Berta Sándor

Megtéveszt­hette a befektetőket a Meta

Az ügyben átfogó vizsgálat indulhat.

Frances Haugen, a Facebook korábbi termékmenedzsere tavaly októberben olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek - állítása szerint - bizonyítják, hogy az - időközben nevet változtatott - amerikai óriáscég tisztában volt a termékei által okozott károkkal. Ezért 2021 novemberében gyűjtővádas keresetet nyújtottak be a társaság ellen, a közszféra alkalmazottai számára létrehozott Ohio Public Employees Retirement System (OPERS) nevű nyugdíjalap ugyanis azzal vádolta meg a Metát, hogy megtévesztette a befektetőket.

Most a The Washington Post írta meg, hogy Frances Haugen az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) számos beadványt nyújtott be, amelyekben azzal vádolta meg a korábbi munkaadóját, hogy megtévesztette a befektetőket. Az anyagok alapján a platform a befektetőknek tett nyilatkozataiban lényeges hamis állításokat és mulasztásokat tett azokkal a törekvéseivel kapcsolatban, hogy mit akar tenni a klímaváltozással vagy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhírek terjesztése ellen.

Az egyik dokumentum szerint a Facebookon "egy prominens helyen" téves információk olvashatók a klímaváltozásról. Egy másik keresetben pedig Haugen arra mutatott rá, hogy a platform menedzserei a nyilvánosság előtt a káros koronavírus-dezinformációk eltávolítására vannak utasítva, de belső anyagok más képet festenek le. Az utóbbiak kitérnek az oltási szkepticizmus és a koronavírussal kapcsolatos álinformációk elterjedésére. A beadványokban az szerepel, hogy számos beruházó egyszerűen nem akar invesztálni egy olyan vállalatba, amely az ilyen téves információk ellen nem lép fel megfelelően.

A dokumentumokat a Haugent képviselő Whistleblower Aid nevű szervezet adta be és azok a menedzser korábbi kongresszusi tanúvallomásán és az ügyvédei által a SEC-hez benyújtott anyagokon alapulnak, amelyeket a nő által magához vett több ezer belső iratra épülnek. Drew Pusateri, a Meta szóvivője megvédte a vállalat eljárását, mondván nincs olyan egységes megoldás, amely az álinformációk elterjedését megakadályozza, de ők kötelezik magukat arra, hogy új eszközöket és irányelveket fejlesszenek ki az ilyen adatok leküzdésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #8
    Nem kene se moderacio, se cenzura (legalabbis nem komoly mertekben), ha az algoritmus jo lenne. Ha pl a lenti javaslat alapjan idorendben latnank a dolgokat akkor sokkal kevesebb szelsoseges tartalom lenne.
    Az emberek egeszen jol tudjak moderalni magukat, amennyiben a beszelgetes es eszmecsere egy termeszetes ritmusban zajlik. De ez a termeszetes ritmus megtorik amikor a Facebook elore sorolja a megoszto tartalmakat, es kiszuri azt amirol ugy gondolja, hogy nem fogsz egyeterteni vele.

    "főbb politikai szereplők számára inkább kedvező, így szándékosan ignorálják a kérdés"
    Egyaltalan nem ignoraljak, folyamatosan napirenden van a tema. Lasd ezt a cikket is. Minket politikai oldal tamadja, mas-mas okbol. Zuckeberg sem veletlenul van hetente kongresszusi meghallgatason...
    De az algoritmus az egy jogilag megfoghatatlan dolog viszont, ezert nincsen egyszeru es gyors megoldas.
  • asgh #7
    A közösségi hálózatokkal két alapvető probléma van:

