Gyurkity Péter

Jöhetnek a 30 TB-os merevlemezek

Egy új fejlesztéssel ugyanis már ez a szint is elérhetőnek tűnik.

A merevlemezek piacán belül még augusztusban bukkant fel a hír, miszerint alaposan megugrottak az eladások, vagyis az SSD előrenyomulása mellett még ezen hagyományos tárolók számára is bőven marad hely. Most egy új fejlesztésről számoltak be az illetékesek, amely lehetővé teszi a kapacitás további jelentős növelését.

A japán illetőségű Showa Denko bejelentette, hogy az úgynevezett MAS-MAMR (microwave assisted switching-microwave assisted magnetic recording) alkalmazásával sikerült olyan lemezeket előállítaniuk, amelyeknél még vékonyabb sávokkal tudták növelni a sűrűséget, ezen fejlesztések bevonásával pedig a Toshiba idővel akár 30 TB-os merevlemezeket is piacra dobhat, bár arról egyelőre nem beszélnek, hogy erre mikor kerítenének sort. Mindenképpen fontos részlet, hogy 3 gyártó közösen dolgozta ki az új változatot, a tulajdonképpeni lemezekre koncentráló Showa Denko mellett ugyanis az olvasófejeken munkálkodó TDK, valamint a meghajtókat fejlesztő Toshiba is részt vett ebben, hiszen mindannyiban érdekeltek a további előrelépésekben, azok végrehajtásában, ami elsősorban a nagyvállalati szegmensben jöhet majd jól.

A Toshiba nemrég a 18 GB-os példányokról rántotta le a leplet, ezek még a MAMR-kategóriába tartoznak. Jól látszik azonban, hogy a kapacitás további növelése érdekében már a még újabb technológiára lesz szükség, amely a jelek szerint jól skálázható, így hosszú éveken keresztül bevethető lesz a számok fokozatos növelése érdekében. Az egyes gyártók jelenleg is több eltérő úton-módon igyekeznek fenntartani a növekedés ütemét, a Seagate például a heat-assisted magnetic recording (HAMR) alkalmazása miatt volt kénytelen alaposan áttervezni saját meghajtóit, mivel a perpendicular magnetic recording (PMR) névre keresztelt technológia jól látható módon kezd kifulladni. A Western Digital eredetileg szintén a MAMR mellett tette le voksát, ezt azonban később az energy-assisted PMR (ePMR) váltotta fel a tervekben, az első ilyen meghajtókat pedig tavaly piacra is dobták.

Náluk néhány éven belül váltaná ezt fel a HAMR, míg a Toshiba a most bejelentett új változatra alapozná további fejlesztéseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csulok0000 #5
    Ne aggódjatok. Soha nem lesz megfizethetőbb újonnan. Az árak maradnak csak a méretek növekednek. Egységnyi tárhely olcsóbb lesz, de mivel mindig csak egyre nagyobbak lesznek elérhetőek ezért az áruk megmarad a korábbi szinten.
    A tényleges árakat am is a logisztika, az adók és a haszonkulcs(és k+F) határozza meg. A tényleges tárolókapacitás előállítása(gyártása) jelenleg is csak töredéke a költségeknek. Így nem azt fizeted ki a legolcsóbb ssd esetén se, hogy x Gb-ot tárolhatsz rajta, hanem azt, hogy jövőre már kétszer akkora méretűt találsz a boltban :D
  • Csucse #4
    A jelenről írtam nem a jövőről... egyszer talán kvantumgépünk is lesz otthon... mondjuk kb 100 év múlva. Az átlagember számára egy 30 terrás (amire normál felhasználásnál szüksége sincs), kb 6-8 év múlva lesz megfizethető...
  • Tetsuo #3
    Miért ne érintené az átlag embert? Valamikor a 4 GB is hatalmas méretűnek számított, majd kevés lett. A 30, 300 és 3000 TB-tal is ez lesz a helyzet.
    Ha a HDD fejlődik, az SSD-kre is hatással lesz, vélhetően emiatt jobbak/nagyobbak /olcsóbbak lesznek.
  • robicarlos6 #2
    Inkább az SSD árak csökkennének végre. Nagyon beálltak egy szinte de mint a szög
  • Csucse #1
    Nagyszerű. Kár hogy átlag halandót ez nem érint...