Berta Sándor

Dróntámadást előrejelző szoftver készült

A szakemberek szerint ki lehet számítani a robotrepülőgépek repülési pályáját.

Az Európai Unióban azután dolgoztak ki új szabályokat a pilóta nélküli légi járművek repüléseire vonatkozóan, hogy 2018. december 20-án lezárták Gatwick repülőterét, mert a létesítmény közvetlen környékén és a légterében is több drónt észleltek. Összesen 40-szer voltak robotrepülőgépek a repülőtér felett és azt emiatt 33 órán át zárva kellett tartani. Később mind Gatwick, mind a Heathrow vezetői megfelelő védelmi rendszerek beszerzésérőldöntöttek.

A Cambridge-i Egyetem kutatói most egy olyan programot fejlesztettek ki, amely segít kivédeni a repülőterek ellen pilóta nélküli légi járművekkel végrehajtott támadásokat. A folyamat során a légtér radarellenőrzéséből származó adatokat ötvözik a statisztikai számítási eljárásokkal. Az így kapott eredmények alapján szinte teljes biztonsággal megmondható előre egy drón repülési pályája és így megakadályozható a 2018-as londoni események megismétlődése.

A tudósok rámutattak, hogy a repülési pálya alapján pontosan látható, hogy melyik robotrepülőgépek akarnak berepülni a légikikötők légterébe, ezzel párhuzamosan azok az objektumok is kizárhatók, amelyek nem jelentenek veszélyt. A szoftveren alapuló megoldás véletlenszerű modellt alkalmaz az érkező pilóta nélküli légi járművek céljának időben való kiderítésére. Simon Godsill és csoportja erre a célra a drónokban alkalmazott navigációs megoldások egy különleges változatát használta fel. A megalkotott program elemzi a repülési pálya mellett a sebességet is és az olyan adatokat, mint a repülési magasság. Ezután valós időben megtörténik a várható út kijelölése.

A végső cél felismeréséig számos elemzés valósul meg és - ha szükséges - riadóztatják az illetékeseket, akik leállíthatják a légi forgalmat vagy dönthetnek a robotrepülőgép megsemmisítéséről. A téves riasztások teljesen elkerülhetők, ez már az elvégzett virtuális tesztek során bebizonyosodott. A rendszer nagy százalékos pontossággal tudta előrejelezni a veszélyes járműveket és helyzeteket. A valóságban rendkívül fontos, hogy egy veszélyes szituációkat ne percek, hanem másodpercek alatt felismerjék a biztonsági rendszerek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Az algoritmus megprobalja megkulonboztetni a veszelyes dronokat a civil jatekoktol. Ezt igazabol ugy lehet, hogy amelyik jarmu megkozeliti a vedett zonat, azt elkezdik kovetni. Minel kozelebb van a vedett zonahoz, annal magasabb veszelyessegi besorolast kap, igy mar akkor feltunhet egy veszelyesnek tuno dron amikor meg nem kovet el tenyleges torvenysertest. Ez olyan mint amikor kisebbsegiek jelennek meg egy aruhazban es a biztonsagi orok par meterre kovetik oket, biztos ami biztos alapon. Mint legutobb az ujzelandi keses dzsihadistat, igy csak 6 embert tudott megszurni, nem 10-et. Plusz felismerheto ha egy dron a felszallasi helytol a megngedettnel nagyobb tavolsagra tavolodik el, ugyanis ezzel megseri a latotavon beluli dronvezetes szabalyait, tehat, hogy az operatornak mindig szabad szemmel is latnia kell a dront. A legtobb merenylo nem megy ennyire kozel a celhoz.

    A dronok eseten ez arra jo, hogy a veletlenul tiltott terbe sodrodo dronokat es a ketbalkezes tamadokat felismerjek. Ha egy jarmu tamado szandeku, akkor egyszeruen a detektalasi magassag alatt halad majd a celteruletre es csak akkor emelkedik fel, amikor akadalyhoz utkozik (pl. a repter keritese folott kell atmennie). Pontosan igy mukodnek a 40 eves tomahawk robotrepulogepek is. Ez kizarja az egyszeri hobbi dzsihadistakat a tamadasbol, de egy felkeszultebb ember szamara semmilyen akadalyt nem jelent.

    Jobb mint a semmi es igy mar akkor elfoghatoak a veletlenul arra tevedo dronok, amikor meg nem sertenek tenylegesen torvenyt, csak tul kozel mentek a tiltott zona hatarahoz. Ezt hivjak joindulatu rendori figyelmeztetesnek. Persze ha odamennek a rendorok es nincs az operator latotavon belul, akkor biztosan tamadasrol lesz majd szo, tehat meg idoben be tudnak avatkozni.

    ps: A szoftver a repulo targyak klasszifikaciojat kell elvegezze, tehat mi dron es mi madar, majd ezutan az azonositott targyak koveteset es a felszallasi (elso detektalasi) helytol mert tavolsag es a vedett zonatol mert tavolsag (2 pitagorasz) alapjan veszelyessegi kategoriaba tudja sorolni oket es megfelelo szint folott riasztani. Nem tul bonyolult, ennel a vaskupola rendszere nagysagrendekkel bonyolultabb, bar az inkabb ballisztikus fegyverek ellen jo (pl. iranyitatlan fold-fold raketak).
  • caprine #1
    Teli van hülyeségekkel ez a cikk (is). Ez kb. olyan mintha a madarak röpályáját akarnák nagy pontossággal kiszámítani, lehetetlen, sokan probálták már, és értelmetlen is egyben. Egy kb 1 méter magasságban repülő drónt meg nem is jeleznek a radarok, lokátoros voltam a seregben.

    Egyszeri alkalomból meg nem kellene általánosítani. Valaki unatkozott vagy szórakozott vagy csak nem akarta hogy az asszony gépe felszálljon ennyi. De az sem kizárt hogy pont ez a Simon Godsill reptette ott a gépeit és tesztelte az algoritmusait amit most jó pénzért el akar adni.