    1.
    A közösségi hálózatok jogi státusza nincs rendezve, hogy tartalom szerkesztő, vagy továbbító médiának kell-e tekinteni őket.
    Ha szerkesztő, akkor jogában áll bármit cenzúrázni, ahogy egy nyomtatott újság is szabadon eldöntheti, hogy mit közöl le és mit nem.
    A szerkesztő média viszont minden egyes sorért teljes jogi felelősséggel tartozik. Egy nyomtatott újságban megjelent olvasói levél tartalmáért az azt közlő újság a felelős, mivel a közlés önmagában is szerkesztésnek minősül és egyben egyetértést jelent az olvasói levél tartalmával.
    Az információ továbbító média ezzel szemben nem vonható jogilag felelőssé a rajta megjelenő tartalomért, viszont nem is cenzúrázhat tartalmi alapon.
    Mondjuk az Antenna Hungáriát nem lehet azért beperelni, hogy az általuk sugárzott RTL Klub híradója állítólag valótlanságokat állított, viszont nem is tagadhatja meg az RTL Klub-tól a sugárzási jogot arra hivatkozva, hogy az Antenna Hungária nem ért egyet az RTL Klub hírszerkesztési elveivel.
    A tartalom szerkesztés és információ továbbítás tehát két igen csak eltérő műfaj, viszont jelenleg a Facebook szabadon értelmezheti a szerepét attól függően, hogy az üzleti érdekeinek mikor mi a kedvezőbb.
    Ha érdekében áll cenzúrázni, akkor szerkesztőként definiálja magát, viszont a közzétett tartalomért semmilyen jogi felelősséget nem vállal arra hivatkozva, hogy csak információt továbbít.
    Ezt ráadásul még megfejelik a különböző ajánló/manipuláló/tematizáló algoritmusaikkal, amelyek ugyan már 100%-ig kimerítik a tartalom szerkesztés fogalmát, döntéshozói részről viszont egészen addig hajlandóak a Facebook-ot információ továbbítóként kezelni, amíg a cenzúrázási gyakorlata egyezik a döntéshozók politikai érdekeivel.

    2.
    Moderáció vs. cenzúra.
    A moderációnak három alapvető célja lenne: a beszélgetés civilizált irányának fenntartása és a törvénysértő és offtopic tartalmak kiszűrése.
    A cenzúra ezzel szemben a cenzor érdekeivel ellentétes tartalom eltávolítását jelenti függetlenül attól, hogy egyébként a hozzászólás megfelelt-e a moderációs elveknek.
    Nos, amit manapság az online médiában (nem csak a Facebook-on) moderációnak hívnak, az valójában klasszikus cenzúra.
    Tipikus manipulációs technika például, hogy gyakran a trágár, becsületsértő, rasszista, offtopic hozzászólásokat békén hagyják, de amint a beszélgetés kulturált körülmények között a fenntartó számára kényelmetlen fordulatot vesz, moderáció címen azonnal közbeavatkoznak.
    Ez a gyakorlat főleg a politikai topikokra jellemző (de újabban már megfigyelhető "cilvil" témáknál is, mint pl. Apple termékek vagy elektromos autózás, önvezetés, stb.), hogy az oldal álláspontjával ellentétes véleményű fröcsögő, személyeskedő hozzászólókat hagyják tobzódni, de az értelmesen vitatkozókat eltávolítják, hogy a fórumot átolvasva úgy tűnjön, mintha az oldal álláspontjának nem lenne civilizált alternatívája, csak a trágár személyeskedés.
    Ahhoz tehát, hogy a moderációt ne lehessen cenzúraként használni, meg kellene teremteni az információ továbbító médiák esetén az egységes, átlátható, és alkalmanként jogilag megtámadható moderációs szabályokat.
    A moderációs gyakorlatot független hatóságoknak kellene ellenőrizniük és a vitás moderációs esetek kezelésére ki kellene építeni a jogorvoslati lehetőségeket.
    Ha pedig a moderáció törvényi ellenőrzését egy magát információ továbbító médiának definiáló vállalkozás nem fogadja el, akkor automatikusan át kellene minősíteni szerkesztő médiává és onnantól jogilag felelőssé kellene tenni minden rajta megjelenő tartalomért.

    Valójában tehát nem lenne olyan nehéz rendet tenni a Facebook háza táján, de a jelenlegi rendszer a főbb politikai szereplők számára inkább kedvező, így szándékosan ignorálják a kérdés.
    Persze csak amíg a Facebook teljesíti a politikai megbízásaikat.
  • Sequoyah #6
    Pontosan! Megiscsak erti valaki:)

