SG.hu·

Áramhiány van Kínában, sok gyárban áll a munka

Áramhiány van Kínában, sok gyárban áll a munka
Peking korlátozza az energiaellátást, mert a szénerőművek kimerítették a kvótájukat. Az intézkedés, amely korábban elsősorban az ipari szektort érintette, az utóbbi időben kiterjedt a lakosságra is.

Az északkeleti tartományokban lakók kénytelenek áramkimaradásokkal szembesülni, a közlekedési lámpák kikapcsolása pedig káoszt okozott több városban. A délen lévő Kantonban arra kérték az embereket, hogy korlátozzák a légkondicionálók használatát és hagyatkozzanak a természetes fényre a mesterséges világítás helyett. Mivel először a nagyfogyasztókat kérik hasonló intézkedésekre, ez mutatja, hogy mekkora a baj az országban, ami katasztrófális hatással lesz a gazdasági növekedésükre is. Kínában a korábbi években is rendszeresen alkalmaztak időzített áramszüneteket - jellemzően az éjszakai órákban, - a csúcsidő zavartalan ellátásának biztosítása érdekében, ám ezek gyakorisága a múlt év második fele óta fokozódott.

Az ország 31 tartományi fennhatósága közül 20 alkalmazott áramhasználati korlátozásokat az elmúlt hetekben. A termelők készleteik feltöltésével, és alacsonyabb energiaigényű berendezések beszerzésével igyekeznek elejét venni a fennakadásoknak. A Nikkei Asian írta meg, hogy Kínában az Apple és a Tesla számos beszállítója volt kénytelen átmenetileg leállítani az üzemeit, mert a helyi kormány az energiaellátás korlátozása mellett döntött azért, hogy teljesíteni tudja a korábban kitűzött klímavédelmi célokat.

Az érintett vállalatok közül a Unimicron Technology Corp azt közölte, hogy a három kínai létesítményében leállította a termelést. A döntés hatásai egyelőre korlátozottak, mert más gyárakban sikerült növelni a termelést. A kényszerszünet különösen érzékenyen érinti az autóipari és az IT-cégeket, amelyeknek amúgy is meg kell birkózniuk az éve eleje óta tartó chiphiánnyal. A Concraft Holding - amely például fejhallgatókat állít elő az iPhone készülékekhez - szintén leállította az üzemeit és az időszak lezárultáig a meglévő raktárkészletét használja fel a kereslet kielégítésére. A Foxconn (Hon Hai Precision Industry) konszernhez tartozó Eson Precision Engineering a gyárai átmeneti leállításával kapcsolatban hasonló döntést hozott.

A baj két irányból jön: egyrészt a gáz ára az egekben van, másrészt a pekingi kabinet azt akarja elérni, hogy az ázsiai állam áramfogyasztása éves szinten 3 százalékkal csökkenjen, a korábban kitűzött klímavédelmi célok ugyanis csak így érhetők el. A tartományi kormányok nemrég még szigorítottak is az előírásokon, így kimondták, hogy a helyi lakosok nem használhatnak elektromos vízforralókat és mikrohullámú sütőket, míg a bevásárlóközpontoknak korábban kell bezárniuk. Az irodai dolgozókat arra kérték, hogy az épületek alsó három szintjén lift helyett a lépcsőt használják, és a köztéri reklámok világítási idejét is korlátozták.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ostoros2021. 11. 10.. 18:20||#32
Amiről nem tudsz az nem fáj neked, igaz?
© Agyturbinikusz2021. 10. 03.. 11:37||#31
Kínában nem hülyék vannak, amióta a teljesítmény elektronika le tudta követni az igényeket, DC transzfer hálózatot építenek. Még mielőtt megkérdezed honnan tudom, személyesen kínai mérnök embertől.
Vagyis 100X fejlettebb a NAF rendszerük mint a kelet EU országoknak. És hatékonyabban is.
© ManfredMacx2021. 10. 01.. 20:23||#30
Nem, nem tűnt fel. Ha beveszed ezt a szar szöveget, az a te bajod.
Tehát ahol alacsonyabb a megújulók aránya, ott veszik komolyan a klímacélokat?
Na és mi van a fizika törvényeivel?
© ostoros2021. 10. 01.. 20:01||#29
Nálad a pont. A füstköd még csak egy dolog, de a savas esők már komolyabbak. A szénféléknek általában igen jó kéntartalma van. Azért amikor híg kénsav esik az égből, az a politikusokat is megfontolásra készteti.
© ostoros2021. 10. 01.. 19:50||#28
Nem tűnt fel, hogy ott komolyan veszik a klíma cél vállalásokat, nyugaton meg telibe leszarják, teljesülnek-e?
© ManfredMacx2021. 10. 01.. 11:08||#27
A németeknél 34% az időjárásfüggő megújulók aránya, a kínaiaknál 10%. Na melyik országban vannak áramkorlátozások? Kínában.
Egyértelmű, hogy a megújuló energia a hibás, duh!
© Sequoyah2021. 09. 30.. 21:18||#26
A nemeteket mi is epp lentebb szidtuk hogy a politikusok hulye dontest hoztak ami se a kornyezetnek nem jo, se az ellatas biztonsaganak.
© dyra2021. 09. 30.. 16:29||#25
Igazából nem a "zöld" energiát hibáztatom. Az egy technológia aminek megvannak a felhasználási feltételei és lehetőségei. A felelőtlen politikusok okolom elsősorban, és főleg Európában mert a Kínai helyzetet nem ismerem. De nem tudom folytatni tovább ezt a vitát mert nincs időm egy nagyívű hozzászólást megírni hivatkozásokkal. Szóval ennyire futotta tőlem. Sziasztok!
© Nagydög2021. 09. 30.. 15:59||#24
Akkor megprobalom lassan, mert ugy tunik nehez attorni a meggyozodeseden. Semmi koze a kinai problemakhoz a megujulo energianak. 5% az energia mixukben a nem nem hydro megujulok aranya. Valoszinuleg meg ebben is van egyeb a nap es szel energian felul. Nem a megujulok miatt vannak bajban, ahogy a Titanic sem azert sulyedt el, mert valaki leejtette a jeget a whiskeyjebol. Nalunk sem attol emelkedik az ar, es Europaban sem.
Btw.: Belinkeltem lentebb a nemet energiamix alakulasat. Azt, amit elvileg szen alapura allitottak at a zoldseg jegyeben. Persze ezt adatok nelkul szoktak terjeszteni az erintettek.
© Sequoyah2021. 09. 30.. 15:08||#23
Ugy tunik barmi tortenik, te a megujulokat fogod hibaztatni, ezt mar jo elore eldontotted.
Igen, igertek tiszta megujulo energiat. Csinaljak? Hat nem viszik tulzasba.
Ha atalltunk volna 80% megujulo energiara , es akadozna a rendszer, akkor lenne ertelme annak amit mondasz, de nem alltunk at. Olyaan dolgot teszel felelosse, amit nem is csinalunk...