Berta Sándor

8-10 terabájtos merev­lemezek jöhetnek

A Seagate jövőre jelentkezhet az új modellekkel. A cég termékkínálatában jelenleg a legnagyobb winchester 6 terabájtos.

Stephen J. Luczo elnök-vezérigazgató kijelentette, hogy a cég jövőre már 8, illetve akár 10 terabájt tárolókapacitású háttértárolókat is kínálhat az ügyfeleinek, ugyanakkor közölte, hogy a tárolókapacitás növeléséhez komoly befektetésekre lesz szükség. Többek között arra lehet számítani, hogy a vállalat az úgynevezett HAMR (heat-assisted magnetic recording) technikát is alkalmazni fogja a 8 és a 10 terabájtos winchestereiben. Luczo viszont ezt nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta. Mindez azért érdekes, mert a Seagate már tavaly azt prognosztizálta, hogy a technika 2020-ban lehetővé teszi majd akár a 20 terabájtos HDD-k kifejlesztését és piacra dobását is.

A Bit-Tech idézte a menedzsert, aki szerint a 8, illetve a 10 terabájtos merevlemezekből eleinte csak kevés fog készülni. Az első modellek a vállalati szektorban lesznek elérhetők, de a gigabájtonkénti ár tekintetében aligha lesznek olcsóbbak a mostani termékeknél. Sőt, a gyártás és a tesztelés miatt további technikai befektetésekre lesz szükség. Luczo szavai mindenesetre azt jelzik, hogy hiába terjednek el egyre inkább az SSD-meghajtók, a gyártók továbbra is azzal számolnak, hogy hosszú távon a felhasználóknak és a vállalatoknak egyaránt szükségük lesz a viszonylag olcsón nagy tárolókapacitást kínáló merevlemezekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TBWarrior #10
    Tehát miattad, aki nem tudja megtölteni tartalommal a merevlemezét ne is fejlesszenek. Értem :D
  • Savaran #9
    minek? az 1 terásom is kong az ürességtől
  • Kriti83 #8
    És hány csövük lesz az új "winchester"-eknek?
  • duke #7
    Azzal akarnak sporolni, hogy burkolat nelkul adjak ? Mert akkor biztos hosszu eletartamuak lesznek . :)
  • MsUser #6
    Ezeket is kihozzák 500.-Ft nyi alkatrészből!
  • StoneCold7 #5
    Az már komoly pornómennyiséget jelenthet... Oda már beleférnek az animal pornók is annyi lesz a hely.
  • SupraMKIII #4
    Hát ja, várjuk csak meg szépen, amíg az új technológia kinövi a gyerekbetegségeit. Azért egy HAMR tipusú technikára váltás nem csak annyiból áll, hogy sűrűbben írunk...
  • AgentKis #3
    "elég lenne egy 60Gb-os is" A mai megapixelháborúban van akinek csak a nagymamája balos profilképeiből több van... ;-)
  • MuchACHO79 #2
    Ha letörölnéd a sok pornót elég lenne egy 60Gb-os is... :)))
  • grebber #1
    Egy jó kis 5-6TB-osat beszerzek majd ha 25K lesz az ára :D