    Ne azt tolja elem amirol valaki azt gondolja hogy nekem tetszeni fog.
    - Klikkszamra epiteni az algoritmust az egy nagy pozitiv visszacsatolas. A szelsoseges posztok hajlamosak tobb klikket kapni, es a pozitiv visszacsatolas miatt ezek ARANYTALANUL nagy nezettseget kapnak, minden mas pedig eltunik a sullyesztobe.
    - Ehhez hozzaadodik hogy buborekba zarnak teged. Mihelyst az algoritmus rajon hogy milyen politikai nezeteid vannak, onnantol a kapcsolodo posztokat fogja neked promotalni, es el vagy zarva minden mas nezoponttol. Tele van a Facebook emberekkel akik a legnagyobb baromsagot is igazsagkent fogadjak el, csak mert az ismeroseik es Facebook faluk kozel 100%-a egyetert vele. Es ha mindenki egyetert vele, miert ne lenne igaz? Es ekkor tortenik az, hogy a laposfold-hivo elojon a pincejebol a valo vilagba, es meglepodik hogy ott kint nem mindenki tudja az "igazsagot".

    De persze a te javaslatod eredmenye az lenne, hogy az emberek kevesebb idot toltenenek Facebookon. Persze ez MINDENKINEK jobb lenne, kiveve a Fb reszvenyeseinek es Mark Zuckebergnek...

    Ne feledjuk el, hogy a Facebookon mi nem a felhasznalok vagyunk, hanem a termekek. Es Zuckeberg pontosan ugy is kezel minket.
  • Sequoyah #5
    Te sem erted a problemat.
    NEM a cenzura a problema. A cenzura az csak a kovetkezmenye az eredeti problemanak.
    Az eredeti problema az az, hogy klikkvadaszat celjabol eloresorolja, es promotalja a szelsoseges es gyuloletkelto tartalmakat. Es ezek utan NINCS helyes megoldas. Vagy megengeded hogy hazugsagokat es tarsadalomrombolo hatasu dolgokat posztoljanak es az egyik oldal fog haborogni, vagy cenzurazod oket es a masik oldal fog haborogni...

    Ezt a szakma es a politika is kinyilvanitotta hogy ez a problema forrasa, de nyilvan ez tul absztrakt ahhoz hogy torvenyileg megfoghato legyen, szoval addig fogjak oket baszogatni minden massal amig nem tortenik valami. Zuckeberg pedig csak a szart maszatolja, mert total hidegen hagyja hogy milyen tarsadalmi hatasai vannak az oldalanak, csak a klikkek meg a reklambevetelek jojjenek.
    Viszont rezeg a lec alatta, mert bar mindket oldal mas indokkal tamadja, a teny az az hogy mind2 oldal tamadja oket...
  • Cat #4
    Én egyszerűen arra kötelezném őket, hogy vezessenek be egy időrendi opciót. Csak azt akarom látni, amit én kedveltem, ne toljon elém mást, ne próbálja kitalálni, hogy mit akarok. Felülre a legfrissebbet, alá a többit. Mint itt a fórumban a bejegyzéseket. Szerintem radikálisan csökkenne a panaszok száma.
  • kvp #3
    "Szoval szerinted nem kene tamadni, es hagyni hogy meg jobban cenzurazza a PC posztokat?"

    Eloszor is azert tamadjak, mert nem cenzurazza elegge a nem PC posztokat. A PC (woke) posztokat mar jo reg ota nem merik eltavolitani. Tehat az allitasod ellenkezoje az igaz. Roviden szolva az a baja a vadloknak, hogy nem nyomja el a facebook eleg hatekonyan a szolasszabadsagot es ezzel kart okoz a globalistaknak. Mint amikor az egyszeri AVH-s ellen az volt a vad, hogy nem hajtotta vegre eleg hatekonyan a padlassoprest.

    ps: A woke ideologia egyik legnagyobb problemaja, hogy mindig van egy meg woke-abb ember es ha valahol valamiert elfogynak az ellensegek, akkor az eddigi szovetsegesek egy reszebol lesz az uj ellenseg. Pontosan igy mukodott a voros khmer rendszer is.
  • Sequoyah #2
    Szoval szerinted nem kene tamadni, es hagyni hogy meg jobban cenzurazza a PC posztokat?
    Szerinted komolyan normalis hogy a Facebook algoritmus hatarozza meg a napi eletunket, es hagyni kene hogy ezt szabadon folytassak?
  • Sydra #1
    Fú ez mennyire izzadságszagú vádaskodás. Próbálják támadni, mert nem cenzúrázza eléggé a nem pc posztokat.