Berta Sándor

A Metának el kell adnia a Giphy-t

Az animált képeket tartalmazó adatbázis tartalma netszerte rengeteg helyen be van ágyazva, ezért kellett nagyon a Facebooknak.

2020 májusában a Facebook 400 millió amerikai dollárért megvette a Giphy-t, amelynek köszönhetően az animált képek a Facebook és a Slack rendszerében is használhatók lettek. A brit fogyasztóvédelmi hivatal (CMA) tavaly augusztusban vizsgálatot indított az ügyben, mert attól tartott, hogy az üzlet károsan hat az internetes hirdetési piacra. A CMA 2021 novemberében jelezte, hogy a Meta nem tarthatja meg a Giphy-t, köteles eladni azt. A csoport azután bírósághoz fordult, amely a nyáron új felülvizsgálatot rendelt el arra hivatkozva, hogy a CMA eljárási hibákat követett el.

A brit fogyasztóvédelmi hivatal most megerősítette a korábbi döntését és a második felülvizsgálata után is azt hangsúlyozta, hogy a Facebook-csoport és a Giphy egyesülése gyengíti az online szolgáltatások közötti versenyt az Egyesült Királyságban. A vállalkozás új tulajdonosát is a CMA-nak jóvá kell hagynia. A Meta szóvivője kiemelte, hogy az új döntést csalódottan, de tudomásul vették, mint a végső szót ebben az ügyben, de a jövőben továbbra is fontolóra veszik a felvásárlásokat, hogy az innovációt még több emberhez juttassák el az Egyesült Királyságban és világszerte.

A CMA a fúzió egyik kockázatát abban látta, hogy a Meta megnehezítheti a Facebook és az Instagram riválisainak a Giphy animált képeinek a beépítését. A csoport azt mondta, hogy a Giphy ügyfelei, például a Snapchat, a TikTok vagy a Twitter több ügyféladatot oszthatnak meg vele a GIF-fájlokhoz való hozzáférésért cserébe. A hivatal rámutatott, hogy a Giphy a felvásárlásig a Facebook-csoport versenytársa volt az online hirdetési piacon is és a vállalkozás eladása az egyetlen módja az aggályok eloszlatásának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!