Berta Sándor

Megtévesz­tette a befektetőket a Facebook?

Gyűjtővádas keresetet nyújtottak be a társaság ellen.

Frances Haugen, a Facebook korábbi termékmenedzsere olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek - állítása szerint - bizonyítják, hogy az - időközben nevet változtatott - amerikai óriáscég tisztában volt a termékei által okozott károkkal. Haugen azt állította: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást, fokozott polarizációhoz vezet, valamint kiderült, hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét azáltal, hogy evészavaros oldalakat ajánlott nekik.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy egy a közszféra alkalmazottai számára létrehozott nyugdíjalap azzal vádolta meg a Metát, hogy megtévesztette a befektetőket. Az alap az idén a Facebook-részvényekkel kapcsolatban komoly veszteségeket könyvelt el, amely a The Wall Street Journal által közölt leleplező cikksorozatnak volt köszönhető. A Meta úgy reagált a hírre, hogy a benyújtott kereset megalapozatlan.

A Ohio Public Employees Retirement System (OPERS) nevű nyugdíjalap azokat a befektetőket képviseli, akik április vége és október 21. között vásároltak Facebook-részvényeket. A szervezet a megadott időszakban vett meg egy 135 000 részvényt tartalmazó csomagot, akkor a részvények ára 352,78 dollár volt. Néhány ezer értékpapírt sikerült eladni augusztusban magasabb áron. Októberben azonban a fennmaradó kereken 11 500 értékpapírt már csak 328,53 dolláros áron sikerült értékesíteni.

A gyűjtővádas kereset egyik központi követelése, hogy a Meta kárpótolja az alapot és a többi érintett befektetőt a veszteségeikért. Az OPERS rámutatott, hogy egyedül az említett cikksorozat időszakában szeptemberben és októberben 150 milliárd dollárral csökkent a Facebook értéke. Dave Yost, Ohio főállamügyésze támogatta a beadványt és az indoklásában azt írta, hogy a Facebook a belső ellenőrzéseken és a gyermekeknek szóló káros tartalmak kezelésének kérdésében is hazudott, ezáltal megtévesztette a befektetőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #2
    Töröltem a profilomat vagy 3 éve, aztán minap be akartam regisztrálni, megnézzek néhány dolgot. Észrevette hogy az email már használt, kérte hogy erősítsem meg, küldjek nekik fotot magam hogy öszevessék. De minek mivel veti össze??? Na küldtem nekik egy seglyukas képet, visszadobták hogy végleg le vagyok tiltva, úgy sajnálom:))))
  • igazamvanvagyig #1
    A facebook maga a diktatúra.Hihetetlen,hogy a sok birka megis hasznalja.
    Utoljára szerkesztette: igazamvanvagyig, 2021.11.22. 03:58:12