megjegyzéssel egészítette ki, eszerint az „évek óta” inaktív, egyetlen friss bejegyzéssel sem rendelkező fiókokat célozzák meg.

Egy másik kommentben a cégvezető az úgynevezett „Twitter Files” második fejezetéről, azok részleteiről ír, amelyben már ismét a korábbi vezetés lépéseit kritizálják. Ebben arról olvashatunk, hogy Jack Dorsey vezérigazgató alatt egy külön csoport alakult meg, amely az első ember tájékoztatása nélkül hozott döntéseket bizonyos kiemelt profilok eltávolításáról, amit korábban ők maguk letagadtak. Megtudjuk azt is, hogy hamarosan értesítést kap minden olyan felhasználó, aki a „shadow banning” áldozata lett, vagyis egyes posztjaikat letiltották. Ezt követően fellebbezhetnek a döntés ellen, de a fiók aktuális (valódi) állapotát is gyorsan ellenőrizhetik majd.

A Reuters értesülése szerint eközben a hirdetési platform kiegészítésén dolgoznak, ennek révén pedig a hirdetők megakadályozhatják, hogy saját reklámjaik a bizonyos kulcsszavakat tartalmazó bejegyzések mellett jelenjenek meg – ezzel a gyűlöletbeszéd elterjedésével kapcsolatos vádakra reagálnak, további beállításokat téve elérhetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)